Nagy bajban van a francia jobboldal, ha korrupt jelöltekkel már nem lehet választást nyerni

Dániában vagy Németországban már rég lemondott volna, Magyarországról nézve pedig akár pitiáner tételnek is tűnhet az a jó másfél millió euró, amit az utóbbi 15 évben közpénzből fizetett családtagjainak az ex-kormányfő François Fillon, a feltételezések szerint többé-kevésbé fiktív munkájukért. Mióta szerdán kiderült, hogy március 15-én várhatóan vádat emelnek a konzervatív párt elnökjelöltje ellen, de ő ennek ellenére is folytatja kampányát, a francia demokrácia minősége nagyot zuhant a jogállamok képzeletbeli ranglistáján.

Az április végén esedékes francia elnökválasztáshoz vezető hosszú úton eddig szinte semmi sem úgy történt, ahogy a nagy könyvben meg van írva, de még ehhez képest is rendkívüli, hogy a legesélyesebb jelöltek közül kettő is vádemelés alatt állhat majd a kampány és az április 23-án megrendezett első forduló alatt is. Legalábbis egyelőre ez a szándéka François Fillonnak, aki miután március elsején értesült róla, hogy e hónap közepén randevúja van az ügyében kirendelt 3 vizsgálóbíróval, bejelentette, hogy e „politikai gyilkosság” ellenére folytatja kampányát „a végsőkig”.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A másik érintett, a szélsőjobb Nemzeti Front (FN) jelöltje Marine Le Pen pénteken jelentette be, hogy el se megy a március 10-re szóló idézésére, amely szintén egy vádemeléshez vezethetne, szintén néhány gyanús parlamenti asszisztensi állásból kifolyólag.

Ha az, hogy Le Pen ekképp próbál dacolni az igazságszolgáltatással, nem is igazán meglepő, a francia demokrácia újkori történetében példátlan, hogy egy komoly bűncselekményekkel – közpénz  elsikkasztása, hivatali visszaélés, csalás és befolyással való üzérkedés – vádolt politikust támogasson elnökjelöltként az egyik legnagyobb nemzeti politikai formáció. A nemrég Republikánusok (Les Républicains) névre keresztelt konzervatív párt képviselői lakták 17 éven át az Élysée palotát, mielőtt a szociáldemokrata François Hollande beköltözött volna 5 esztendőre.

Államfők az illegalitásban: a Penelopegate mint válságtünet

Nem mintha Fillon jeles párttársainak nem gyűlt volna meg a baja a törvénnyel. Bár az idők során majd tucatnyi dossziéban lett érintett, a 2007-től öt éven át elnökösködő Nicolas Sarkozy ellen csak tavaly emeltek vádat, de rögtön két különböző afférban is. A Bygmalion néven ismert, illegális kampányfinanszírozási ügyben pedig nemrég, február 2-án derült ki, hogy bíróság elé is állítják…

Elődje, Jacques Chirac szintén pártfinanszírozás miatt bukott le, és 2002-ben mindenki biztosra vette, hogy mandátuma lejárta után jön is a fekete leves. De ettől megmentette az idősebb, Jean-Marie Le Pen, aki óriási meglepetésre megelőzte a végső győzelemre esélyes szocialista Lionel Jospint, így Chirac még 5 évet lehúzhatott az immunitásban.

Másfél évtizeddel e földrengésszerű események után idén minden előrejelzés szerint a Le Pen- leány nyerheti az első fordulót, és előfordulhat, hogy nemcsak a Szocialista Párt, de a Republikánusok sem jutnak a május 7-én rendezett döntőbe. Sőt, ha a közvélemény-kutatásokban még nem is, de a politikai riválisoknál most már komoly eshetőségként merül fel Marine Le Pen végső győzelme is – bár kétséges, hogyan hatnak majd népszerűségére az egyre nagyobb nyilvánosságot kapó korrupciós ügyek.

Nem egyszerű történelmi baleseteknek vagyunk hát tanúi, hanem a francia demokrácia és politikai képviselet súlyos, évek óta mélyülő válságának – a mai állás szerint bárki nyeri a versenyt, komolyan megkérdőjelezhető lesz legitimitása. Ráadásul a francia elnöki rendszer nem ad módot olyan trükkökre, mint az olasz, spanyol vagy éppen brit modell: a nyáron következő parlamenti választásokból kibontakozó többség éppoly kétséges és problematikus, mint az elnökválasztás kimenetele.

Batman és Batgirl harca a perverz, romlott háttérhatalom, a bírák ellen

Mindazonáltal, e fenti precedensek ellenére is egyértelmű, hogy Fillon döntése minőségi változást jelent a párt és a francia demokrácia történetében. Szerdán ugyanis az elnökjelölt azt üzente egy különösen cinikus és populistának mondható beszédben, hogy nem fontos, milyen komoly és megalapozott gyanúval él az igazságszolgáltatás: az ő legitimációjáról csak a választók dönthetnek.

Lényegében azzal vádolta meg a bűnüldöző szerveket, hogy nem úgy kezelik, mint bármely más állampolgárt, hogy ügyében indokolatlan gyorsasággal, az ártatlanság vélelmét figyelmen kívül hagyva járnak el, „politikai gyilkosságot” megkísérelve. Hogy mindez a „a jogállam elleni szisztematikus erőszak”, és előre eltervezett, ráadásul az ő személyén keresztül az elnökválasztást „gyilkolják meg”.

Ha a Fillonéhoz hasonló érveket az üldözött politikusok mártírumáról már Nicolas Sarkozytől is hallhattunk, a jelenlegi helyzet minőségileg más. A vérszomjas bírók áldozatának képében tetszelegve a jelölt szerdán átlépett egy olyan határt, amin túl eddig csak Marine Le Pen merészkedett. A szintén számos korrupciós ügytől fenyegetett Le Pen, akárcsak egykor édesapja, megpróbálja afféle női Batmanként, a törvények és az igazságszolgáltatás felett álló hősként eladni magát, aki a nép akaratát képviselné az establishment vagy valamiféle összeesküvés (háttérhatalom?) ellenében.

Ő, aki eddig a nagy pártok korrupciós ügyein lovagolt, és népszerűségét minden hasonló ügy dagasztotta is, az utóbbi hetekben, mióta a Nemzeti Front feltételezett illegális afférjai kerültek a reflektorfénybe, jogtalan beavatkozásnak nyilvánította a nyomozók, a bírák munkáját. És ennek felfüggesztését követeli a kampány idejére, meg persze a sajtó diszkrécióját, és mindezt az általa megtestesített nép nevében.

Fillonnak akadnak nem túl szalonképes, szélsőjobbos támogatói is, Henry de Lesquen például egy idegengyűlölő és mint a fenti képből is kitűnik, antiszemita rajongó, civilben egy rádió igazgatója. A tweetben támogatásáról biztosítja Fillont a „kozmopolita oligarchiával” szemben.  A fotón Fillon feleségével és gyermekeivel.

Fillon fenti verziójával szemben azonban valószínűbbnek tűnik, hogy az eljárás eddigi gyorsaságát az indokolja, hogy a volt miniszterelnök nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy felesége és 2 gyermeke valóban megdolgoztak közpénzből fizetett bérükért parlamenti, illetve szenátori asszisztensekként. Erre utalnak a sajtóban kiszivárgott információk, illetve az is, hogy Fillon számára a legkézenfekvőbb védekezés az lett volna, ha nyilvánosságra hozza a családtagjai munkájára utaló konkrét dokumentumokat, ezzel azonban meg sem próbálkozott.

Igaz, hogy a Penelopegate néven futó botrány kipattanása után 2 nappal már meg is indult a vizsgálat az ügyben, de nehezen róható fel az igazságszolgáltatásnak, hogy 3 hónappal egy elnökválasztás előtt igyekszik feltárni, van-e valóságalapja a sajtóban megjelent súlyos vádaknak.

Egy nagyon diszkrét, végtelenül szerény és bizonyosan túlfizetett munkavállaló

Ahogy az Alternatives Économiques magazin által készített összesítésen látható, Penelope Fillon 1984 és 2013 között összesen 185 hónapig volt képviselő férje, majd az őt helyettesítő Marc Joulaud parlamenti asszisztense.

Amit Penelope Fillon béréről tudni lehet: alkalmazó, dátumok, nettó bér, jobbra indexált bér; Ábra: Alternatives Économiques, forrás: Facebook

A francia képviselőknek jogukban áll családtagjaikat alkalmazni a Nemzetgyűlés által a rendelkezésükre bocsátott, jelenleg mintegy 9000 eurós keretből, és kb. ötödük él is ezzel a lehetőséggel. Mme Fillon bére az ezredfordulótól e keret jelentős részét felemésztette, Joulaud esetében majdnem az egészet. Viszonyításképpen, a parlamenti asszisztensek – akik egyébként mostoha munkakörülményeik miatt jelenleg tiltakozásokat is szerveznek – átlagbére a fenti összegeknél jóval alacsonyabb, nettó 2200 euró körül van.

A gazdasági magazin számításai szerint a bruttó összegek, amelyek részben megjelennek majd még, nyugdíj formájában a Fillon-család jövedelmében, mai értéken számolva, összesen 1 554 000 euróra rúgnak.

Bár a politikus szerint ez a bérezés teljesen korrekt, ha felesége 2 diplomáját is figyelembe vesszük, valójában, Penelope inflációval korrigált átlagbére jóval a diplomás átlag felett, a legjobban fizetett 10%, illetve a nőket tekintve a legjobban fizetett 5% között volt ezekben az években.

(2014-ben – ez az utolsó ismert adat – a magánszektor nettó mediánbére 1783 euró volt, és a legjobban fizetett 10% havi nettó 3599 euró felett keresett.)

Ezért is bizarr, hogy annak a megfeszített munkának, amit a fenti honoráriumok feltételeznek, alig van értékelhető nyoma, legalábbis a nyilvánosságra került információk szerint. A legjobban fizetett évekről például azt lehet tudni, hogy hetente kétszer, informális keretek között találkozott Joularddal, akinek tekintélye megerősítése miatt lett volna szüksége a kormányfő nejére. Mme Fillon írt volna néhány „papírt” is, de e találkozóknak semmilyen írásos nyoma nem maradt.

Hasonlóképp csekély konkrétum derült ki Penelope asszony férje melletti tevékenységéről (sajtószemlék írása, beszédek átolvasása,olykor reprezentációs funkciók), miközben nem volt parlamenti belépője, és több tanú állítja, nem tudott róla, hogy részt vesz a politikus munkájában. Sőt, maga az érintett is azt nyilatkozta 2007-ben egy brit újságírónak, hogy soha nem volt „férje asszisztense vagy ilyesmi”, és a kommunikációjával sem foglalkozik, sőt, szomorú amiatt, hogy gyermekeik születése óta nem tért vissza dolgozni.

Arányaiban kisebb, de hasonló probléma merült fel a Fillon-gyermekek közül kettővel is: Charles és Marie Fillon egyaránt szenátor papájuk asszisztensei lettek volna, csakhogy dokumentálható tevékenységük nem szerepel a Szenátus által engedélyezettek között. Az ő esetükben 84 000 euró szabályos rendeltetése kérdőjelezhető meg.

A láthatatlan és hallhatatlan kampány esélyei, képviselők és kampányteam nélkül

Szerencsére Fillon pártjában nem mindenkinek a gyomra veszi be ezt a stratégiát: szerdai bejelentése után – amikor nem habozott „ellenállásra” felhívni, és saját, többszörösen is privilegizált családját is „ellenállónak” titulálni – 24 óra alatt majd 60, szombat reggelig 140 képviselő vonta meg tőle támogatását.

Egyesek az elvi okokra hivatkozva: a legmagasabb állami méltóságra apelláló politikus nem kérdőjelezheti meg az igazságszolgáltatás legitimációját, amely, emlékeztetett rá a jelenlegi elnök Hollande, éppúgy a néptől ered és a nép képviseletében történik, mint a végrehajtó hatalomé.

Mások azért, mert pontosan látják, hogy Fillon hetek óta akadozó kampánya teljesen ellehetetlenül: hiába számít arra, hogy a finis televíziós vitáiban meggyőzi a franciákat, ahogy tavaly ősszel az előválasztásokon rá szavazó 2,9 millió jobboldali szimpatizánst is meggyőzte.

A terepen ugyanis már most is szinte láthatatlan: számos vidéki meetingjét maguk a képviselők fúrták meg: Fillon ciki lett, és ahol a helyi jobbos bázis nem tiltakozik elég erősen a jövetele ellen, ott akár néhány tüntető polgár jelenléte is elronthatja az összhatást. Hasonlóképp, mivel nincsenek meggyőző válaszai és szeretné elkerülni a kényes témákat, Fillon a média meghívásaira se felel, óriási érdeklődést kiváltó sajtótájékoztatóin nem lehet kérdéseket feltenni.

A párton belül korábban is eléggé elszigetelt politikus magánya egyre nyilvánvalóbb: péntekig nemcsak kampánycsapatának fele távozott, szóvivőstül, kampányfőnököstül, de a jobbközép kis pártok is kiálltak mögüle, akárcsak a Republikánusok mérsékelt erői, köztük volt miniszterek és egykori riválisa, Alain Juppé – akinek érdekében már gyűlnek a március 17-én leadandó ajánlószelvények, bár nem is jelölt.

Tegyük hozzá, hogy a Szocialista Pártban sem sokkal jobb a szitu, ott épp az előválasztást nyert Benoît Hamon, a balszárny jelöltje mögül dezertálnak a liberális platform képviselői, és könnyen lehet, hogy a Hollande-Valls duó ámokfutása után megzuhant népszerűségű párt is hamarosan a szakadás szélére kerül. Hamon azonban egyelőre hitelesen jelenítheti meg az zöld szocdem eszméket, így a formáció katasztrofális állapota, a megújulás vitái még egy ideig elodázhatók.

A Republikánusok helyzete viszont nehezen lehetne rosszabb: Fillon teljesen korrekt előválasztást nyert látványos fölénnyel (66,5%), bár szélsőségesen neolib programmal, de hát erre szavazott a hívek kemény magja: 2,9 millió ember. Győzelmének egyik kulcsa épp az volt, hogy riválisaival ellentétben ő makulátlannak tűnt, még a korrupció gyanúja sem legyintette meg az utóbbi években.

De Gaulle vajon alkalmazta volna-e közpénzből kedves nejét?

Azonban 5 héttel a Pénélope-gate robbanása után a jelölt ideáinak nagy része vele együtt „korrumpálódott”. Elhíresült, Sarkozyre és Juppére értett bonmot-ja – „ki tudná elképzelni, hogy de Gaulle tábornok ellen vádat emeljenek?” új életre kelt a Canard Enchaîné szatirikus magazin által január 25-én robbantott botrány nyomán. Ki tudná elképzelni, hogy a tábornok közpénzből fizesse Yvonne néni, azaz Madame de Gaulle bérét?

Az, aki még január elején a legesélyesebbnek, biztos győztesnek tűnt, a jobboldal és az ország megmentőjének, nemcsak hívei, de mondjuk a thatcheri színezetű javaslataiért lelkesedő német jobbközép sajtó szerint is, hetek alatt vastagbőrű, notórius hazudozóvá változott. Mindaz, amiből fölénye hónapokon át táplálkozott: a lelepleződés nyomán nyilvánvaló, képmutató szemfényvesztéssé.

Fillon egy régi tweetje, amely ma kissé másképp cseng: „A bűnözők ellen a szankcióknak biztosnak, gyorsnak és elrettentőnek kell lenniük. A kötelező szabály: zéró büntetlenség.”

Programja, „Franciaország elkerülhetetlen modernizációja” – az állami szektor leépítése, a jóléti szolgáltatások megnyirbálása, az adórendszer regresszív jellegének felerősítése, a nyugdíjkorhatár és heti munkaidő növelése – egyre több választó számára tűnhet annak, amit Fillon kritikusai állítanak a kezdetektől: a többség kizsákmányolásának a leggazdagabbak, a gazdasági-politikai elit privilégiumainak fenntartása és növelése céljából.

A modernizáció érdekében szükséges „reformokról és áldozatokról”, félmillió hivatalnok elbocsátásának életbevágó jellegéről, az ősi francia értékeket megtestesítő hősök hagyományáról, a „kulturális homogenitás” megőrzéséről vagy a tradicionalista katolikus értékek fontosságáról sokkal-sokkal nehezebb hihetően szónokolni akkor, ha a szónokról mindenki sejti, hogy 15 éven át 1,5 millió eurót húzott le az adófizetőkről becses családja nem létező munkájára hivatkozva.

Persze fontos látni, hogy Fillon tragikomédiája csak egy tünet, egy általános trend extravagáns fejleménye – a privilégiumaihoz foggal-körömmel ragaszkodó politikai osztály megdöbbentő arcátlanságának egyik jele. A válság és a változó világ kihívásainak nevében a választóktól, és főleg a legszegényebbektől egyre nagyobb erőfeszítéseket követelő, és egyre kisebb támogatást, újraelosztást biztosító politikai elit, úgy tűnik, Franciaországban sem igyekszik kivenni a részét a szerinte amúgy elkerülhetetlen áldozatokból.

A témához kapcsolódó korábbi cikkünk :

Új vezetőt választanak a francia konzervatívok: Agyő, Sarko! Helló, Fillon?

A dzsihadisták tapsolnának – a francia szélsőjobb az élen a regionális választások első fordulójában

Bár a Fillon-család feltételezett csalását egy olyan parlamenti szabályrendszer tette lehetővé, amely nem gyakorol valódi kontrollt a képviselők által alkalmazható családtagok munkája felett, egyelőre fel sem merül ennek reformja. Valóban az lenne a normális, hogy ha egy közpénzből fizetett parlamenti asszisztens sosem jelenik meg a feltételezett munkahelyén, és munkájának éveken át nincs dokumentálható nyoma, akkor ez semmilyen belső ellenőrzésen nem tűnik fel?

De ha ez kevés lenne, február közepén, a Fillon-botrány csúcspontján a képviselők megszavaztak egy olyan törvényt is, amely 12 évre csökkenti a pénzügyi bűncselekmények elévülésének idejét: azaz a Penelopegate egy része ezentúl már nem is lenne büntethető.

Miközben a família fiktív állásait övezi a legnagyobb figyelem, a volt miniszterelnöknek akadnak más problematikus ügyei is. Maga Madame Fillon egy nagylelkű politikai mecénás, civilben a Fitch hitelminősítő tulajdonosa alkalmazásában is állt, ellene is eljárás folyik a fiktív munkavégzés gyanúja miatt.

De komoly összeférhetetlenségi problémák merültek fel Fillon 2 mandátuma között, egy kvázi joghézagban alapított cégével kapcsolatban is, amelynek pontos tevékenységét, bevételének forrásait a jelölt nem volt hajlandó feltárni. A sajtó derítette ki, hogy 2012 és 2014 között az AXA biztosítócég jóvoltából 200 000 euró bevételre tett szert, miközben képviselőként is dolgozott. Volt kollégái etikai vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, amely csak egy példa a Fillont (eddig) támogató üzleti körök és érdekcsoportok lehetséges politikai befolyására.

Jobboldali demonstráció Fillon mellett – Békemenet az Eiffel-torony tövében?

A jelölt, aki szerint a jobboldali képviselők támogatása nélkül is lehet nyerni, és aki egy vasárnapra szervezett tüntetéssel nyomná el a dezertőrök keltette médiazajt, egyelőre kitart. A kampányát „szisztematikusan ellehetetlenítők” elleni demó egyik kezdeményezője a „katoszféra”, az egykor a melegházasság ellen demonstráció-sorozatot verbuváló mozgalom maradéka. Az utódszervezet, a Sens Commun, Fillon egyik legfontosabb támasza volt, előválasztási győzelmében is kulcsszerepet játszott.

A vasárnapi tüntetésre való felhívás egy jobbos ultra hetilap Twitterén

A hetek óta pedzegetett felvonulás ötlete végül a vádemelés hírére konkretizálódott, a kezdetben kitalált, a fenti képen is látható szlogen, a „bírák által elkövetett államcsíny ellen” végül túl „berlusconisnak” bizonyult: a felhívás ma már csak Fillon támogatására szólítja fel „a jobboldal népét”. A mozgósításba nagy erőkkel beszálló konzervatív katolikus körök számára Fillon visszalépése civilizációs katasztrófa lenne, hangadóik szerint ő nem csupán a jobboldali értékek leghitelesebb képviselője, de a család legfőbb védelmezője is (számukra a Penelopegate is pont ezt bizonyítja).

Közben a pártban, amely kétségtelenül az utóbbi évtizedek legkeservesebb döntése előtt áll, amit ráadásul a belső rivalizálás is megnehezít, még nem dőlt el, feláldozzák-e ellehetetlenült jelöltjüket.

A stratégiát tovább bonyolítja, hogy Fillon sok tekintetben radikális programja egyes szélsőjobb körök rokonszenvét is élvezi. A párt hosszú évek kitartó munkájával, az élen Nicolas Sarkozyvel elérte, hogy a Nemzeti Front és saját választói között a határ rendkívül porózus. Fillon diszkvalifikálása és mondjuk a jobbközép Juppé előrelépése nyomán a szélsőséges szavazók is dezertálhatnának, vélik pl. Sarkozy hívei – akik persze saját befolyásuk, de egy potenciális pártszakadás miatt is aggódhatnak.

A jelenlegi játszma sok hasonlóságot mutat a brit konzervatívok Brexit-kampányával vagy Trump és az amerikai republikánusok viszonyával: ha egy formáció túlságosan sokáig abból él, hogy a szélsőjobb ideáit visszhangozza, a szavazók megtartása és persze saját gyengeségeinek elfedése érdekében, akadnak ilyen keserves pillanatok.

„Srácok, Franciaországban tüntetést szerveznek az igazságszolgáltatás és a sajtó ellen!” – egy népszerű humorista Facebook-posztja.

Az, hogy sor kerül-e Fillon visszalépésére, sokat elárul majd a Republikánusok erkölcsi állapotáról. Ha elvben akadnak még, akik jobban ragaszkodnak a jogállami elvekhez, az igazságszolgáltatás hitelének megőrzéséhez, mint egy mindenképp kudarcot hozó jelöltséghez, nem mindegy, találnak-e olyan forgatókönyvet, amely egyértelműen érvényre juttatja, hogy a politikusok nem állnak a törvények felett. Tehát az antirepublikánusnak kikiáltott Nemzeti Fronttal szemben ez a párt valami mást képvisel. És épp ezért nem áll ki nyíltan amellett, hogy a köztársaság, a demokrácia, a sajtószabadság vagy a jogállam afféle à la carte menü, amiből tetszés szerint lehet rendelni, majd visszaküldeni a fogásokat, ha úgy tartja kedvünk – az ún. nép, a „franciák” nevében.

Dobsi Viktória

Ha érdekesnek találtad a cikket, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!