vidéki lapszemle

Beperli a kormányt négy hetilap, már biztosan nem épül meg négy börtön

Nyugat.hu: Bepereli a kormányt négy hetilap

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) a magyar sajtó napja alkalmából rendezett díjátadóján derült ki, hogy az Élet és Irodalom, a Jelen, a Magyar Hang és a Magyar Narancs közösen indít pert a magyar kormány ellen a médiapiac torzítása és a hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt – számolt be a hírről a Nyugat.hu. A lapok ügyvédje Tóth Balázs (Magyar Helsinki Bizottság), az Átlátszó jogi igazgatója lesz.

Debreciner.hu: Visszavonta a februárban beadott helyi népszavazási kezdeményezését a Mi Hazánk Mozgalom, és új kérdéssel próbálkozik

Sajtótájékoztatót tartott március 17-én Debrecenben a Mi Hazánk Mozgalom a kínai CATL cég által a város déli határába tervezett akkumulátorgyárral kapcsolatban. Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke elmondta, megtámadták a bíróságon a helyi választási bizottság (HVB) február 22-i határozatát, amely elutasította az előző kérdésük hitelesítését. Egyúttal egy új kérdést adtak be – írja a Debreciner.

7300.hu: Eldőlt: nem lesz börtön Komlón

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a korábban bejelentett tervekkel ellentétben Békésen, Hevesen, Komádiban és Komlón nem épül börtön. A BvOP az érintett önkormányzatokat levélben értesítette az építkezések meghiúsulásáról, „támogatva egyúttal, hogy a területek visszakerüljenek az önkormányzatok tulajdonába”. A döntés okát azonban nem árulták el. Mindez annak fényében is érdekes, hogy épp a napokban derült ki: soha ennyi embert nem tartottak még fogva Magyarországon, mint most – emlékeztet a lap.

KecsUP.hu: Államtitkár: akkumulátorgyárat építenek Kecskeméten – a polgármester az ellenkezőjéről beszélt

„Sokszor átsiklunk azon tény fölött, hogy a németek Kecskeméten fognak a Mercedes-beruházás kiegészítéseként akkumulátorgyárat építeni” – idézi Magyar Levente külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár szavait a KecsUP.hu. Az államtitkár „elszólása” után a lap megkereste a városvezetést az ügyben, de egyelőre nem kaptak választ. Korábban a kecskeméti polgármester ugyanis azt mondta, semmilyen tárgyalásokat nem folytatnak akkumulátorgyártással összefüggésben.

Szegeder.hu: Kilenc szakmai civil szervezet tiltakozik a Bécsi körút átépítése miatt

A CM365 Magyar Kerékpárosklub Szeged Facebook bejegyzése alapján kilenc szakmai civil szervezet tiltakozik a szegedi Bécsi körút átépítése ellen, mivel az szerintük városi „autópályát” csinálna az útszakaszból. Továbbá azt említik, hogy Alsóvárost és a Belvárost autóba fojtaná, a körúti zöldterületeket lecsökkentené, a közösségi életet tönkretenné és a makói vasútvonalat végleg elsorvasztaná a projekt. Szerintük az egyik legjelentősebb szegedi városfejlesztési beruházást anélkül hajtanák végre, hogy a szegedi lakosokat és civil szervezeteket bevonták volna a tervezésbe – olvasható a Szegeder.hu-n.

Nyitókép: A börtön építése ellen tiltakoztak Komlón. Fotó: 7300.hu

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42