Egy szíriai menekült hosszú és veszélyes útja Európába

A cikket és a riportot Shirin Jaafari készítette a World számára, és a PRI.org-on 2015. augusztus 25-én jelent meg. Itt egy tartalomcsere megállapodás keretén belül jelentetjük meg újra. 

Thair Orfahli úgy szállt be a csónakba, hogy tudta, meghalhat. Azonban ugyanez várt volna rá akkor is, ha Szíriában marad.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Csak pár órával korábban búcsúzott el barátjától, akinek odaadta a laptopját – a legértékesebb holmiját. „Mondtam a barátomnak, hogy ha nem érkeznék meg, ezt a számot hívja és mindent adjon oda a családomnak” – emlékszik vissza Orfahli.

Orfahli egyike a több ezer férfinak, nőnek és gyereknek, akik a Közel-Kelet háború sújtotta országaiból menekülnek. Szíria az otthona – legalábbis régen az volt. Az élete szép volt.

Aztán jött a háború. Az elkeseredett harc a szíriai hadsereg és a felkelők közt egyre csak erősödött.

Jobarból harcmező lett. Orfahli szerint „nagyon veszélyes volt. A bombák csak jöttek és jöttek.”

Hamarosan elkezdtek eltűnni a környékbeli férfiak. Vagy rá lettek kényszerítve, hogy a szíriai hadseregben harcoljanak, vagy bezárták őket, mondván, hogy a felkelők oldalán állnak.

2012-ben az élet egyszerűen elviselhetetlenné vált Jobarban. „Fogtam a családomat, anyámat és húgomat és Libanonba vittem őket” – emlékszik vissza Orfahli.

De még Libanonban sem érezhette magát biztonságban. Fiatal és egészséges szíriaiként félt, hogy a szíriai rezsim szimpatizánsai elkapják és visszaküldik harcolni. A gondolat félelemmel töltötte el. Így hát ismét útra kellett kelnie, ezúttal egyedül.

„2013-ban Thairt polgárháborús menekültté nyilvánították Egyiptomban” – mondja Sara Bergamaschi, Orfahli egy közeli barátja.

Az olasz Bergamaschi az ENSZ-nek dolgozik és Orfahlit egy szíriai útja során ismerte meg 2009-ben.

„Majdnem minden napot együtt töltöttünk. Körbeutaztuk az országot, és olyanok voltunk, mint a testvérek” – mondja.

Bergamaschi szerint Orfahli nem sokkal azután, hogy Egyiptomba ment, munkát kezdett keresni. Egy probléma volt csak: munkavállalási engedélyre volt szüksége.

„Az egyiptomi törvények szerint az engedélyt a saját országod szervezeténél kell igényelned” – mondta Bergamaschi.

Röviden, Orfahlinak vissza kellett mennie Damaszkuszba, hogy megkapja engedélyét. Tanulói vízuma rövid idő alatt lejárt, és mikor azt gondolta, hogy ennél rosszabb helyzetbe már nem kerülhet, ellopták az útlevelét. Útlevél és munkavállalási engedély nélkül gyorsan kellett cselekednie. Úgy döntött, hogy továbbmegy Európába.

Mivel számos szíriai menekült próbál Görögországba és Olaszországba eljutni, nem nehéz embercsempészeket találni. Pár telefonhívásba került, hogy Orfahli találjon egy csempészt.

„Azt mondta, hogy 2500 dollárra lesz szükségem. Mondtam, hogy csak 2000 dollárom van. Ha szeretnéd, megkapod, ha nem, találok másik csempészt” – mondta Orfahli.

Az embercsempész beleegyezett. Megígérte Orfahlinak, hogy öt napon belül Olaszországban lesz.

Mennyi időbe telt valójában, mire odaért? 10 napba és 12 órába. Orfahli több mint 100 menekülttel együtt 10 gyötrelmes napot töltött a tengeren.

Cody Simpson ausztrál énekes átadta Twitter profilját Orfahlinak, hogy azon keresztül be tudjon számolni útjáról.

Egy Olaszországba tartó hajón vagyok 234 menekülttel és migránssal. Hihetetlenül erősek. #ShareHumanity – @ThairDamascus pic.twitter.com/YUe47RMHMG — Cody Simpson (@CodySimpson) 2015. augusztus 13.

Idősek, várandós nők és gyerekek is voltak a hajón.

„Mindenki félt. Nem volt ételünk, kevés vizünk volt csak és az is koszos volt” – emlékszik vissza.

Néhányuknak, köztük Orfahlinak is, a fedélzeten kellett aludniuk. Az éjszakák fagyosak voltak és a felcsapó hullámok csak rontották a körülményeket.

Ahogy teltek a napok, az utasok egyre idegesebbek lettek. Abban sem voltak biztosak, hogy a partig eljutnak.

Végül megtörtént. A hajójuk elérte Szicília partjait.

Bergamaschi családja befogadta Orfahlit.

„Apám ment el érte és mindannyian nagyon boldogok voltunk” – mondta Bergamaschi. „Emlékszem, ahogy apám a következőt mondta nekem: ‘Sarah, elképesztő ez a férfi, hisz nincs semmije, csak egy telefonja és lyukak a cipőjén, mégis nagyon boldog.’ Én meg mondtam, hogy persze, hiszen örül, hogy életben van. Hálás az életnek.”

Hálás volt, de nem maradt sokáig Olaszországban. Hátravolt még pár határ, amit át kellett lépnie. Németországba tartott.

És ma már ott is van. Menedékkérelmet kért és most vár a válaszra. Ami a családját illeti, Orfahli azt mondta, hogy szét vannak szóródva a Közel-Keleten. Az egyik testvére Szaúd-Arábiában van, a többiek pedig Jordániában, Törökországban és Libanonban.

Egy hosszú és veszélyes út után megérkeztem Münchenbe, ami belépőpont rengeteg migráns számára. #ShareHumanity –@ThairDamascus pic.twitter.com/0W7N9lxaK7 — Cody Simpson (@CodySimpson) 2015. augusztus 14.

Most egy menekülttáborban van Németországban. Angol és német nyelv tanulásával tölti napjait.

„Szeretem a menekülttáboromat, mert itt nyugodt vagyok” – mondta. „El akarok felejteni mindent, ami Egyiptomban és a hajón történt, és el akarom felejteni a szíriai problémákat is.”

Orfahli számára most minden arról szól, hogy új életet kezdjen egy olyan helyen, amit most már az otthonának nevez.

Ez a bejegyzés eredetileg a Global Voices Online magyar oldalán jelent meg. Szerző: Public Rado International. Fordító: Wolford Zsófi. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.