Nem használják a vonatpótló buszokat az utasok, újabb köz nélküli közmeghallgatás
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Heti lapszemlénk.
Kordos Szabolcs új kötete a főváros 32 híres épületéről mesél.
Kelet-közép-európai oknyomozó szervezetekkel közösen vettük sorra, hogyan működik a közérdekű bejelentők és források védelme országainkban.
Könnyűipari gyártást és városi logisztikát ígértek a fóti ipari parkba, ahová most akkus üzemek települnének – a lakosok a bírósághoz fordultak.
Iparterület, ezzel magyarázza a szegedi önkormányzat, miért fizetett hússzor többet hektáronként a Csányi Sándor tulajdonában álló területekért.
Közel félmilliárd forint áfát csalt el a NAV által most lekapcsolt bűnszervezet. De vajon kik állnak mögötte? Kékfény-rovatunk jelentkezik.
Három közmunkás évekig csak a bére felét kapta meg, de dolgozniuk sem kellett. A hivatalban maradó pénzt állítólag a polgármester használta fel.
A nyugdíjazásáig a Döglött Ügyek Osztályát, vagyis a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályt vezető Kovács Lajos ezredes a Fenyő-ügyben hallgatta meg Portik Tamást.
Megkérdőjelezhető eljárást alkalmazott Karácsony Gergely főpolgármester hivatala.
Nincsenek pontos adatok a Samsung-gyárban keletkező hulladékokról, derül ki az üzem környezetvédelmi eljárásának dokumentumaiból.
Az elmúlt öt évben több mint egy tucat olyan anyagot készítettünk az Átlóra, amelyek Budapest múltjával és jelenével foglalkoztak.
Heti lapszemlénk.
A Mutyimondó Extra vendége Sayfo Omar volt.
Az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően a legtöbb hazánkban élő külföldi Ukrajnából érkezett a népszámlálás évében.
Kupper András 2009-ben országgyűlési képviselőként még sérelmezte a Parlamentben, hogy "a kormány már egy világjárványnál is a betegeken akar keresni".
Palkovics László barátjának cége nagy bizniszt csinált az állammal 2016-ban: a szoftver licensze ingyenes, de a fenntartása zabálja a közpénzt.
Már tíz éve működnie kellene a somogyvári gyárnak, de még be sem fejezték. A beruházó cég képviselője szerint mindez az állami szervek hibája.
Polt Péter feljelentésként értékelte Vadai Ágnes képviselő kérdését a Miniszterelnökség jogsértőnek tűnő tenderével kapcsolatban.
Az adás itt visszahallgatható.