Közel 600 milliós veszteséget termelt tavaly a MotoGP-pálya építéséért felelős cég
A határozatlan időre elhalasztott hajdúnánási MotoGP-pálya helyett már ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot akarnak építeni Hajdúnánásra.
A határozatlan időre elhalasztott hajdúnánási MotoGP-pálya helyett már ipari parkot, gokartpályákat és egyetemi központot akarnak építeni Hajdúnánásra.
Ábrahámhegy családi házai és nyaralói közé, a Balatontól 2-300 méterre akarnak felhúzni két 6 méter magas épületet. A helyiek nem örülnek. Videóriport.
A vasút a harmadik szegedi hídon menne át, arról viszont a tervezés során lehagyták. Az is rejtély, hogy mennyibe fog kerülni és honnan lesz rá pénz.
Az Átlátszónak nyilatkozó aszalói lakosok egy része ugyanakkor úgy gondolja, több rendellenesség is történt a június 9-i választáson.
Hiába kampányoltak mellette a nagyágyúk, hiába ígérte meg a paksi milliárdok egy részét Kalocsának, Filvig Géza nem tudott újrázni.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium visszavonta a közbeszerzést, mert a gödi akkugyár környezethasználati engedélye miatt közigazgatási per zajlik.
Az érintett lakosok és gazdálkodók nem első alkalommal szenvednek kárt a kínaiak által "Victor projekt" néven emlegetett naperőmű-biznisz miatt.
Az alapkövét már le is tették június 4-én, amikor felavatták a szintén 4 milliárd forintból elkészült függőhidat a Rákóczi Szövetség tábora közelében.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Többek között költségvetési csalás bűntettével vádolják a volt polgármestert, Bukta Máriát, aki 2014-2019 között vezette a Heves megyei települést.
Az esetet a rendőrség is vizsgálja. A tulajdonosok cikkünk megjelenéséig nem reagáltak a megkeresésünkre.