
Engedély nélkül tárolt és kigyulladt akkuhulladék miatt is megbüntettek már egy Heves megyei céget
A Heves megyei Lőrinciben működő Monifer Kft.-nek a légszennyezés miatt mindössze 50 ezer forint bírságot kellett fizetnie.
Derült égből villámcsapásként érte a felperest a határozat – mondta a Tudásfa Oktatási Nonprofit Kft. jogi képviselője azon a tárgyaláson, melynek tárgya a Tudásfa Felnőttoktatási Gimnázium és Általános Iskola működési engedélyét visszavonó és a nyilvántartásból törlő határozat jogszerűsége volt. A kormányhivatal szerint viszont jogszerűen jártak el, amikor törölték az intézményt a nyilvántartásból. Habár a közigazgatási perben a felek nem kérték a tárgyalás megtartását, a bíróság az ügy fajsúlyára és a beadványok terjedelmére tekintettel mégis beidézte a peres feleket. A tárgyaláson az Átlátszó is részt vett, de az érintettek nem járultak hozzá, hogy róluk fotót és hangfelvételt készítsünk.
Tavaly szeptemberben írtuk meg, hogy több megyei kormányhivatal is súlyos szabálytalanságokat tárt fel a Tudásfa Felnőttoktatási Gimnázium és Általános Iskola vidéki tagintézményeinél, később pedig a Pest megyei intézményeknél is.
A Baranya megyei kormányhivatal határozata szerint például az intézmény nem vezette megfelelően a tanulók hiányzásait, és olyan diáknak írtak be jegyet decemberben, aki már novemberben kiiratkozott. A tanévet a tagintézményben nem szeptember elsején kezdték meg, hanem jóval később – ez pedig jogszabályba ütközik. A határozat megállapításai szerint a diákok nem fértek hozzá sem a KRÉTA, sem pedig a mozaNapló rendszeréhez, így nem tudták ellenőrizni a jegyeiket és a hiányzásaikat.
A kormányhivatal szerint a tagintézmény nem működött együtt a diákok bizonyítványainak kiadásánál sem, ezzel hátráltatva őket az átiratkozásban. Az is előfordult, hogy olyan pedagógust tüntettek fel tagintézményben, aki soha nem is tanított a Tudásfában.
Nem a Baranya megyei kormányhivatal volt az egyetlen vizsgálatot lefolytató hatóság. Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy például a Békés megyei kormányhivatal hamis tanügyi dokumentumokról számolt be a Tudásfa Békéscsabai tagintézményét vizsgáló jelentésében. Ugyanígy járt el a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal is: ők valótlan tartalmú nyilvántartás-vezetés, elmaradt bizonyítványosztás, valamint a tanulók és a pedagógusok adatainak valótlan feltüntetése miatt szabtak ki bírságot a fenntartóra.
A Veszprém megyei kormányhivatal vizsgálata is büntetéssel zárult: a hatósági ellenőrzés keretében lefolytatott vizsgálat után félmillió forintos közigazgatási bírságot kellett kifizetnie az iskola fenntartójának.
A pontot az i-re a Pest megyei kormányhivatal határozata tette fel, mely a rendszerszintű szabálytalanságok miatt
visszavonta az iskola működési engedélyét és törölte az intézményt a nyilvántartásból.
Az a mostani tárgyaláson derült ki, hogy a vizsgálatra a Belügyminisztérium kérte fel a Pest megyei kormányhivatalt, arra tekintettel, hogy a Baranya megyei tagintézményben korábban szabálytalanságokat tapasztaltak. A hatóság döntését azzal indokolta, hogy az iskola fenntartója nem rendelkezik a működéséhez szükséges pénzügyi eszközökkel, korábban megalapozatlan költségvetést nyújtott be, fiktív tanulói jogviszonyok alapján pedig állami támogatást igényelt.
A kormányhivatal határozata ellen ugyanakkor a fenntartó kifogással élt, és azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól, melyet meg is kapott. A tárgyaláson a fenntartó a kormányhivatal működési engedélyt visszavonó és törlő határozatának jogszerűségét vitatta. Szerinte a kormányhivatal túllépte a hatáskörét és illetékességét akkor, amikor ezt a határozatot meghozta.
A fenntartó jogi képviselője azzal érvelt, hogy a Pest megyei kormányhivataltól mindössze egy határozatot kaptak – annak ellenére, hogy a köznevelési intézménnyel szemben hatósági ellenőrzést, valamint a fenntartóval szemben törvényességi ellenőrzést is lefolytatott a hivatal, ezzel pedig ellehetetlenítette az érdemi védekezést. Szerinte a kormányhivatal eljárása sérti a tisztességes eljáráshoz fűződő jogot.
Válaszul a kormányhivatal jogtanácsosa elmondta, hogy több alkalommal is biztosítottak lehetőséget az iratbetekintésre, ám ezzel a Tudásfa képviselője, Sajóhelyi Gábor nem élt, továbbá nem jelent meg azokon a tanúmeghallgatásokon sem, amelyekre beidézték.
A jogtanácsos megjegyezte, hogy mivel a Tudásfa székhelye Pest megyében van, és a székhely, valamint a szigetszentmiklósi és váci telephelyek esetében is szabálytalanságokat tártak fel, jogszerűen jártak el akkor, amikor meghozták a megszüntető, törlő határozatukat.
„Elég lett volna egy súlyos szabálytalanság is a határozat meghozatalához, de itt több is volt.”
A fenntartót védő ügyvéd vitatta a kormányhivatal álláspontját, miszerint a Tudásfa nem rendelkezik a szükséges anyagi feltételekkel. Álláspontjuk szerint a Magyar Államkincstár (MÁK) jogszerűtlenül követeli vissza a 85 millió forintos támogatást, hiszen az iskola ellátta köznevelési feladatait. Emellett az iskola működtetése további kölcsönökkel és új fenntartó bevonásával megoldható lett volna.
A Pest megyei kormányhivatal jogtanácsosa erre úgy reagált, hogy az iskola fenntartója összesen két módosított költségvetést mutatott be, és mindkettőben szerepeltette azt az állami normatívát, melyet az Államkincstár már visszavont, továbbá nem tudott érdemi bizonyítékot szolgáltatni a kölcsönök vonatkozásában sem.
Az Államkincstár által folyósított működési támogatásról a kft. képviselője megjegyezte, hogy a MÁK határozatot megtámadták, és folyamatban van a peres eljárás. Ám bírói kérdésre a jogi képviselő nem tudta megmondani, mely bíróság előtt és milyen ügyszámon van jelenleg folyamatban ilyen eljárás, ennek kiderítésére 15 napot kért.
A tárgyaláson szó esett a fiktív tanulói és pedagógusi jogviszonyokról is. Az iskola fenntartója szerint a tanárok esetében előfordult ugyan eltérő foglalkoztatás, azért, mert az óraszámok a tanév során változtak, valamint egyes tagintézmények esetében helyettesítéssel oldották meg egy másik tanár hiányzását.
A jogtanácsos vitatta azt a felperesi érvelést, hogy az iskola ellátta volna a közfeladatát: úgy érvelt, hogy nem biztosítottak megfelelő számú tanárt, ezért is kellett a pedagógusoknak egyik megyéből a másikba utazniuk helyettesítésre. Minderről a különböző megyei kormányhivatalok vizsgálati jelentéseikben is beszámoltak.
A peres felek vitája legközelebb szeptemberben folytatódik, addig a bíróság beszerzi a Belügyminisztériumtól a korábbi kormányhivatali határozatokat, valamint a fenntartó is bemutatja további bizonyítékait.
A fenntartót korábban egyébként az Állami Számvevőszék is vizsgálta, és 2017-18-ra vonatkozóan megállapította, hogy a fenntartó nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrizhetőségét, például nem vezetett olyan nyilvántartást, amelyből egyértelműen kiderült volna, milyen célokra használta fel a kapott állami támogatást.
Abban az időszakban a Tudásfát fenntartó cég 182 millió forintot kapott köznevelési feladatok ellátására.
A Tudásfát fenntartó kft. ellen a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya, valamint a Dél-Dunántúli Bűnügyi igazgatósága is nyomoz. A cég korábbi vezetője, L. D. M. pedig a Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítványhoz kapcsolódó büntetőügy elsőrendű vádlottja. Erről bővebben cikksorozatunk előző részében írtunk.
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint az iskolához tartozó tagintézmények közül több „szünetel” vagy „megszűnt” státuszú.
Szabó-Gödri Rita
Címlapkép: Budapest Környéki Törvényszék épülete. (fotó: a szerző felvétele)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Heves megyei Lőrinciben működő Monifer Kft.-nek a légszennyezés miatt mindössze 50 ezer forint bírságot kellett fizetnie.
Szülők és diákok tiltakoztak csütörtökön a tankerületi átszervezés ellen a 18. kerületi Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános iskola előtt.
Az elégedetlen soproniak olyanokat írtak a térkőre, hogy "Vége van!", "Élhetőbb várost a gyerekeinknek", "Jobb ellátást az idősotthonokban!". Azonnal jött az önkormányzati takarítóautó, majd a csekk.
Miután Matolcsy György és a kormány viszonya megromlott és Matolcsyt leváltották a jegybank éléről, az Állami Számvevőszék kivizsgálta a ténykedését. Meglepetés: százmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztést találtak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!