Ki verhet tüntetőket, és ki ölhet büntetlenül? Macron első komoly krízise, a Benalla-affér

Szerda este óta, amikor a Le Monde nyilvánosságra hozta, hogy Emmanuel Macron közeli munkatársa, a biztonságáért felelős Alexandre Benalla látható egy május elsején készült videón, ahol egy tüntetés helyszínén ütlegel egy fiatal férfit, szinte az egész francia nyilvánosság a Benalla-ügy körül pörög. Folyamatosan jelennek meg az újabb kompromittáló részletek az „impulzív” tanácsadó privilégiumairól és a neki falazó hatóságok mulasztásairól; a közösségi oldalakon döbbent és ironikus kommentek követik a Netflix forgatókönyvíróinak figyelmébe ajánlott történetet, és persze beindult a Benalla mémgyár; miközben az elnökön és a kormányon egy év óta először fogást találó ellenzék nem engedi a csontot a szájából.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Kétségtelen, hogy van is mit harapni a Benalla-afféron, amely külföldi és gall elemzők szerint is a tavaly tavasszal megválasztott köztársasági elnök első komoly botrányává, majd krízisévé nőtte ki magát néhány nap alatt, miután az Elysée-palota és a kormány is pocsékul kezelte az önmagában is súlyos sztorit.

Amit erről jelenleg tudni lehet, az nagyjából az, hogy a május elsejei tüntetések margóján, egy diákok által kezdeményezett, teljesen békés akció közben, az Emmanuel Macron köztársasági elnök személyes biztonságáért felelős Alexandre Benalla civil ruhában és rendőri sisakban lépett fel erőszakosan tüntetők (vagy legalábbis a demonstráció helyszínén jelen levő személyek) ellen. Több videófelvétel is készült akcióiról, a legmegdöbbentőbb a Le Monde által is közreadott képsor, ahol egy ártalmatlan fiatal férfit ütlegel, minden ok nélkül, a mindezt tétlenül figyelő rohamrendőrök körében.

Az Elysée közlése szerint Benalla engedélyt kért, hogy megfigyelőként részt vehessen a rendfenntartók társaságában a tüntetésen, amihez az elnöki kabinet igazgatója hozzá is járult, de semmilyen körülmények között sem avatkozhatott volna be azok munkájába, miközben utóbb az is kiderült, hogy a későbbiekben ő maga kezdeményezte a fiatalember igazoltatását.

Mind az Elysée, mind a belügyminiszter tudomást szerzett 24 órán belül a rendőri azonosító jelzéseket (sisakot és karszalagot) viselő Benalla erőszakos akcióiról és az azokat megörökítő, a közösségi oldalakon is számos megosztást kapó videók létezéséről. A belügyi vonalon azonban úgy tűnik, nem történt semmi, munkahelyén pedig, ahol a kabinetvezető alá tartozó megbízott tanácsadóként foglalkoztatták a 26 éves férfit, mindössze két heti felfüggesztést kapott, fizetésmegvonással, és tevékenységét elvileg az Elysée-ben folyó rendezvényekre korlátozták.

Ott volt, vagy nem volt ott?

A gyakorlatban azonban az elmúlt hetek több kiemelt rendezvényén is jelen volt az amúgy tartalékos csendőr Benalla, akinek egy jogi diplomán és egy masteren kívül, illetve a magánszektorban szerzett tapasztalatain túl semmilyen egyéb képesítése sincs. Így például a július 14-ei állami ünnepségeken, majd két nappal később a világbajnok futballcsapat autóbuszában látták feltűnni, ahol a szerencsétlen kommunikáció egyik elhíresült magyarázata szerint csak a „csomagokat ellenőrizte”.

A mindenütt jelenlévő „tanácsadó” alakja beindította a mémgyárat. Kép: Twitter.

Még furcsább, hogy az elnök biztonságáért hivatalosan felelős hierarchián teljesen kívülálló Benalla egy május elseje estéjén szervezett briefingen is részt vett, a belügyminiszter és az aznapi rendőri biztosításért felelős vezető társaságában, néhány órával azután, hogy úgy tett, mintha ő is rendőr lenne…

Az elmúlt napokban fotók tömegei jelentek meg a Macron-házaspárral különösen bizalmas kapcsolatot ápoló Benalláról, aki úgy lehetett folyamatosan jelen az elnök legintimebb köreiben, a legnagyobb nemzetközi horderejű rendezvényektől a kettesben folytatott sportolásig, hogy eddig nemcsak a sajtó nem foglalkozott vele különösebben, de az Elysée hivatalos szervezeti ábráján sem szerepelt, akárcsak a szintén tanácsadóként foglalkoztatott, közeli, de diszkréten kezelt munkatársak.

Sajtóértesülések szerint havi 7000 (más források szerint 10 ezer) eurós fizetésén felül július eleje óta az Elysée egyik ingatlanjában lakott, szintén érthetetlen okból volt parlamenti belépő kártyája is, saját hivatali autója, sőt, soron kívül alezredesi rangra is emelték.

Fürge igazságszolgáltatás

Magyarországról nézve, ahol az ügyészség bűncselekmény hiányára hivatkozva szüntette meg a nyomozást a Nyakó István útját a Nemzeti Választási Irodában elálló férfiakkal szemben, talán kevéssé érthető, miért okoz egy hasonló epizód ekkora földindulást.

A legsúlyosabb mulasztás, amivel a politikai felelősök – a legfelsőbb szinten az elnöki kabinet igazgatója és a belügyminiszter –  vádolhatók, az, hogy nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek, hogy jelezzék az ügyészség felé a törvénysértést, miután az tudomásukra jutott.

A párizsi ügyészség már a Le Monde cikkének megjelenését követő reggelen vizsgálatot indított az ügyben, pénteken előállították, majd vasárnap már eljárás is indult Benalla ellen, aki több tízezer eurós bírságot és 3 évig terjedő börtönt kockáztat, az erőszakon túl azért, mert rendőrnek adta ki magát. Eljárás indult három rendőrtiszt ellen is, akik a gyanú szerint a cikk megjelenése után, Benalla kérésére átadták neki a szereplését megörökítő biztonsági kamerák felvételeit. Továbbá egy ötödik férfi, Benalla aznapi társa, a szintén tartalékos csendőr Vincent Crase ellen is, aki Macron pártjának alkalmazottja volt, de alkalmilag az Elysée-nek is bedolgozott, és május elsején szintén rendőrt játszott Párizs belvárosában.

Crase munkaszerződésének felfüggesztéséről csütörtökön, Benalla elbocsátásáról azonban csak pénteken döntött az elnöki palota.

Hasonlóképp, belső vizsgálat indult a rendőrségnél, ugyanis a képek alapján nyilvánvaló mulasztás történt: az engedélyezett „megfigyelők” semmilyen körülmények között sem avatkozhatnak be a rendvédelem munkájába, Benalla magánakcióit mégsem akadályozta meg senki…

Alexandre Benalla az utóbbi években több szocialista politikus mellett is dolgozott, többnyire biztonsági feladatokat látott el. Egyikük, Macron volt minisztertársa gyorsan megvált tőle, miután közúti balesetet okozott, és el akart slisszolni a helyszínről. Emmanuel Macron elnöki kampányába akkor kapcsolódott be, amikor felmerült, hogy esetleg támadások érhetik a politikust, ebből az időszakból származik az az epizód, amikor védőpajzsokat és gumilövedék kilövésére alkalmas fegyvereket próbált rendelni, de a felelősök ledöbbenve utasították el, hogy egy párt esetében ezeket a teljesen szokatlan eszközöket beszerezzék…

Macron élcsapata

Ahogy az utóbbi napokban megjelent elemzésekből kitűnik, Benalla Macron speciális belső körének volt a tagja, akiket különös lojalitás és kiválasztottságtudat forrasztott össze a nyertes kampány után, amit egy outsider mellett csináltak végig. Legtöbbjük azóta is a „főnöknek” dolgozik, csakhogy Benallához hasonlóan, olyan normákkal, amelyek nehezen fenntarthatók a köztársasági elnök kabinetjében – kezdve például a transzparencia és a számonkérhetőség hiányával.

A legkritikusabbak szerint Benalla a macroni hatalomgyakorlás szimbóluma, a példamutató működést ígérő szólamok mögött a monarchikus jellegből következő privilégiumok korrumpáló erejének bizonyítéka. Az elnézőbbek úgy vélik, mindez csupán egy amatőr rutin, amelyet itt az ideje felszámolni.

Az bizonyos, hogy a május elsejei kaland nem kivételes Benalla esetében, akiről azóta több erőszakos epizód is napvilágra került, pl. újságírókkal szemben, és aki, ahogy azt egy rendőrségi szakszervezeti vezető is megerősítette, nagyon is ismert a rendőrségi miliőben. „Rendszeresen részt vesz a különféle műveleti egységekben, mindenféle dolgokat irányít, anélkül, hogy tudnánk, ki adott neki erre felhatalmazást.” Épp ezért, a rendőrökkel szemben „az övéknél magasabb autoritást képvisel, még akkor is, ha jogtalanul teszi”.

Macron május 1-én „teljes szigorral ” ítélte el Twitteren az aznapi erőszakot, és ígéretet tesz az elkövetők beazonosítására és felelősségre vonására. A hozzátoldott szöveg: „Nézz csak körül, nincs is messze!” Forrás: Facebook

Emmanuel Macron kabinetjének tagjai májusban úgy döntöttek, a két hetes felfüggesztés alatt eldől, felismeri-e valaki Benallát vagy sem, és ha ezalatt nem derül fény az egészre, megúszták. A kommunikációjára egyébként rendkívül nagy súlyt helyező elnök, aki hatalomra kerülésekor a sajtó munkáját számos, szokatlan módon is korlátozta, egészen hétfő reggelig nem kommunikált az ügyben. Ekkor adták közre kommentárjait a sajtóban azok, akik részt vettek a vasárnap esti „válságstáb” ülésén. Macron ezek szerint „sokkolónak és elfogadhatatlannak nevezte” a videón látható erőszakot, amely nem maradhat büntetlenül. Ezen túl, szerinte az eset „nyilvánvaló működési” problémákról tanúskodik, az Elysée munkáját újra kell szervezni.

Talán csak mellékszál, más értelmezések szerint nem véletlen, hogy a Benalla-affér hátterében most az a terv is újra felbukkant, amely az Elysée irányítása alá vonná, akárcsak a titkait – betegségét és házasságon kívül született lányát – végsőkig őrző szocialista Mitterrand idejében, az elnök biztonságának felügyeletét, ami hivatalosan ma a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. Ez az elképzelés elvileg nagyobb diszkréciót és kritikusai szerint kisebb transzparenciát, kontrollt biztosítana – sajtóinformációk szerint ezzel a reformmal is foglalkozott az ifjú Alexandre…

Ellenzéki összefogás

Nem csupán az elnöki kabinettel kapcsolatos gondok tárultak fel Benalla pozíciója kapcsán és az utóbbi napok kommunikációjában. A kormány és Macron továbbra is kézi irányítású pártja sem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel, a miniszterek kezdetben egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak, majd képtelenek voltak bármit is mondani a közösségi hálókon azonnal kifigurázott bénázáson túl. Az ellenzék pedig magától értetődően töltötte ki az űrt, követelte az illetékesek meghallgatását, vizsgálóbizottság felállítását, és nagyon súlyos dolgokat nyilatkozott  a botrány és a macroni hübrisz összefüggéseiről.

Ezek között nyilván akadt több túltolt reakció is: amikor pl. a baloldali Mélenchon a Watergate-botrányt hozta hasonlatként, vagy amikor az a Marine Le Pen prédikált etikáról, aki ellen több eljárás folyik korrupció gyanújával. Ahogy az is furán hatott, hogy a rendőri erőszak mellett rendre kiálló jobboldali pártok most a tüntetők testi épségéért aggódtak.

Ugyanakkor először fordult elő, hogy a megválasztása óta úthenger módra működtetett reformgépezet megtorpant: a parlamentben összefogó ellenzéknek sikerült felfüggesztenie a tárgyalás alatt álló alkotmánymódosítás vitáját a belügyminiszter meghallgatásáig. Persze a macroni „szélsőséges közép” győzelme után összetöpörödött és helyét kereső ellenzék korábban azért sem volt képes közös fellépésre, mert az eddigi, ideológiai jellegű vitákban a jobboldal nagyjából egyetértett Macron neoliberális és autoriter reformjaival.

Megúszható-e a botrány vezéráldozat nélkül?

És a krízis korántsem zárult le, az Elysée késlekedéséhez képest jóval fürgébb igazságszolgáltatás gyors reakciója ellenére sem. A hétfői meghallgatásokon a belügyminiszter a párizsi prefektusra és az elnöki kabinet igazgatójára próbálta hárítani a felelősséget, mintha reális lenne, hogy a rendőrök társaságában randalírozó alak által elkövetett törvénysértésekhez neki tényleg semmi köze… A párizsi prefektus is az Elysée-re mutogat, de a legkellemetlenebbnek a főváros rendőri biztosításért felelős Alain Gibelin verziója bizonyult, aki szerint Benallának semmilyen megfigyelői engedélye nem volt aznapra, és állítólagos felfüggesztése alatt ő többször találkozott vele értekezleteken – bár ezt az utóbbi kijelentést hétfő este visszavonta.

Macron helyzetét az is nehezíti, hogy sem a rendőrség, sem a katonai alakulatnak számító csendőrség nem zárta szívébe – a már említett reformtervezet mellett, egyes kioktató nyilatkozatai vagy autoriter fellépése miatt sem, a Benalla-affér pedig csak ront a helyzeten. A napokban több ezren osztottak meg pl. olyan tweeteket, ahol alezredesei rangjukat sok éves kemény munka, képzések és teljesítmény után elnyerő emberek csodálkoznak rá, hogy így is ki lehet érdemelni ezt a rangot, elnöki hátszéllel.

A meghallgatások folytatódnak a Nemzetgyűlés bizottságában és a Szenátusban is, míg az alkotmánymódosítás vitáját őszig elnapolták. Jelenleg az ősszel esedékes nyugdíjazását váró Patrick Strzoda, az elnöki kabinet igazgatója látszik a leggyengébb, beáldozásra alkalmas láncszemnek, de a képviselők Macront is szívesen kikérdeznék a bizottságban, miközben egyértelműnek látszik, hogy az elnök személyes felelőssége is tetten érhető az ügyben.

Macron kedden este pártjának képviselői körében beszélt először nyilvánosan a témáról, azt mondta, „árulásként” élte meg, ami május elsején történt, mert megbízott Benallában – és a pletykákra utalva azt is kijelentette, hogy „nem a szeretője”. Majd hetykén közölte, hogy ő az egyetlen felelős, csak „jöjjenek érte”, és nem óhajt senkit sem kirúgni, mélyebb átalakításokat szeretne: „Egyesek már elfelejtették a gaulle-izmust és annak méltóságát, a szélsőségek nem szeretik az államot. ”

Állítása szerint „senki, a környezetemben vagy a kabinetemben senki nem volt soha protezsált, senki nem vonta i magát a szabályok alól, a Köztársaság törvényei alól, a minden polgárra érvényes jogszabályok alól„.

Minden zsaru Benalla?

Vasárnap este, Párizsban fotózott rajzok: „Minden zsaru Benalla”, „Igazi vagy álzsaru, ha üt, akkor üt” forrás: Twitter

Végezetül, ha kicsit hátrébb lépünk, más fénytörésben is szemügyre vehetjük a Macron-éra első nagy botrányát. Van ugyanis egy másik olvasata is ennek, az uborkaszezont néhány nappal kitoló politikai krízisnek, amely a sajtónak és az ellenzéknek is remekül jött a világbajnok csapat ünneplésének lecsengésével. Anélkül, hogy tagadnánk az ügyben elkövetett súlyos hibákat és a felelősség kérdését, azt is érdemes látni, hogy ezek a videók hónapok óta ismertek voltak, a világhálón feltehetően százezrek látták őket, és ha okoztak is némi megdöbbenést, mégis mindenki úgy könyvelte el őket, hogy a képeken egy civil rendőr ütlegel egy ártatlan embert.

A francia sajtó és a politikai elit pedig – eltekintve a társadalmi mozgalmakhoz legközelebb álló szereplőktől – lényegében semmi botrányosat nem talált abban, hogy egy rendőr, „ország-világ szeme láttára” így viselkedjék… akárcsak más rendőrök tették más videók tanulsága szerint.

Méghozzá lényegében azért nem, mert a sajtó és a politikai elit zöme is elfogadta, hogy egy ideje – legalább a szocialista munkatörvény kiváltotta óriástüntetések óta – békés és teljesen ártalmatlan tüntetőket is lehet következmények nélkül brutalizálni.

Chers journalistes de @lemondefr @libe @Mediapart @OuestFrance @BFMTV , cette photo date du 22 mars 2018, à Nantes. On y voit six hommes entièrement cagoulés, casqués, armés, qui frappent au sol deux „médics” (soignants dans les manifs). Comptez vous enquêter sur ces exactions ? pic.twitter.com/OydGIqINfb

— Nantes Révoltée (@Nantes_Revoltee) 2018. július 21.

Nagyjából erre az időszakra datálható, vagy még pontosabban 2015 őszére és a szükségállapot ürügyén a szocialista kormány által betiltott környezetvédő tüntetésekre, hogy a korábban egy szűkebb lakossági csoportnak „fenntartott” rendőri erőszak „demokratizálódott”, és már egy május elsejei, hagyományos tüntetésen is büntetlenül bevethetővé vált.

Addig elsősorban a bevándorló gyökerű és lakóhelye révén is szegregált lakosság, főleg fiatal férfi tagjainak, illetve a társadalmi-politikai mozgalmak radikálisabb elemeinek osztályrésze volt az olykor brutális túlkapásokat is következmények nélkül hagyó „rendfenntartás”, akárcsak a mindennapok rutinjává vált megaláztatások.

Ahogy a napokban kiderült, az újságírók egy része is rendőri oltalom alatt álló megfigyelőként vesz részt a tüntetéseken, talán ezzel is összefügghet, hogy a rendvédelem túlkapásairól kevesebb szó esik a mainstream médiában, mint a „törő-zúzó” casseur-ök rongálásairól. Ha a fenti képekkel szemben az korántsem mondható, hogy „Minden zsaru Benalla”, de azt egyre többen tapasztalhatták meg a saját bőrükön, hogy ha „a rendőrök ütnek, akkor ütnek”.

Akárcsak azt, hogy a politikai hatalommal vagy akár a rendszerrel szemben fellépő polgárok – tüntetők, környezetvédők, menekülteket segítők stb. – ellen kemény jogi szankciók is bevethetők.

Az állam megvédi a Benallákat, mi meg akarjuk menteni az Adamákat

Tüntetés július 21-én a 2016-ban elhunyt Adama Traoré emlékére és halála körülményeinek kivizsgálásáért

Történetesen épp a napokban került sor a rendőri erőszak egyik legismertebb példájának második évfordulójára: 2016 júliusában a 24 éves Adama Traoré megfulladt egy csendőrőrs padlóján, Párizs egyik elővárosában.

Traoré egyébként semmit sem követett el – csak megijedt, és elfutott, amikor rendőrök léptek az asztalához egy bárban, lejárt a személyije, és aznap nem akarta az őrsön végezni, mert a szülinapját ünnepelte volna. A csendőrök nem is miatta jöttek, hanem testvére miatt, de azért üldözőbe vették, a hajsza elfajult, és a férfit végül egy lakásban „ártalmatlanították”, hárman ugrottak rá, és hasra fektetve megbilincselték.

Már ekkor nehezen tud felkelni, és úgy tűnik, hogy rosszul van a rabszállítóban is, ahol bevizel. A csendőrök azonban úgy ítélik meg, hogy szimulál, és magára hagyják a padlón fekve. Amikor végül kihívják az elsősegélyt adó tűzoltókat, azok vallomásuk szerint hason fekve találják Adamát, aki már nem lélegzik. Amikor kérik, hogy a szívmasszázshoz vegyék le róla a bilincset, a csendőrök azt válaszolják, hogy szimulál.

Az „ártalmatlanításnak” ezt a technikáját több országban, így pl. Svájcban és Belgiumban is tiltják kockázatos volta miatt; Franciaországban az utóbbi évekből 8 olyan eset is ismert, ahol – az áldozatokon olykor hosszabb ideig is térdeplő rendőrök – halált okoztak.

Bár Adama Traoré halála óta a helyiek és elsősorban családja folyamatosan küzdenek az igazság kiderítéséért, és az esetleges felelősök megbüntetésért, szolidaritását fejezte ki több ismert művész, számos rapper vagy a színész Omar Sy, és az eset viszonylag nagy médianyilvánosságot kapott – a mai napig nem igazán történt előrelépés. Hacsak az nem, hogy az elsőként eljáró helyi ügyészt, aki hazudott és bizonyítékokat manipulált, áthelyezték, és az eljárás Párizsban folyik tovább. Tavaly január óta azonban mindössze annyi történt, hogy megrendeltek egy újabb orvosi szakvéleményt, amely várhatóan idén szeptemberben (!) készül el, az eljáró csendőröket pedig azóta sem hallgatták ki…

Eközben az elmúlt két évben Traoré 5 fivérét ítélték börtönbüntetésre, és ma mindannyian rácsok mögött vannak – egyikük azért kapott 4 hónap letöltendőt, mert megsértette a helyi polgármestert.

A hasonló küzdelmek szereplői ritkán kerülnek a vezető hírekbe, de Traoré nővérének, Assának sikerült a mainstream média számára is felvállalhatóbbá tenni az ügyet. Macronnak szóló nyílt levele a tragédia második évfordulójára a Nouvel Obs honlapján jelent meg, és számos interjú is készült vele a napokban, a szombati tüntetés előtt.

Ezek egyikében utal arra, hogy sokakban csak a munkaügyi reform ellen szervezett tüntetések kapcsán tudatosult, hogy ez a rendőri erőszak létezik, méghozzá a „körúton túl”, az elővárosok érzékeny negyedeiben már 30- 40 éve így megy ez, és a két dolog elválaszthatatlan.

Ezekbe a negyedekbe úgy jönnek a csendőrök és rendőrök „mintha kiképző táborba vagy háborús zónába érkeznének. A fivéreink dehumanizálódnak a szemükben: tegezik, megütik, leköpik őket, megerőszakolják és sajnos meg is ölik őket. Ez egy rendszer, ami meggyilkolja a fivéreinket, ami megölte a testvéremet. Nem arról van szó, hogy van egy listájuk az őrsön, hogy ma megöljük Adama Traorét, holnap megerőszakoljuk Théót, aztán holnapután fejen lőjük Gaye Camarát [Champs-sur-Marne, 2018. január 17.], egy héttel később meg torkon lőjük Aboubakar Fofanát [Nantes, 2018. július 3.]. Hanem a rendszer, amiben élünk, az váltja ki mindezt.”

Assa Traoré szerint a probléma túlmutat a rendőri erőszakon, és bár nem említi Macront, szavai általánosabb kontextust, mélyebb jelentést adnak a Benalla-ügynek is:

„Mindannyian ugyanazzal az elnyomó rendszerrel állunk szemben. Ezzel az antidemokratikus rendszerrel, amely nem hallgatja meg a francia polgárokat. A [sztrájkoló] vasutasokat és takarítónőket is megverik a rendőrök. Az éjszaka és nappal felváltva dolgozó ápolónőknek sem a bérük, sem a munkakörülményeik nem kielégítőek, miközben egy képviselő nem is tudom, mennyit keres… Ez az állam. Mindannyiunkkal szemben ugyanaz az állam áll. És a támadások különfélék lehetnek, de ha mindannyian megindulunk, és egyszerre lépünk fel, nagyon szép forradalmat csinálhatunk Franciaországban.”

Dobsi Viktória