„A gyerekek köhögve kelnek, köhögve fekszenek, egyre gyakrabban járnak velük orvoshoz, betegség betegségbe ér, tehát arcüreggyulladások, homloküreg-gyulladások, fülgyulladások sorát tapasztaljuk” – nyilatkozta az Átlátszónak augusztus végén egy pilisjászfalui édesanya, aki több helyi lakossal együtt szerette volna megakadályozni, hogy a település szélén működő mészkőbánya idén lejáró engedélyét meghosszabbítsa a kormányhivatal. Azonban a hivatal nem talált problémát a bánya működésével kapcsolatban, ezért meghosszabbította a kitermelést végző Márkakő Kft. környezetvédelmi engedélyét 2036 végéig.
A kormányhivatal határozata szerint „a bánya eddigi működtetése jelentős környezetterheléssel nem járt, környezetszennyezést nem okozott” és „a légszennyezettségi határértékek minden esetben a bányatelek határán belül teljesülnek”.
Augusztus végén forgattunk a Pest megyei Pilisjászfalun, aminek szélén a Márkakő Kft. 26 éve működtet egy mészkőbányát. A cég környezetvédelmi engedélye idén év végén lejár, ezért júniusban kérvényezte az illetékes Pest megyei kormányhivatalnál az engedélye meghosszabbítását további 18 évre, 2043 végéig.
A pilisjászfalui lakosok egy része ezen megrökönyödött, hiszen állításuk szerint már most is óriási por van a faluban a bánya miatt, és nem tartják jó ötletnek, hogy ilyen hosszú ideig csak úgy meghosszabbítsa a hivatal az engedélyét. Nyáron a cég módosította a kormányhivatalnak benyújtott kérelmét, és „csak” további 11 évre, 2036 végéig kérte az engedélyének meghosszabbítását.
A bánya tevékenységére panaszkodó lakosok számára azonban ez a 11 év is sok, mert elmondásuk szerint már most is köhögnek, krákognak a bányából származó portól, ami belepi a kertjeiket, autóikat is. A problémát az is fokozza, hogy a falu útjai 1-2 kivétellel murvásak, és a polgármester szerint nincs is pénze az önkormányzatnak az utcák leaszfaltozására.
A bánya porára panaszkodó lakosok azt szerették volna elérni – ha bezárni nem is lehet a bányát –, hogy a kormányhivatal csak szigorú feltételekkel hosszabbítsa meg a Márkakő Kft. engedélyét, és néhány évente felülvizsgáltassa annak működését. A helyiek munkacsoportot alapítottak „Tiszta levegőt Pilisjászfalunak” néven, az önkormányzatuknak és a kormányhivatalnak is petíciót írtak, és próbáltak ügyfélként becsatlakozni a bánya ügyében folyó eljárásba, de ezt csak a Védegylet civil szervezet számára tette lehetővé a kormányhivatal.
Az eljárás során a civilek „porszennyezés kapcsán – levegővédelmi, – a robbantások
hatásai miatt zaj- és rezgésvédelmi, természetvédelmi, népegészségügyi, bányászati szempontú felvetéseket” tettek, melyeket a kormányhivatalon belül működő környezetvédelmi hatóság áttanulmányozott, de alaptalannak talált.
A kormányhivatali eljáráshoz ugyanis a Márkakő Kft. benyújtott egy Teljeskörű környezetvédelmi felülvizsgálat című dokumentumot, amit a Márkakő megbízásából készített el egy másik cég. A 101 oldalas anyag szerint minden nagyon jó és teljesen szabályos a bánya működésében, és sem a zaj-, sem a porszennyezési határértékeket nem lépi túl a Márkakő. A környezetvédelmi hatóság pedig ezt a dokumentumot vette figyelembe a döntésénél.
Az eljárás ugyan december közepéig tartott volna, de már jóval korábban lezárult: a 2025. október 10-én kelt
kormányhivatali határozat 2036 végéig meghosszabbította a Márkakő Kft. környezetvédelmi engedélyét
a pilisjászfalui bánya vonatkozásában. A határozat szerint a cégnek az ülepedő porra vonatkozó tervezési irányértékek teljesülését évente akkreditált mérőszervezettel végeztetett szabványos méréssel kell igazolnia, és az erről szóló vizsgálati jegyzőkönyvet minden év szeptember 30-ig be kell nyújtania.
Részlet a kormányhivatal határozatából
Emellett a Márkakő Kft.-nek Éves környezeti beszámolót kell készítenie és azt elektronikus úton el kell küldenie a Környezetvédelmi Hatóság részére a tárgyévet követő év január 31. napjáig. Ebben többek között ismertetnie kell a tárgyévben kitermelt anyagok mennyiségét és minőségét, az elvégzett rekultivációs és tájrendezési munkálatokat, az esetlegesen bekövetkezett havária eseményeket és azok kezelését. Az első ilyen beszámolót 2026. január 31-ig kell majd leadnia a cégnek.
Erdélyi Katalin
Címlapkép: Pilisjászfalu és a bánya 2025 augusztusában (fotó: Átlátszó/Bodoky Bence)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A vagyondvédelemre kiírt közbeszerzési eljárásokat megtámadták a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, amely 30 millió forintos bírságot szabott ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra.
Szabó Andrea választásszociológussal beszélgettünk arról, ellensúlyozza-e a Fidesz kommunikációs szőnyegbombázása a gazdasági válságot, és kik dönthetik el a választás eredményét jövőre.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!