Büntetendő-e a szolidaritás? Migránsokat segítő aktivistákat perel a francia állam

Bár a még néhány hónapig kormányzó francia Szocialista Párt ígéretet tett rá, mandátumuk alatt senkit nem ítélhetnek el az országban, mert „segítő kezet nyújtott”, az elmúlt hetekben többen is bíróság elé álltak azok közül, akik az európai luxus egyik legismertebb helyszínén, a francia Riviéra vidékén segítik szervezetten, de az illegalitás határán az Olaszországból érkező migránsokat.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Hirdetés

A 37 éves Cédric Herrou tojást, olívaolajat és olajpasztát termel az Azúr-part észak-keleti csücskében, az Alpok lábánál, nem messze a Roya folyó völgyében futó vasútvonaltól; háza alig 7 kilométerre van az olasz határtól, és az egyik első lakóépület, amivel a gyalogosan átkelők találkozhatnak.

Már tavaly augusztusban is előállította a határőri szerepet betöltő rendőrség (Police des frontières, PAF); akkor 8 eritreai személyt szállított teherautóján, köztük 3 nőt és két ötéves gyereket. Az eritreaiakat visszairányították Olaszországba, Herrou pedig az őrizetbevétel után szabadon elmehetett, nem indult eljárás ellene, mert a helyi ügyész humanitárius immunitásban részesítette.

Októberben azonban megjelent a New York Times-ban egy cikk, a Roya völgyében élő civil „csempészek” tevékenységéről. A riportból kiderült, hogy Herrou 200 embernek segíthetett szabálytalanul, köznyelven illegálisan átlépni a határt. Ő lenne a Roya völgyében működő aktivista hálózat informális vezetője, és afféle helyi hős is, akit melegen üdvözölnek a szomszédos falu lakói péntek este, és megiszik egy sört a szocialista polgármesterrel is, aki elismeri, hogy a férfi „valóban törvényen kívüli”.

Magát Herrou-t csak szűkszavúan idézi a cikk: „Nincs globális megoldásom. De az állam nem kezeli rendesen a helyzetet. És azt gondolom, ez a kötelességem. És nem gondolom, hogy gyerekeknek ilyesmin kellene átmenni.”

Cédric Herrou egy elszállásolt csoporttal, karjában egy 17 éves eritreai fiú; fotó: Sinawi Medine, forrás: Le Monde

Mióta 2015 novemberben visszaállították a francia-olasz határon az ellenőrzéseket, azok, akik erre keresik az utat észak felé, jóval veszélyesebb megoldásokhoz folyamodnak. Sokan térkép és vezetők nélkül gyalog vágnak neki a hegyeknek, alagutakon keresztül, gyakran éjjel, vagy kora reggel. Tavaly augusztus óta öt migráns vesztette volna életét a térségben, egyiküket vonat ütötte el. Miközben a francia vasúttársaság (SNCF) felszólítja a dolgozókat, hogy kollaboráljanak a hatóságokkal, és jelentsék a „migránsnak látszó” személyeket, egyes vasutasok és szakszervezetek próbálnak ellenszegülni az általuk „migránsvadászatnak” és „besúgásnak” nevezett missziónak.

Ahogy a New York Times és a francia cikkek is megemlítik, sötét bőrű embereket igazoltatni, leszállítani a vonatokról, fogva tartani őket, majd újra vonatra rakni – és mindehhez aszisztálni, esetleg segédkezni is, furcsa emlékeket idéz a második világháborús kollaboráns kormányzás és zsidóüldözés felelősségét hivatalosan alig néhány éve-évtizede felvállaló országban.

Ventimiglia, a mediterrán Calais

A terrorista veszélyre hivatkozva visszaállított szisztematikus határellenőrzés nyomán több tízezer embert tartóztatott fel a francia határrendészet az utóbbi másfél évben, 70%-ukat a vonatokon. Az így elfogottak túlnyomó részét visszaszállítják az olasz határra, azonban a kiskorúakat elvileg köteles gondjaiba venni a francia állam – ha így történik, a kiemelt gyerekek sokszor elszakadnak attól a csoporttól, amellyel megérkeztek.

A 2015 júniusától alkalmilag bevezetett, majd novemberben, a párizsi klímakonferencia előtt véglegessé tett ellenőrzések jogalapot teremtenek arra, hogy a franciák mossák kezeiket Olaszország problémáival kapcsolatban, ahová a tavalyi év első 8 hónapjában 100 ezren érkeztek a tengeren át. A határhoz legközelebbi város, a tengerparti Ventimiglia afféle mediterrán Calais-vá alakult: akárcsak egy váróteremben a szabad ég alatt, itt gyűlnek össze azok, akik az északi országokba szeretnének jutni.

Júliusban végül új tábor megnyitására kényszerültek az olasz hatóságok, de a 340 férőhelyre hamarosan dupla annyian jelentkeztek: a legkevésbé szerencséseknek sem ágy, sem takaró nem jutott, csak a tűző nap, két étkezés és tisztálkodási lehetőségek. Bár 2017 végéig csaknem 40 ezer menekültet kellene befogadniuk az ide érkezettek közül az európai országoknak, tavaly augusztusig még ezer procedúra sem zárult le. Az érintettek nagy része nem akar menekültkérelmet beadni helyben, és az európai relokalizációs program sem érdekli őket igazán: oda szeretnének menni, ahol már vannak családtagjaik, ismerőseik. És itt csak egyetlen kijárat van, az pedig Franciaországba vezet.

A Le Monde infografikája a kontinensre érkezők útvonalairól; forrás. Jelenleg ismét Olaszország Európa legfőbb kapuja. 2016-ban a becslések szerint harmadára csökkent az egy évvel korábbihoz képest a Földközi-tengeren át érkezők száma: 360 000 főre. Az áldozatok száma azonban tovább nőtt, és újabb tragikus rekord: a regisztrált halálesetek száma 5000 fő felett van az ENSZ szerint.

A nőket és gyerekeket végül egy helyi templomban szállásolták el, Ferenc pápa fellépése nyomán nemcsak a helyi egyházi közösségek és tisztviselők aktivizálódtak, de a lakosság is jobban tolerálja a migránsok jelenlétét, bár továbbra is előfordulnak erőszakos akciók – írta a Le Monde tavaly augusztusban.

Nem tudom, hogyan maradhatnánk tétlenek – a határ sebeket ejt

A probléma ugyan már régóta létezik, de tavaly nyár óta érezhetően jóval nagyobb a nyomás a régióban, miközben a hatóságok reakciója a rendőri fellépésre korlátozódik a nagyrészt fekete-afrikai, elsősorban szudáni és eritreai határátlépőkkel szemben, akiknek túlnyomó többsége vezető nélkül vág neki az útnak. Az állam és a helyi önkormányzatok passzivitása nyomán – ahogy Hubert Jourdan, Herrou egyik „csempész kollégája” mondta a Times-nak: „sokan aktivizálódtak a környéken, sokan pedig a rendőrséget riasztják; elképesztő légkör alakult ki”.

A NYT beszámol róla, hogy Herrou több esetben Ventimigliába megy felvenni a migránsokat, elszállásolja őket magánál néhány napra, majd idővel megpróbálnak nekik biztonságos pályaudvart keresni. „Ezeknek az embereknek egyáltalán nincsenek papírjaik. Ami azt jelenti, hogy semmilyen védelemben nincs részük. Nem tudom, hogyan maradhatnánk tétlenek.”

Közös ebéd Herrou kertjében; fotó: Sinawi Medine, Le Monde

A cikk megjelenése után újabb feljelentés születik ellene, a nizzai ügyész elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen büszkén felvállalja küzdelmét és a törvényszegést. Jó két héttel a riport publikációja után, a helyiek kollektívája és körülbelül 50 külföldi elfoglalja a vasúttársaság egyik régi, már használaton kívüli nyaralóépületét.

A PAF egyenesen Nizzából száll ki, hogy előállítsa a Herrout és 4 aktivista társát, az utóbbiakat hamarosan elengedik, hiába bizonygatják, hogy együtt döntöttek az akcióról – a vezérnek minősített mezőgazdász ellen pedig eljárás indul. Ezúttal az ügyész 8 hónap felfüggesztett börtönt kér, az SNCF pedig – bár a leromlott állagú épületekben semmilyen kár nem esett, 1320 eurót kártalanítás címén.

Herrou perére január 4-én került sor, nem sokkal azután, hogy a régió lapja, a Nice-Matin „év embere” szavazásán nagy fölénnyel győzött. A Côte d’Azur „legnépszerűbb polgára” kaki pulóverben és poros bakancsban jelent meg a bíróságon, ahová több száz szimpatizáns kísérte.

Bár Herrou nagyon óvatosan fogalmazott társaival kapcsolatban, de az a tárgyaláson kiderült, hogy Ventimigliában, ahová termékeit is szállítja, a Vöröskereszt tagjai informálják arról, kik a legsérülékenyebbek az ott rekedtek közül, ennek alapján igyekszik választani.

A 28 éves, elefáncsontparti Chérif elhagyja Ventigmigliát, hogy éjszaka megpróbáljon Franciaországba jutni; fotó: Louise Fessard, Médiapart

Egyházi tisztviselőkkel is kapcsolatban van, bár mióta a rendőrség elvette a mobilját, folyamatosan törli az üzeneteket – ahogy a mindennapokban is igyekszik diszkrét maradni: a völgyben a legutóbbi választáson 55%-kal nyert a Nemzeti Front, ő pedig több fenyegetést is kapott a szélsőjobbtól, fél tőlük.

Attól is tart, hogy „a politikusok által gerjesztett gyűlölet erőszakba torkollik”; mind a megyei, mind a tartományi, jobboldali vezetésű önkormányzat elzárkózott attól, hogy a calais-i táborok lebontása nyomán migránsokat fogadjon be, ahogy attól is, hogy befogadó állomásokat hozzon létre, a helyiek kérésére az Olaszországból érkezőknek.

A bírónő kérdésére, hogy mégis hogy bírja idővel és pénzzel a fokozódó rendőri aktivitás miatt egyre hosszabb és bonyolultabb manővereket – olykor Marseille-ig viszik több autóval a migránsokat –, Herrou azt felelte: „Az a probléma, hogy ha tétlenül és csendben maradnék, cinkos lennék. Cselekedni kell. Emberek haltak meg az autópályán, kissrácok haltak meg a sínek között. Az állam visszaállította a határt, és egyáltalán nem kezeli a következményeket. A határ pedig sebeket ejt.”

Herrouék kollektívája segítette ezeket a férfiakat is, sokan közülük Németországba vagy Nagy-Britanniába mennének; fotó: Pierre Terdjman, forrás: NYT

Állítása szerint két éve még azt sem tudta, hol van Eritrea, és csak 2016 márciusában figyelt fel rá, hogy mi történik Ventimigliában, miután felvett néhány fekete bőrű stoppost a völgyben. Szerinte letartóztatása óta a helyzet csak romlott, így pl. 30 fiatalkorú van elszállásolva más magánszemélyeknél, 3 pedig nála, a szociális munkások segítségére várva. Az illetékes bíróknál is bejelentéseket tettek, mert eddig csak akkor vette gondjaiba a kiskorúakat az állam – ami, mint fentebb írtuk, egyébként törvényi kötelessége –, ha „botrányt csináltak”.  Míg 2015-ben 1500 kiskorút helyeztek el a megyei szállásokon, tavaly csak 2-3 százat.

Szkülla és Kharübdisz között

A január 4-i tárgyalásról készült beszámolók szerint az ügyész dicsérte a francia bevándorláspolitika hatékonyságát, többek között azért, mert 36 631, „szabálytalan helyzetű”, azaz érvényes vízum vagy tartózkodási engedély nélküli külföldit állítottak elő, s csaknem 250 embercsempészt tartóztattak le. Nem jutott tudomására egyetlen olyan ügy sem, amelyben megsértették volna a francia szabályozást a kiskorúakkal vagy a kitoloncolásokkal kapcsolatosan. Ennek az állításnak ellentmond, hogy több elismert civil szervezet, így pl. az Amnesty International riasztott a jogsértések miatt, de 257 helyi lakos is panaszt tett december 1-én a francia állam ellen, ennek nyomán ombudsmani vizsgálat folyik.

Françoise Cotta, híres párizsi ügyvéd egy befogadott szudáni család egyik lánygyermekével; fotó: Sinawi Medine, forrás: Le Monde. A 2015-ben a top 30 ügyvéd közé sorolt, 67 éves Cotta 18 hónapja fogad be elsősorban fekete-afrikai gyerekeket. Az első csoportból ott ragadt nála a szudáni Mamadou, távollétében ma is ő vigyáz „Françoise mama” házára és a vendégekre. Cotta képtelen azt gondolni, hogy valami tilos dolgot csinálnak, szerinte az állam a törvényen kívüli.

A vád szerint kétségbe vonható Herrou tetteinek humanitárius célja, amennyiben áthozni ezeket az embereket Olaszországból csaknem olyasmi, mint Szküllától Kharübdiszhez menni – lévén, hogy az olasz és a francia államról van szó, érdekes a görög mitológia emberevő tengeri szörnyeivel való összehasonlítás.

Az ügyész kifogásolta azt is, hogy Herrou „méltatlan” feltételek között szállítja és szállásolja el a migránsokat, egy teherautó platóján, illetve sátrakban és lakókocsikban. Bár azt is elismerte, hogy június óta jelentős mértékben nőttek a veszélyek az átkelők számára, és sokan nagy kockázatot vállalnak az autópályán vagy a sínek mentén. Ezen érveken felül a vád elsősorban a New York Times cikkén alapul, a Herrounál tartott több házkutatás ellenére, nem sok tárgyi bizonyíték van „csempész” tevékenységére.

Itt vidéken, ha látjuk, hogy valaki bajban van, nem kérjük el a papírjait, mielőtt segítenénk neki

A védelem tanúi szerint a közhatalom nem látja el feladatát megfelelően a térségben; 2 ápoló mesélt arról, hogy 3 társukkal és 2 orvossal minden nap felkeresik a házakat, ahol az átkelőket szállásolják el, hogy ápolják a sérülteket, és támogassák azokat, akik befogadják őket.

A „legfiatalabbak 13-14 évesek, mire ideérnek, egész éjszaka papucsban gyalogoltak a sínek mentén, kisebesedett a lábuk”, de sokan még a Földközi-tengeren való átkelés során szerzett gyakori – a vízzel keveredő üzemanyag maró hatása miatt keletkező – bőrsérülésektől is szenvednek. A völgy egyik településének városházáján elsősegélynyújtó helyet is megpróbáltak kialakítani – hiába állt minden készen, a prefektus megtagadta az engedélyt.

A tanúk közt a már említett határmenti település, Breil-sur-Roya baloldali polgármester helyettese is megjelent; szerinte álszenten viselkedik a közhatalom, amelyet az önkormányzat múlt nyáron hivatalosan is felszólított a drámai helyzetben való segítségnyújtásra. A képviselő elismerte, hogy ő maga is szállított már bajba került migránsokat, ahogy még legalább ötvenen a vádlottak között lehetnének. Itt vidéken, „ha látjuk, hogy valaki bajban van, nem kérjük el a papírjait, mielőtt kisegítenénk”.

A szolidaritás vétsége

A köznyelvben gyakran használt „illegális” kifejezést a hivatalos francia szövegek nem alkalmazzák külföldiekre. Minden esetben „szabálytalan helyzetű” személyekről van szó, ami egy adminisztratív kategória, és nem büntetőjogi – szankciója is „csupán” kitoloncolás lehet. Ugyanakkor az ilyen szituációban lévő külföldiek támogatása, egy még 1945-ben született és azóta többször módosított törvény alapján maximum 30 000 eurós bírsággal és 5 év szabadságvesztéssel büntethető.

A törvény kilencvenes években történt szigorítása nyomán indult civil kampány vezette be a hivatalosan nem létező „szolidaritás vétsége” kifejezést Ennek eredményeként egyre többen, családtagok, hivatásos segítők kerültek ki a szankcionálhatók köréből, majd a „veszélyeztetettség” is bekerült felmentő kritériumként a szövegbe.

A szabályozás azonban továbbra is gumijellegű maradt, és mikor Nicolas Sarkozy elnöksége alatt az „illegális” bevándorlók ellen indított hajsza margóján néhány hónap alatt tucatnyi segítőt vegzált a rendőrség (a testi motozást is többször szükségesnek ítélve, olykor a testüregek vizsgálatát is), újraindult az országos kampány: több ezren vállalták fel, hogy elkövették a „szolidaritás vétségét”.

Ezután az aktivisták ilyen mértékű zaklatása ugyan abbamaradt, de Sarkozy alatt csak új interpretatív keretet kapott a törvény, majd hatalomra került a Szocialista Párt, amely ígérete ellenére nem számolta fel a korábban általa is kritizált szabályozást. Csak újrafogalmazta az immunitás lehetőségeit – fontos szempont lett például, hogy a segítők nem kapnak anyagi ellenszolgáltatást.

Azonban a csalódott civilek által kozmetikainak nevezett javítások továbbra is módot adnak Herrou elítélésére – mert a sok enyhítő körülmény nem érvényes például a migránsok szállítására, hacsak nem az életük forog veszélyben. Azaz az eljáró rendőrök, ügyészek és bírák interpretációs szabadsága jelentősnek mondható – ahogy ezt a közelmúlt hasonló perei is igazolják.

Vallási szertartás Francoise Cotta házánál, a pap éppen Meabelt vigasztalja, aki most értesült róla, hogy felesége nem élte túl a Földközi-tengeren való átkelést. Fotó: Laurent Carré, Libération

Bár az elnökválasztási kampány kezdetéig kormányfői szerepet betöltő Manuel Valls belügyminiszterként még azt ígérte, a francia törvények nem ítélhetik el azt, aki jóindulattól vezérelve segítő kezet nyújt, tavaly áprilisban a bíróság bűnösnek találta Fernand Bosson önkormányzati képviselőt és volt polgármestert, aki két éven át szállásolt el egy koszovói családot, akiknek menekült kérelmét elutasították. Az ügyészség 1500 eurós (kb. 450 ezer forint) büntetést kért, de a bíróság nem szabott ki szankciót.

November elején állt bíróság elé Aubépine Dohan szociológus, aki 2015 telén 4 termoszban meleg ételt vitt a párizsi Köztársaság téren táborozó és fagyoskodó menekülteknek. Ezzel a spontán gesztussal kezdődött aktivizmusa, korábban sosem foglalkozott ilyesmivel, de a tavalyi év eseményei nyomán részt vett egy kollektíva alakításában is. Egy év börtönt kockáztatott, mert ő jelentett be egy tüntetést, ami nem pontosan a hatóságok elvárásai szerint alakult – ősszel végül felmentették a vád alól.

December elején másodfokon is 1500 eurós bírságra ítélte Aix-en-Provence bírósága a 73 éves nyugdíjas Claire Masolt, a Habitat egyesület önkéntesét, aki 2 eritreait felvett kocsijába, hogy azok elkerüljék a rendőri ellenőrzést. Január 6-án pedig felmentették Nizzában Pierre-Alain Mannoni egyetemi oktatót, aki szintén 3 eritreait szállított autójában, köztük egy kiskorút is, amikor tavaly októberben igazoltatta a rendőrség.

A 45 éves férfi azért fogadta be a 3 fiatal nőt, mert szerinte fáztak, féltek és sebesültek voltak; azt állítja, nem „politikai vagy militáns akciót” vitt véghez, csupán emberien viselkedett. Amikor hajnalban megállítja a rendőrség, épp Nizza felé viszi őket, hogy orvoshoz mehessenek sérüléseikkel. Az ügyészség ez esetben 6 hónap felfüggesztett börtön kiszabását kérte, és a felmentés nyomán fellebbezett; a tárgyalásra Mannonit több száz támogató kísérte, de megjelent a Zöldek volt elnök asszonya is.

Január 6-án a Roya citoyenne (kb. polgári Roya) névre keresztelt kollektíva másik 4 tagját vette őrizetbe a rendőrség, mivel nem tudtak mindenkit elszállásolni, és a mínusz 3 fokban a sátrak sem voltak használhatók, egy szomszéd faluba vittek volna több embert, köztük kiskorúakat is. A rendőrségről 24 óra elteltével távozhattak, tárgyalásuk májusra várható.

Támogatók Herrou és Mannoni perének első napján a nizzai bíróság előtt; fotó: Laurent Carré, forrás: Libération

Cédric Herrou ügyének jelentősége, az egyre növekvő nyilvánosság mellett, persze politikai is. A megye jobboldali elnöke, Eric Ciotti nyilatkozott arról, mennyire nem örül Herrou „év embere” címének, hiszen ki tudja, nem szállít-e jövendő terroristákat az országba. Többször elítélte a lakosok akcióit – akárcsak a régió szintén „republikánus” elnöke –, és panaszt is tett ellenük.

Ez, akárcsak a december elején több száz lakos által közösen benyújtott feljelentés is arra utal, elmérgesedett a konfliktus a politikai és adminisztratív hatalom, illetve a szolidaritást, nem mellesleg az állam törvényes kötelességeinek betartását elváró polgárok csoportja között.

A február 10-én várható ítélet önmagában persze nem oldhatja meg az egyre sürgetőbbé váló vitát arról, hogy a néhány hónap múlva új köztársasági elnököt és törvényhozást választó Franciaország vezetése meddig maradhat – néhány sebtiben összetákolt átmeneti megoldást leszámítva – lényegében tétlen, a határain kívül és belül egyaránt zajló humanitárius katasztrófával szemben.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Tomas, egy 15 éves eritreai, aki eltévedt a pályaudvaron, és egy vasúti ellenőr hívta fel rá Francoise Cotta figyelmét. Itt Cotta kertjében nézelődik. A fotó Laurent Carré sorozatának egy darabja – a festői völgyről, lakóiról és a szállásvendégeikről; Libération. 

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.