Fegyverbiznisz és rendőri erőszak: a kellemetlen újságírókat kóstolgatja a hatalom Franciaországban

Néhány hét leforgása alatt 8 újságírót próbáltak kifaggatni forrásaikról a francia terrorelhárítás Párizs melletti székhelyének alagsorában: egyeseket gyanúsítottként, másokat csupán tanúként vontak kérdőre, két olyan ügyben, amely egyaránt kellemetlen Emmanuel Macron köztársasági elnök számára.

Május 29-ére idézték be a Le Monde napilapnál dolgozó Ariane Chemint és a lapigazgatót a francia  belbiztonsági szervekhez (Direction générale de la sécurité intérieure, DGSI) „szabad meghallgatásra”. Bár az újság ügyvédje szerint a „kihallgatás tökéletesen korrekt módon” zajlott, a kérdések és a helyszín már önmagukban alkalmasak voltak arra, hogy nyomást gyakoroljanak a beidézettekre.

Ezt erősítették meg az érintettek is, akiket a DGSI épületének alagsori negyedik emeletén hallgattak ki, külön-külön, kb. egy órán keresztül, kellemes neonfényben, egy-egy pár bilincs díszletével, az újságírónő szerint, „ott, ahol a terrorizmussal vádolt személyeket szokták, tudtunkra adva, hogy mindez nagyon súlyos, hogy komoly hibát követtünk el, és elég egyértelmű, hogy gyanúsítottként bánnak velünk”.

Ariane Chemin nem válaszolt a forrásait firtató kérdésekre. A szóban forgó cikk a Le Monde hasábjain jelent meg február 8-án, és előzményéről mi is írtunk a blogon: néhány nappal korábban hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt a Mediapart portál, amelyen Alexandre Benalla, aki tavaly júliusig a francia köztársaság elnöki kabinetjében az Emmanuel Macron biztonságáért felelős erőket koordinálta, és annak barátja, Vincent Crase hallható, aki korábban szintén az elnöki Elysée-palota alkalmazásában állt. A két férfi ellen ekkor már nyomozás folyik, ügyészi felügyeletük tiltja, hogy találkozzanak, és többek között arról beszélnek, hogyan vezették félre a parlamenti vizsgálóbizottságot, és hogyan hoztak össze egy orosz oligarchával, Iszkander Mahmudovval egy megrendelést magáncégeik számára.

Egy Putyin-közeli oligarchával üzletelhetett Macron volt „testőre”

Világtérkép Kövess minket vagy lépj velünk kapcsolatba itt! A múlt év júliusában robbant Benalla-affér időről-időre újabb meglepetésekkel szolgál azóta, levakarhatatlan koncként tapadva Emmanuel Macron amúgy is egyre vitatottabb személyéhez. Az elnök és felesége személyi biztonságáért tavaly júliusi elbocsátásáig felelős Alexandre Benalla több szálon is kötődik egy gyanús „orosz szerződéshez”, amelyről múlt csütörtökön közölt újabb bizonyítékokat, köztük az elnököt is érintő hangfelvételeket a Mediapart portál.

Benalláról tavaly nyáron hozta nyilvánosságra a sajtó, elsőként épp a Le Monde, hogy teljesen jogtalanul, rendőri kísérettel és magát civil rendőrnek kiadva fenyített meg tüntetőket 2018. május elsején, Vincent Crase társaságában. A cikk megjelenésének másnapján a párizsi ügyészség vizsgálatot indított a két férfi és 3 rendőr ellen, majd az Elysée is elbocsátotta őket.

Ki verhet tüntetőket, és ki ölhet büntetlenül? Macron első komoly krízise, a Benalla-affér

Szerda este óta, amikor a Le Monde nyilvánosságra hozta, hogy Emmanuel Macron közeli munkatársa, a biztonságáért felelős Alexandre Benalla látható egy május elsején készült videón, ahol egy tüntetés helyszínén ütlegel egy fiatal férfit, szinte az egész francia nyilvánosság a Benalla-ügy körül pörög.

A nyár legnagyobb botrányává nőtt Benalla-affér idővel a 2017-ben megválasztott Macron első komoly krízisének bizonyult, amely ezután újabb és újabb epizódokkal frissült: decemberben előkerült pl. az orosz oligarchával kötött, jó kétmillió eurós szerződés, februárban pedig jött ez, az Elysée számára több okból is kellemetlen, sőt kompromittáló ominózus hangfelvétel.

Erről hamar azt is kiderítette a sajtó, hogy kapcsolatba hozható a miniszterelnöki hivatal biztonsági vezetőjének lemondásával, akinek élettársa, Chokri Wakrim szintén feltűnt a cikkekben, mint Benalla jó barátja, a légierő altisztje, akit ezekben a februári napokban felfüggesztett a védelmi minisztérium. Wakrim szintén dolgozott korábban – Crase felkérésére – a Putyin-közelinek mondott Iszkander Mahmudov védelmében, a szerződés ügyében a sajtó szerint Alexandre Benalla is tárgyalásokat folytatott, miközben az Elysée kötelékében Macron védelméért volt felelős. Az ez ügyben indult korrupciós nyomozásban Wakrim is gyanúsított – és ő tette a feljelentést, melynek nyomán beidézték a Le Monde munkatársait.

Ahogy februárban is írtuk: négy nappal a Mediapart anyagának megjelenése után, a párizsi ügyészség házkutatást próbált tartani a lapnál. Franciaországban ilyesmire az utóbbi húsz évben mindössze kétszer került sor (az Emberi Jogok Európai Bírósága el is ítélte a francia államot a szólásszabadság megsértéséért). A házkutatási kísérletet, amelyhez a szerkesztőség nem járult hozzá, az ellenzéki pártok és több jogi szakértő is elítélte. Másnap, február 5-én több mint három tucat szerkesztőség – köztük jobb- és baloldali, alternatívabb és mainstream média, valamint több állami csatorna dolgozói – adtak ki közös nyilatkozatot, elítélve a forrásvédelem ellen irányuló, „különösen aggasztó” próbálkozást.

Ahogy a Mediapart oknyomozásaiért felelős újságíró, Fabrice Arfi megállapította 2 héttel ezelőtt, amikor kiderült, hogy Ariane Cheminéket is kihallgatják: nem illegitim egy katona részéről, hogy az érvényben lévő törvények alapján panaszt tegyen. Inkább az vitatható, hogy milyen módon adott helyt a párizsi ügyészség ennek a panasznak, amelyet a büntetőtörvénykönyv egy 2016-ban született, és azóta sosem alkalmazott passzusa tesz lehetővé. A procedúra, amely megkerüli és figyelmen kívül hagyja az újságírók forrásainak védelmét is biztosító 1881-es sajtótörvény kereteit, és a belbiztonsági szervekre bízza az eljárást, amelyek nem „újságíróként, hanem polgárként” vonják kérdőre az érintetteket, minimum aggasztó.

Főleg akkor, ha nem egyedi esetről van szó.

Ariane Chemin a nyolcadik újságíró, akit néhány hét leforgása alatt kihallgattak a belbiztonsági szervek

A másik 7 sajtómunkás egy április közepén publikált cikk miatt került a DGSI érdeklődési körébe: a Disclose oknyomozó portál és NGO más médiákkal összefogva hozta nyilvánosságra, hogy a Franciaország által Szaúd-Arábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek eladott fegyvereket nagy valószínűséggel olyan területeken is bevetették a jemeni konfliktus során, ahol civil áldozatokat okozhattak. A jogvédő szervezetek által rendszeresen megfogalmazott vádat a kormány eddig mindig elutasította, azt állítva, hogy megbizonyosodott arról, hogy a francia fegyverek (Leclerc tankok, Caesar önjáró tüzérségi lövegek, Cougar és Dauphin helikopterek,  Aravis páncélozott járművek, Mirage vadászbombázók stb.) nem kerülnek civilek elleni bevetésre a 4 éve eszkalálódott konfliktusban.

A Disclose anyaga azonban számos adat összefésülésével bizonyította, hogy több civil halála is összefüggésbe hozható e fegyverekkel. Birtokukba került a katonai hírszerzés (Direction du renseignement militaire, DRM) egy dokumentuma is, amely tételesen beszámolt arról, hol vetik be a Rijadnak és Abou Dhabinak eladott francia fegyvereket, ezek a helyszínek pedig több esetben olyan zónák, ahol frontvonal található, és bizonyítottan meghaltak civilek is.

„A la frontière” entre l’Arabie saoudite et le Yémen, ce sont justement des canons Caesar français qui menacent des centaines de milliers de civils yéménites. Cette carte de la direction du renseignement militaire en apporte la preuve : pic.twitter.com/2two5lmdp2

— Disclose (@Disclose_ngo) 2019. május 9.

A bizalmas minősítésű dokumentum – ez a 3 fokozatú titkosítás alsó foka – az újságírók szerint egy olyan október elejei értekezletre készült, ahol a köztársasági elnök mellett többek között a külügy- és a védelmi miniszter is részt vett, aki néhány nappal később is azt állította egy interjúban, hogy bizonyos benne, hogy csak védelmi célra használják a fegyvereket.

Ez egyébként a legtöbbször így szerepel a dokumentum táblázatában is, amely a francia fegyverek masszív jelenlétét igazolja, azonban a térképekhez fűzött magyarázatokból kiderül, amikor ezek az eszközök „a lojalista csapatokat és a szaúdi fegyveres erők jemeni előrehaladását biztosítják”, azaz a „defenzív” kifejezés csak eufemizmus.

Az újságírók ezen felül fotókat és videókat is felkutattak, amelyeken jól látható, hogy a 70 Leclerc tank vagy a 40 Caesar löveg mindegyikét nem éppen defenzív pozícióban használják. A jemeni több tízezer halálos áldozat – az ACLED szervezet áprilisi összesítése szerint 70 ezer civil halt meg 2016 óta – jelentős része az arab koalíció légerejének tudható be, amely szintén használ francia kiegészítőket, pl. a bombák irányításban szerepet kapó Damoclès célmegjelölő konténereket. Végezetül az újságírók szerint két francia gyártású hajó is részt vesz abban a tengeri blokádban, amely 2015 tavasza óta akadályozza, hogy alapvető termékek, így az élelmiszerek eljussanak a jemeni lakossághoz. Az ENSZ által elítélt és a 27 milliós lakosság jelentős részét éhhalállal fenyegető blokád felszámolása egyébként a francia diplomácia kiemelt célja, legalábbis a hivatalos nyilatkozatok szerint.

Az ügyben a Disclose kollektíva 2 tagját, Geoffrey Livolsit és Mathias Destalt gyanúsítottként hallgatták ki, május 16-án, a vád szerint minősített adat védelmét sértették meg, hasonlóképpen, „szabad meghallgatáson”, ügyvédjük társaságában, de gyanúsítottként beszélgettek el a DGSI munkatársai 4 másik sajtómunkással, akik szintén közreműködtek a cikk megírásában, köztük a közrádió és a TMC tévécsatorna munkatársaival.

Május 28-án pedig a Disclose-nál dolgozó Michel Despratxt vonták kérdőre, tanúként, ügyvédje nem lehetett jelen. Despratx szerint azt mondták neki, hogy őt nem gyanúsítják azzal, hogy a dokumentum birtokában lett volna – ami szerinte abszurdum, hiszen szintén közreműködött a cikk írásában –, és azt feltételezi, hogy miután kollégáival nem jártak sikerrel, őt ügyvéd nélkül próbálták rávenni, adja ki forrásaikat, de ő sem válaszolt az ezt firtató kérdésekre.

Az idézések hírére ismét felháborodással reagáltak a szakszervezetek és a szerkesztőségek, május 22-én mintegy 40 sajtótermék – amelyek ezúttal is lefedik a média szinte teljes spektrumát – újságírói kollektívái álltak ki kollégáik, a források és a sajtószabadság védelmében. Úgy ítélték meg, hogy minden esetben közérdekű adatok kerültek nyilvánosságra, és „a nemzetbiztonsági titkosítás nem írja felül az információhoz való jogot, amely elengedhetetlen egy magára valamit adó közéleti vitához, és Damoklész-kardként sem szolgálhatja az újságírók megfélemlítését”.

A túlbuzgó ügyész és az aggasztó évtizedes trend

A sajtóreakciók azt is rendre kiemelik, hogy e nyomozások felügyeletét minden esetben a párizsi ügyészség látja el, amelynek vezetőjét Rémy Heitzet tavaly ősszel nevezték ki, vitatott körülmények között. Heitzet ugyanis személyesen Emmanuel Macron kérésére jelölték ki, miután a köztársasági elnök teljesen szokatlan módon visszadobta a posztra javasolt három jelölt nevét. Nem csak a kritikusok gondolták úgy, hogy mindez közeli kapcsolatot feltételez a végrehajtó hatalom és az ügyészség között, de ebben a szellemben nyilatkozott maga az igazságügyi miniszter és a kormányfő, aki el is ismerte, azért avatkoztak be Macronnal egyetemben a kinevezési folyamatba, mert „biztosak akartak lenni” abban, hogy „tökéletes” viszonyuk lesz a párizsi ügyésszel.

A Le Monde által megszólaltatott sajtójog szakértő, Renaud Le Gunehec szerint a DGSI valóban „látványos” mostani akciói valójában egy kb. évtizedes trendbe illeszkednek, mióta az ügyészség előszeretettel idézget be újságírókat, ha túlságosan közel merészkednek a rendőrség vagy az igazságszolgáltatás folyó ügyeihez.

Ez a trend az utóbbi években a törvényhozásban is megnyilvánult. A jogi arzenált a leggyakrabban előforduló vádakkal kapcsolatban – pl. nyomozati titok megsértése, védett hivatalnok nevének közlése – a 2016 tavaszán (még a szocialista kormány alatt) elfogadott antiterrorista törvénycsomag is jelentősen bővítette. Fabrice Arfi szerint hasonló szellemben veszélyezteti a sajtószabadságot a már Macron alatt elfogadott törvény az üzleti titok védelméről, akárcsak a „fake news” ellen született szabályozás. Sőt, ahogy Guhenec hozzáteszi, hasonló jellegű, pl. államtitkot érintő ügyekben az Emberi Jogok Európai Bírósága is olyan döntéseket hozott az utóbbi időben, amelyek nem éppen a sajtószabadság javára váltak.

Kérdés persze, hogy alakul majd a folytatás: az újságírók elvileg 5000 eurós büntetés és maximum 5 év börtön fenyegeti Ariane Chemin esetében, míg a Disclose kollektívánál 75 000 euró és 7 év börtön a tét – miközben az utóbbi évek hasonló eljárásait általában beszüntette az ügyészség.

Különleges bánásmódban részesített újságírók

Emmanuel Macron és a sajtó viszonya viharosan kezdődött, és azóta a helyzet alig javult. Néhány nappal az európai parlamenti választások előtt az elnök, aki a francia hagyományok szerint a pártpolitika felett áll, ezért nem is vesz részt a kampányokban, közös interjút adott az összesen mintegy 18 millió olvasóval rendelkező regionális napilap-hálózatnak. Teljesen rendhagyó módon, a megjelent újságírókkal közölték, hogy a másfél órás interjú szövegét helyben kell csinálniuk egy közös verziót, amelyet az Elysée majd jóváhagy. Két lap úgy döntött, ilyen feltételekkel nem kérnek a kampány miatt amúgy is problematikus interjúból, a másik 7 azonban leközölte az egyen cikk különféle variánsait.

Az elnök tehát továbbra is sajátos szabályok szerint alakítja kommunikációját, igaz, a kvázi monarchikus viszonyokhoz szokott szakma sem áll mindig a helyzet magaslatán. Így pl. Macron első sajtótájékoztatóján, amire a „sárgamellényes” tüntetéshullámot lezárni kívánó, 3 hónapnyi nemzeti konzultáció és vita után került sor, április 25-én, az államfő több mint egy órás monológját zokszó nélkül hallgatta a 300 tudósító tömege. A végezetül mégiscsak feltett másféltucat kérdésből több az elnök és a nép mély lelki viszonyát kutatta, és tények helyett inkább anekdotákat kért számon. Így pl. a Benalla- affér csak a „sajtótájékoztató” végén került elő, de egy szó sem esett az elmúlt hónapok rendőri túlkapásairól sem.

Pedig néhány nappal korábban, a sárgamellényesek április 20-ai megmozdulása alkalmával is történt egy olyan epizód, ami kiváltotta a sajtószakma tiltakozását. 48 órán át tartották fogva az utóbbi évek tüntetéseiről és az folyamatosan eszkalálódó erőszakról szóló tudósításai révén ismertté, komoly és népszerű branddé vált Taranis News alapító riporterét, Gaspard Glanzot.

A fiatal férfi elmondása szerint panaszt próbált tenni a rendőröknél, mert eltalálta egy oszlató gránát, amely térdvédő hiányában komoly sérüléseket okozhatott volna, és úgy vélte, ez nem véletlen. A panasz rögzítése helyett azonban egy rendőr fellökte, akinek azután középső ujját feltartva jelezte véleményét. A folytatás az alábbi videón látható:

Az újságírót hivatalos személy elleni sértés vádjával helyezték előzetes letartóztatásba, és 48 órás fogva tartása alatt, állítása szerint nem evett, és innivalót is csak keveset és nehezen kapott. Távozásakor pedig közölték vele, hogy októberben várható tárgyalásáig felügyelet alatt áll, és nem mehet a tüntetések közelébe. Akárcsak a Disclose munkatársainak esetében, akikkel az őket kihallgatók közölték, hogy nem újságíróként tekintenek rájuk, Glanz hiába bizonygatta, hogy hivatásos sajtómunkás, ezt az eljáró rendőrök, azon a címen, hogy nincs érvényes sajtókártyája (ami nem kötelező amúgy), nem vették figyelembe. Hiába volt nála több ezer eurós felszerelése, hiába jelezte, és több éves dokumentált munkái…

Az eset, amely az érintettek szerint szintén csak a „jéghegy csúcsa”, elég nagy ribilliót váltott ki: kisebb spontán szimpátiatüntetéseket tartottak, több újságíró jelezte, hogy hasonló támadásokat vagy sérüléseket szenvedett el a rendőrség részéről.

Több mint 350 sajtómunkás, újságíró szervezet, média tiltakozott egy közös szövegben Glanz teljesen indokolatlannak tűnő fogva tartása, munkájának akadályozása miatt. Illetve általában véve az ellen, hogy a rendőrség szisztematikusan hasonló eszközökkel próbálja megfélemlíteni a tudósítókat és akadályozni munkájukat.

Végül egyébként az eljáró bíró feloldotta Gaspard Glanz eltiltását a tüntetésekről – de az egész ügy újfent azt bizonyította, hogy a végrehajtó hatalom nemcsak döntő és legitim fegyvernek tekinti a jogi és rendőri erőszakot a május végén már hatodik hónapja tartó tüntetés- és tiltakozássorozat letörése érdekében, de azt sem szeretné, ha a sajtó dokumentálná a túlkapásokat.

Az elmúlt két szombat alkalmával jóval kisebb számban demonstráló sárga mellényesek akciósorozata könnyen lehet, hogy a végét járja, de az elmúlt hónapokban a mainstream médiában is megjelenő rendőri erőszak kérdése ezzel nem kerül le automatikusan a napirendről.

Túlságosan régen tartó büntetlenség

Ezt sejteti az a május elsejei tüntetés, ahol a rendőrök a klasszikus szakszervezeti menetet is „kezelésbe vették”, de lassan célba érhetnek a számos áldozat panasza is. Így pl. a napokban indított előzetes nyomozást a marseille-i ügyészség egy hátulról gumilövedékkel fejbe lőtt 14 éves fiú ügyében. A kisfiú nővérével próbált hazajutni december 8-ának estéjén, akárcsak az a 17 éves lány, akit ugyanebben az időben combon lőttek, majd – már a földön fekve – többször úgy megütöttek és arcon rúgtak a rendőrök, hogy eltört a koponyacsontja, és agysérülést is szenvedett. Egyikük sem vett részt az aznap több komoly összetűzésbe torkolló tüntetéseken, amelyeken a „sárgamellényesek” mellett nagy tömegben demonstráltak a polgárok a lakáshelyzet miatt, miután egy hónappal korábban, november 5-én 2 rossz állapotban lévő belvárosi ház összeomlása 8 embert halálát okozta.

A két fiatalkorú áldozatnak súlyos fizikai és lelki traumát, komoly sérüléseket okozó epizódok a tüntetések margóján sajnos szintén nem egyedülállóak: sokkal inkább úgy tűnik, hogy ők is a politikai hatalom „rendvédelmi” stratégiájának kollaterális áldozatai. Erre utal az is, hogy még ezek a durva, és feltehetően konkrét csoportokhoz köthető túlkapások is büntetlenül maradhatnak.

A kisfiú esetében pl. a rendőrök nem voltak hajlandóak első körben rögzíteni a család feljelentését, ezért késhetett fél évet a vizsgálat indulása, hiszen a tarkólövés és már körülmények elég egyértelművé teszik, hogy a gumilövedék szabálytalanul került bevetésre.

A sárgamellényes mozgalom egyik hozadéka, hogy a rendőri erőszak kérdése egyáltalán bekerülhetett ideig-óráig a mainstream médiába, a kormány tagadása ellenére is. Kérdés, hogy az áldozatoknak az elmúlt hónapokban jelentősen kibővült köre, a témára érzékenyebb média és a civil társadalom – szakszervezetek, különféle mozgalmak – erőfeszítései változtathatnak-e az évtizedek óta jellemző büntetlenségen.

Erre egyelőre nem igazán mutatkoznak jelek, miközben épp ellenkezőleg, a civilek arattak néhány jelképes, de fontos győzelmet az elmúlt időszakban a fegyverbiznisszel összefüggésben. Franciaországban e kérdés teljes mértékben a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik, bár a parlamenti képviselőket rendszeresen tájékoztatják arról, hogy az adott évben a világ mely pontjain értékesítette hadipari arzenálját Franciaország, amely a világ egyik vezető fegyverexportőre, és praktikusan a világbékéért elvileg felelős ENSZ BT állandó tagja is.

Ahogy erről korábban írtunk, más európai országokkal – így pl. a németekkel vagy britekkel ellentétben – Franciaországban nem igazán van eszköze a képviselőknek, hogy befolyásolják e téren az elnök, illetve a kormány politikáit. Bár az sem igazán jellemző, hogy több idevágó jogért küzdenének, pláne most, hogy a Nemzetgyűlés többségét Macron továbbra is kvázi kézi irányítású pártja adja.

Ugyanakkor a Hasogdzsi-ügy, amely tavaly októbertől hosszú heteken át elég negatív reklámot csinált Szaúd-Arábiának, és a rezsimmel kritikus újságírót megölető trónörökösnek, Mohamed bin Szalmánnak, érezhetően módosította a gall kormányzati retorikát. Bár a Szaúd-Arábiának eladott fegyvereket, akárcsak az országgal fenntartott diplomáciai kapcsolatokat az utóbbi években, a terrortámadások nyomán jóval több kritika éri, és a média időről-időre beszámol arról is, hogyan fokozódik milliókat érintő humanitárius katasztrófává a jemeni háború, ahol szintén Szaúd-Arábia áll a 2015 óta együttes erővel fellépő és az USA támogatását is élvező arab koalíció élén.

Mégis, az óriási médiafelületet kapó Hasogdzsi-ügy tűnik vízválasztónak a kormánykommunikációban, ahogy a kérdést közelebbről követő újságírók megállapítják, azóta jellemző, hogy Emmanuel Macronnal egyetemben a kormánytagok is igyekeznek banalizálni, illetve tagadni, hogy Szaúd-Arábia a francia hadiipar fontos kliense.

Ezek az előzmények is közrejátszhattak abban, hogy néhány hét alatt két alkalommal is sikerült megakadályozni, hogy szaúd-arábiai hajók felvegyék fegyverszállítmányukat a francia kikötőkben.

Civil győzelmek a háborús biznisz ellen: kikötőről kikötőre terjedő ellenállás

Május 10-én a Bahri Yanbu teherhajó, amely a tervek szerint Le Havre-ban vette volna fel a francia fegyverekből álló szállítmányát, mégsem állt be, több napi várakozás után az észak-francia város kikötőjébe. A tranzakció a média, a civilek és egyes politikai szereplők nyomására hiúsult meg, miután a Disclose május 7-én figyelmeztetett a szaúdi „cargo” érkezésére, két civil szervezet is, köztük a keresztény jogvédő szervezet, az ACAT a bíróságon próbálta megakadályozni a speciális rakomány felvételét.

UPDATE: Saudi RO-RO vessel BAHRI YANBU started its engines … but is NOT sailing into the port of Le Havre. Instead it is heading west and has the port of Santander (Spain) as next destination. So looks like no Caesar weapons for Saudi Arabia will be loaded in France (for now) pic.twitter.com/fw2mnwvlr1

— ваят (@bibken) 2019. május 10.

A keresetet ugyan elutasították, amit a civilek vitatnak, szerintük ugyanis ez volt az utolsó pillanat, hogy meg lehetett volna akadályozni a civilek életét fenyegető fegyverek bevetését. A kikötőben több nemzetközi és helyi civil szervezet révén szervezett tüntetés, és a különböző szereplők erőfeszítései nyomán kialakult médiavisszhang azonban végül elég kellemetlennek bizonyult ahhoz, hogy a hajó inkább ne vegye fel a szállítmányt.

Pedig az ügy kapcsán még Macron is megszólalt, május 9-én – egy nappal a hajó várható érkezése után és egy nappal távozása előtt – és kinyilvánította, hogy lévén Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek Párizs szövetségesei a terrorizmus elleni harcban, teljes mértékben kiáll e fegyvereladások mellett, sőt, újra elismételte az ekkor már erősen fake news jellegű kijelentést, hogy „garanciákat kaptak arra”, hogy e fegyvereket nem vetik be civilek ellen.

A Bahri Yanbu egyébként Belgiumban is okozott némi felfordulást, és itt már a szövetségi védelmi miniszter is felvetette, hogy nem kellene további fegyvereladásokkal táplálni a jemeni konfliktust. Néhány nappal később pedig Genova kikötőjében akadályozta meg a dokkerek és a civilek mozgósítása a fegyverek beszállítását.

Május 28-án Marseille-ben ismétlődött meg a fenti történet, egy másik szaúdi teherhajóval, ezúttal a Bahri Tabukkal. A hajó érkezését és a szállítmány jellegét újra beharangozó Disclose nyomán ezúttal a kikötői dolgozók CGT szakszervezete közleményben is kijelentette, hogy „hűségesen saját történelmükhöz és a béke iránti elkötelezettségükhöz…, nem vesznek részt a fegyverek beszállításában”. A Disclose információi szerint egyébként a fegyverszállítmányt ismeretlen helyre irányították, a kormány feltehetően alternatív megoldásokat keres az elmúlt hetek kudarcai nyomán.

Dobsi Viktória