Mészáros Lőrincék cégei szervizelhetik a Sándor-palota 49 autóját 120 millióért
A közbeszerzési eljárásra a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt.-n kívül mindössze egy cég jelentkezett, de ez nem is meglepő az elvárt referenciák fényében.
Miután a Budapest Környéki Törvényszék hatályon kívül helyezte a gödi akkugyár környezethasználati engedélyét, a koreai sajtóban több cikk is megjelent a döntés előzményeiről és annak lehetséges következményeiről. Az egyik hírportál szerint Dél-Korea Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztériuma, valamint magyarországi nagykövetsége már megkezdte a helyzet felmérését és a bírósági ítélet elemzését. A magyarországi bírósági döntés befolyásolhatja a magyar kormány iparpolitikáját, az európai környezetvédelmi szabályozás szigorodó tendenciája pedig hatással lehet a dél-koreai akkugyártó nagyvállalatok helyzetére Európában, állítják az ázsiai médiumok.
„Az európai autógyártók riadóállapotban vannak, miután egy magyar bíróság elrendelte a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárának bezárását. A gödi üzem a Samsung SDI európai elektromos járművekhez szánt akkumulátorok ellátási láncának központi csomópontja, amely közvetlenül látja el az olyan nagy ügyfeleket, mint a BMW, a Volkswagen és a Stellantis. Növekszik az aggodalom, hogy ha ez a döntés elhúzódik, az hatással lehet az elektromos járművek gyártási ütemtervére egész Európában” – állítja az abcn.kr koreai hírportál, szakértői véleményekre hivatkozva.
Mint arról egy hete beszámoltunk, a Budapest Környéki Törvényszék október 7-én ítéletet hozott abban a perben, melyet a Göd-ÉRT Egyesület indított a gödi gyár környezethasználati engedélye ellen. A bíróság megsemmisítette a Samsung-gyár engedélyét. Az ítélet indoklása szerint jogsértően történt a gyárbővítéshez kiadott engedély-módosító határozatok kiállítása, az azokban foglaltak ugyanis az akkugyár működését és környezethasználatát tekintve jelentős változtatások. Az ítélet kézhezvételét követően a kormányhivatalnak el kell rendelnie a Samsung SDI akkugyártási tevékenységének felfüggesztését. A jogerős bírósági döntés ellen ráadásul nem lehet fellebbezni, csak a Kúriához nyújtható be felülvizsgálati kérelem.
Az abc.kr koreai hírportál két hosszú cikkben ismerteti a Samsung akkugyárára vonatkozó kedvezőtlen bírósági ítéletet, valamint elemzi a döntés fogadtatását és annak lehetséges következményeit.
Helyi forrásokra támaszkodva a hírportál azt állítja: a gödi akkugyár hosszabb távú leállása esetén „elkerülhetetlenül zavarok keletkeznek majd a nagy autógyártók, például a német BMW és Volkswagen ellátási terveiben”.
Mint írják, Dél-Korea Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztériuma, valamint magyarországi nagykövetsége már megkezdte a helyzet felmérését, és egy minisztériumi tisztviselő kijelentette: „Gondosan vizsgáljuk a bírósági ítélet hatását és a fellebbezési eljárást, és szükséges a helyi önkormányzat és a vállalat közötti koordináció is.”
„Az új engedélyezési eljárás legalább néhány héttől néhány hónapig tarthat, és a gyors megoldás érdekében diplomáciai támogatást is kérhetnek”
– írja a médium, hozzátéve: „Mivel a magyar kormány 2018 óta ezt a projektet a külföldi befektetések vonzásának szimbolikus példájaként emlegeti, ez a döntés várhatóan jelentős hatással lesz Magyarország iparpolitikájára.”
A hírportál azt is hangsúlyozza, hogy a Samsung SDI számára kedvezőtlen bírói döntés akár „dominóhatást” is eredményezhet, és a másik két koreai akkumulátor-gyártó nagyvállalat európai helyzetét is befolyásolhatja. Az LG Energy Solution lengyelországi és az SK ON komáromi üzeme is érintettje lehet annak a tendenciának, mely Európában az akkugyárak környezeti hatásainak újraértékelését sürgeti.
A cucucu.co.kr nevű helyi médium a pert indító Göd-ÉRT Egyesület bírósági keresetében foglaltakat is ismerteti. Mint írják, a civil szervezet „rámutatott, hogy a gyár nem felel meg a magyar és az európai uniós környezetvédelmi előírásoknak, és konkrétan azzal érvelt, hogy nem hoztak érdemi intézkedéseket a több éve fennálló súlyos zajszennyezés és vegyi anyagok kiömléseinek kezelésére. A hatóságok akkor csupán azt a feltételt szabták, hogy harmadik zajcsökkentési tervet kell benyújtani, anélkül, hogy közvetlen intézkedéseket hoztak volna a lakosok által elszenvedett károk orvoslására.”

A cucucu.co.kr hírportál cikke a Samsung SDI gödi gyárának leállítását elrendelő bírósági döntésről
Egy másik médium, a v.daum.net cikke szerint a Samsung SDI környezeti kockázatai nem korlátozódnak Magyarországra. Indonéziában ez év májusában egy civil társadalmi szervezet felvetette a gyanút, hogy „a Samsung SDI illegálisan és etikátlanul bányászott nikkelt szerez be”. Egy helyi vizsgálat szerint körülbelül 76 000 hektár trópusi erdőt vágtak ki Indonéziában a nikkelbányászat során. A szervezet hivatalos álláspontot kért az ügyben, de a Samsung SDI még nem adott egyértelmű választ erre a kérdésre.
A cikk a gödi gyár leállítását jelentő bírósági döntés kapcsán hangsúlyozza: „Felvetődik az aggodalom, hogy ez a magyar döntés túlléphet a működés egyszerű felfüggesztésén, és közvetlenül a márkaérték károsodásához és a vásárlói bizalom csökkenéséhez vezethet.”
Bodnár Zsuzsa
Címlapkép: Az abc.kr nevű koreai hírportál cikkének címlapja a Samsung SDI gödi gyárát érintő magyarországi bírósági döntésről (Forrás: abc.kr)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A közbeszerzési eljárásra a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt.-n kívül mindössze egy cég jelentkezett, de ez nem is meglepő az elvárt referenciák fényében.
Ez a beszélgetés nemcsak a kegyelmi botrányról szól – hanem arról is, milyen nehéz ma gyereket védeni Magyarországon.
Idén az átlátható és jogszerű szavazás ügye áll a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében zajló események középpontjában.
MIA, vagyis Mesterséges Intelligencia Asszisztens. Jól hangzik, de senki sem tudja, hogy használták-e a gépeket valaha.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!