Hamis TikTok-fiókokkal támadják a TISZA Párt EP-képviselőit
Pécsi kormánypárti álhírgyár állhat az ellenzéki képviselők nevével és fotójával visszaélő profilokra épített dezinformációs kampány mögött.
Pécsi kormánypárti álhírgyár állhat az ellenzéki képviselők nevével és fotójával visszaélő profilokra épített dezinformációs kampány mögött.
Vízhiány az Alföldön, vízellátási gondok országszerte – a szakembereket, önkormányzati szereplőket és civil csoportokat tömörítő Víz Koalíció sürgős intézkedéseket javasol.
8-10 éve még teljes erőből állították a kormánypárti képviselők, hogy a jegybanki alapítványokból nem tűnik el közpénz, és egyébként az már nem is közpénz.
A nyertes B+N Referencia Zrt. cége mellett csak egy kft. indult a tendereken, de őt mindkét eljárásból kizárták. A kft. tulajdonosa tavaly még a B+N egy másik cégének ügyvezetője volt.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
Orbán Viktor február elején büszkélkedett azzal, hogy már 2 milliárd forint támogatást igényeltek a vidékiek. A kifizetések viszont nem pörögnek.
2002-es évértékelő beszédében a miniszterelnök azt mondta, hogy 2001 volt az áttörés éve. 2017-ben már óvatosabb volt: azt mondta, abban az esztendőben sikerülhet a gazdasági áttörés.
Nyugaton a helyzet változik? Pintér Bence győri polgármester, Papp László Tamás és Szilágyi József újságírók az Átlátszó Országszerte podcastban.
Az Európai Bizottság októberben figyelmeztetett, hogy a törvény elfogadása jogellenes lenne, erről azonban nem esik szó a benyújtott javaslatban.
Március 20-án tárgyalta a Tudásfa Oktatási Nonprofit Kft. ügyét a bíróság. A per tárgya a működési engedély és a törlő határozat jogszerűsége volt.
A Heves megyei Lőrinciben működő Monifer Kft.-nek a légszennyezés miatt mindössze 50 ezer forint bírságot kellett fizetnie.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Szülők és diákok tiltakoztak csütörtökön a tankerületi átszervezés ellen a 18. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános iskola előtt.
Heti lapszemlénk.
Timothy Garton Ash oxfordi és princetoni professzor nemrég megjelent kötete egy sajátos önéletrajz, amelyben a személyes emlékei keverednek Európa 1945 utáni történelmének mozzanataival.
Az elégedetlen soproniak olyanokat írtak a térkőre, hogy "Vége van!", "Élhetőbb várost a gyerekeinknek", "Jobb ellátást az idősotthonokban!". Azonnal jött az önkormányzati takarítóautó, majd a csekk.
Poloskák, tüntetések, választások, közbeszerzések, turulszobrok és Rogán Antal. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Miután Matolcsy György és a kormány viszonya megromlott és Matolcsyt leváltották a jegybank éléről, az Állami Számvevőszék kivizsgálta a ténykedését. Meglepetés: százmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztést találtak.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság őrzés-védelemre kiírt, 88 milliárd értékű közbeszerzési eljárás viszont eredménytelen lett.
A Balásy Gyula-féle Lounge Design Kft., a kék propagandaplakátokról ismert kommunikációs cég nyerte a NKOH pályázatát, 14 millióért terjesztheti a BME álláshirdetéseit.