Egyéb

Jókívánságokkal köszöntötték augusztus 20-át berlini magyarok

Kreatív Ellenállás (Kreativer Widerstand) névre hallgat az a berlini magyarokból álló csoport, melynek tagjai tegnap egy kb. 20 fős tüntetést tartottak a berlini magyar nagykövetség előtt. Az államalapítás alkalmából lufikkal és szerpentinekkel díszítették fel a követség előtti fákat, és piros, fehér illetve zöld táblákat tartottak fel, melyekre a magyar államnak szánt ünnepi jókívánságaikat írták.

A nagyjából egyórás akció során egy magyarul és németül is elmondott ünnepi köszöntő beszédben emeltek szót a szabadságjogok egyre nehézkesebb érvényesülése ellen, hozzátéve, hogy „a jogállamiság szülinapjának is tekinthető ünnepet 1000 km távolból is érdemesnek tartották megünnepelni.”

_IGP1488

A beszédet követően felolvasták a tábláikat, melyeken azt kívánták Magyarországnak, hogy „szembe tudjon nézni múltjával”, „az oktatás a polgárokat felemelje és ne lenyomja”, valamint a politikusok ne adják el száz évekre az ország jövőjét. Ezek mellett szót emeltek a korrupció, a fiatalok elvándorlása, az újságírók és művészek megfélemlítése, a polgárok megtakarításainak bizonytalansága ellen, illetve az egészségügy helyzetéről, az elesettek támogatásáról és a választások tisztaságáról is szóltak feliratok.

Az esemény végén egy nemzeti színű szalaggal átkötött, házilag készített „új kenyér” is előkerült.

A Kreatív Ellenállás angliai társszervezetéhez kapcsolódott egyébként a londoni nagykövetség előtt júniusban az Origo-ügy apropóján tartott sajtószabadság akció is.

Képek forrása: Kreatív Ellenállás

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42