Texas-ban élő gázai sztriptíztáncosnőtől Egyiptomban élő kínai bevándorlókig

Képein és vizuális munkáján keresztül Kim Badawinak sikerült megörökítenie és a nyilvánosságnak megmutatnia váratlannak tűnő, ugyanakkor nagyon is valódi, a világ különböző részein létrejövő kapcsolatokat. Azt is mondhatnánk, hogy munkájával a modern kulturális találkozások vizuális ábrázolására vállalkozik. Legyen az városi környezetben élő brazil őshonos csoportokról vagy Egyiptomban élő kínai közösségekről készült fotó, Badawi munkája rámutat arra, hogyan jönnek létre ezek a találkozások. „Kulturális hibridként”, ahogy ő magát nevezi, Badawi az ilyenfajta konfrontációk hétköznapi vonásaira koncentrál, hangsúlyt fektetve minden tapasztalat különböző aspektusára.

A Global Voices beszélgetett Badawival azért, hogy többet megtudjon munkájáról (ezek közül megosztunk néhányat lentebb). Badawi beszámolt legfőbb motivációiról és karrierje néhány emlékezetesebb pillanatáról. Amellett érvel, hogy az online közösségi média fontos szerepet játszhat az olyan történetek megosztásában, amelyeket a fősodratú média nem közöl, vagy nem mutat érdeklődést irántuk.

Global Voices (GV): Milyen jellegű történeteket próbálsz elmondani a munkádon keresztül?

Kim Badawi (KB): Magam is kulturális hibrid lévén, a közelmúltban dolgoztam kultúrák közötti témákkal. A mai napig elbűvöl az „identitás”, a „nemzeti identitás” és így általában a sztereotípiák fogalma. Talán ezzel magyarázható, hogy munkám főképp kétoldalúságról szól, vagy arról, hogy megmutassam a média által kierőszakolt sztereotípiák másik oldalát.

Egy ilyen jellegű példa Badawi darabja „A gázai sztriptíztáncosnő”, egy provokatív film Ari Lauren Souad Saidról, egy nőről,  „akinek anyja izraeli, apja palesztin és aki gyerekkorát többnyire a két egymással ütköző hit és kultúra között őrlődve töltötte Izraelben”.

A gázai sztriptíztáncosnő Kim Badawitól a Vimeón. Engedéllyel felhasználva.

GV: Mit gondolsz, milyen jellegű képeket nem mutat meg a fősodratú média?

KB: A mainstream média általában a „Tetszik” gomb rabja. A vizuális történetek rövidek és lényegretörők kell, hogy legyenek. Szerencsére vagy talán sajnos, nem minden fekete-fehér. Két ok is van arra, amiért az [Egyiptomba bevándorló kínai közösségről] szóló történet nem vált népszerűvé: először is, miközben a történeten dolgoztam, majdnem minden szerkesztő, aki a témám iránt érdeklődött és azt a választ kapta, hogy felfedeztem egy Kairóban illegálisan működő, kínai bevándorló munkásokból álló hálózatot, úgy reagált „Nagyszerű. De Kim, mi köze ennek az egyiptomi forradalomhoz?” Semmi, és ezért folytattam.

Szerencsémre támogatást kaptam a Francia-amerikai Alapítványtól és szabadon dolgozhattam saját határaimon belül és saját munkabeosztással. Ez a történet sem került sok folyóirat címlapjára, mert feketé-fehérben készült. Röviden: ezt én történelmi dokumentumnak tekintem.

A bevándorlók Selyemútja: Kínaiak Egyiptomban. Kim Badawitól a Vimeón. Engedéllyel felhasználva.

GV: Milyen előnyöd származik abból, hogy a közösségi médiát használod?

KB: Nagyon sok esetben, amikor korábban társadalmi mozgalmakat, szubkultúrákat vagy közösségeket dokumentáltam, a közösségi média és általában az internet olyan felületként szolgált, ahol az egyének kapcsolatot teremthettek [saját lakhelyükön kívüli világgal]. Azonban [az Egyiptomban élő kínai bevándorlók közössége] esetében, a nyelvi korlátok miatt és mivel Egyiptomban épp egy felkelés zajlott, [a kommunikációnak] négyszemközt kellett zajlania. Habár a kínaiak, akiket én fotóztam nagyon is aktívak voltak a közösségi hálón, és naponta kommunikáltak csevegési programokon vagy a QQ-n keresztül. Mindig is lenyűgözött, hogy ahelyett, hogy egy szokásos email címet használtak volna egy fülbemászó névvel (mint ahogy mi is tennénk), nagyon hosszú QQ-azonosítóik voltak, amely csupán számokból állt.

GV: Van valamilyen gondolat vagy anekdota, amelyet megosztanál velünk?

KB: Ezen a linken több anekdotát is elmesélek, többek között azt is, hogyan kezdtem el ezt a projektet. Az egész projektet megnehezítették a nyelvi korlátok. Mert még a fordítók segítségével is többségében elkeveredtem a fordításban. Függetlenül attól, hogy kínai beszélt arabul, vagy egyiptomi beszélt kínaiul, annyira nehéz volt megérteni az akcentusokat, hogy az adott szituáció önmagában nevetséges lehetett. Hogy mindez még zavaróbb legyen, a kulturális attribútumok, viselkedési módok és akár étkezési szokások közti különbségek sok tisztáznivalót vagy éppen félreértést vontak maguk után.

Egyszer egy egész napot azzal töltöttem el azzal, hogy egy farmer családot fotóztam Kairó külvárosában, Falloumban. Az első kihívás az volt számomra, hogy elmagyarázzam egy egyiptomi taxisofőrnek, merre van a farm. A második meg az volt, hogy ezt meg is találjam. Mikor már odaértem, a nap nagyrészét azzal töltöttem, hogy a családot fotóztam, miközben ők a tűző napon dolgoztak. Alkonyatkor az apa behívott a kis otthonukba és azt mondta: tudod mit csinál egy farmer egy nehéz munkanap után? Elővett egy üveg házi szeszt, amiben csikóhalak úszkáltak. Kezdetben égetett, de az első pohár után könnyebben lement. Késő éjszakáig beszélgettünk, míg csak meg nem kértem, hogy az egyik gyereke segítsen nekem taxit hívni, hogy visszajuthassak Kairóba. Nem emlékszem arra, hogy értem haza, de arra igen, hogy amikor reggel 8 órakor felébredtem, nagyszerűen éreztem magam! Fogalmam sem volt arról, hogy mit ittam, vagy arról sem, honnan szerezték a csikóhalat Kairóban, de, mint később kiderült, jó, hogy nem rovarokkal érlelt pálinkát ittam, mint ahogy ez Kínában szokás.

Badawi munkája néhány Brazíliában élő őshonos közösség szembetalálkozását is érinti és foglalkozik a brazil városok gyors népességnövekedésével is. Az idei Világbajnokság ideális keretet biztosított ezeknek a képeknek, melyek azt mutatják be, hogy két világ hogyan tud békésen együttélni, ha még kényelmetlenül is.

Badawi további munkái megtalálhatók a weboldalán és a Vimeo-csatornáján.

Az eredeti bejegyzés a Global Voices Online magyar oldalán jelent meg. Szerző: Laura Vidal, fordító: Bajka Kinga.