Global Voices

Lengyelországban feketébe öltözve tiltakoznak az abortusz szinte teljes tilalmát jelentő törvénytervezet ellen

#czarnyprotest („fekete tüntetés”) hashtag a legfelkapottabb ma Lengyelországban, több ezer ember oszt meg magáról olyan képet, amelyen feketébe öltözve tiltakozik az abortusz szinte összes fajtáját kriminalizáló, és az ország jelenleg is szigorú abortuszellenes törvényeit tovább szigorító jogszabály-módosítás ellen.

A lányok csak alapvető EMBERI jogokra vágynak

— Maja K. Osiecki (@mkosiecki) 2016. szeptember 22.

Az egész család kiáll a nőkkel szembeni barbárság ellen. #FeketeTüntetés

— Łukasz Olszewski (@Zajac_Krolik) 2016. szeptember 21.

A szinte teljes abortusztilalom, melyet egy, a katolikus egyház és a kormányzó jobboldali PiS párt által támogatott agytröszt készített elő, akár öt évig terjedő börtönbüntetést helyez kilátásba „egy megfogant gyermek halálának” okozásáért.

Az abortuszt csak az anya életét veszélyeztető terhesség esetén engedélyeznék, minden más körülmény elégtelen feltétel lenne a terhesség-megszakításhoz, beleértve a nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzati rendellenességek eseteit is. Ha megszavazzák, a törvény az abortuszt igénylő nőkre (és lányokra) és az azt végrehajtó orvosokra egyaránt vonatkozna.

A tervezett törvénymódosítást kritizáló számos netező azt „barbárnak” és a női jogok megsértésének nevezi.

Tüntetés #Varsóban a #PiS kormány abortuszellenes törvénytervezete ellen.

— Giorgi Tabagari (@Tabagari) 2016. szeptember 22.

Szeptember 22-én a baloldali RAZEM („együtt”) párt által kezdeményezett „fekete tüntetést” tartottak a lengyel parlament épülete előtt, ahol a törvényhozók tárgyalták a javaslatot. A vita során mindegyik politikai párt elhatárolódott a tervtől. A törvényhozás a formális szavazást szeptember 23-án, pénteken tartotta. [Az alsóház megszavazta a törvényt, a ford.]

Egy lépést se tovább! A RAZEM Wrocław-i tagjai támogatják a #FeketeTüntetést.
@partiarazem #NothingAboutUsWithoutUs #ForWomensPolicy

— Razem Wrocław (@RazemWroclaw) 2016. szeptember 22.


A bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Kasia Odrozek. Fordító: Kalmár Dávid. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42