közoktatás

„Modern, ápolt és egységes környezet” a konténeriskola a belügyminisztérium szerint

Tóth Endre (Momentum) országgyűlési képviselő augusztus végén kért adatokat Pintér Sándor belügyminisztertől a Magyarországon használt konténertantermekről. Rétvári Bence belügyi államtitkár azonban konkrét számok helyett dicshimnuszt küldött válaszul, hogy milyen jók a konténerek, és egyébként is, nagyon kevés van belőlük: csak 43 településen használják őket.

Hiába kérdezte a momentumos képviselő, hogy hol hány osztály tanult konténerekben az elmúlt 3 évben és hányan fognak idén, erre nem kapott választ. Ahogy arra sem, hogy mennyi konténert tervez idén a kormány az iskolákban használni. Rétvári a baloldal szidása és a Fidesz dicsőítése után a konténerek előnyeit fejtegette.

A tanévkezdés előtt néhány nappal Tóth Endre (Momentum) országgyűlési képviselő írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, akihez a közoktatás is tartozik. Tóth először leírta, hogy Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár egy évvel ezelőtt azt mondta, hogy 119 konténertanterem van az országban.

A momentumos képviselő szerint azonban félő, hogy a kormány ezeket nem csupán ideiglenes megoldásnak szánja, mert több településen is régóta konténerekben tanulnak a gyerekek. Ráadásul – írta – „a gyömrői iskolaépület esetében például nem látni felújításra vonatkozó pályázati kiírást, végeláthatatlan konténererdőt annál inkább”. A bevezetés után Tóth Endre négy kérdést tett fel Pintérnek:

  • Hány osztály fog a 2024/2025-ös tanévben konténerekben tanulni? (településenkénti bontásban)
  • Az elmúlt 3 tanévben hány osztály tanult konténerekben? (szintén településenként)
  • Az idei tanévben előreláthatólag hány konténert fognak oktatási célokra használni? (ezt is településekre bontva)
  • Mikor kezdődik a gyömrői Fekete István Általános Iskola felújítása és bővítése? Meddig kell konténerekben tanulniuk az ottani diákoknak?

Az említett gyömrői iskola mintapéldánya a leromlott állapotú oktatási intézményeknek, amelyeknél a kormány az ingatlan felújítása helyett konténerekkel kezeli a helyzetet. A gyömrői iskola már régóta szörnyű állapotban van, omló vakolat, leszakadt plafon, beázások és penész között tanultak a gyerekek. Az új iskola építését azonban – sok más hasonló beruházással együtt – az orosz-ukrán háborúra hivatkozva lefújta a kormány 2022-ben.

A szülők az intézmény életveszélyes állapota miatt 2023 májusában tüntettek is, az iskolát fenntartó Monori Tankerületi Központ pedig elismerte a problémát, de közölte, hogy pénz hiányában segíteni nem tud. 2022 nyarán a város szélén – a polgármesterhez köthető lakópark közelében – egy gigászi konténeriskolát kezdtek el építeni, ám az még a mostani tanév elejére sem készült el. Jelenleg is a rossz állapotú régi épületben és az ahhoz telepített néhány ideiglenes konténerben tanulnak a Fekete Istvánba járó gyerekek. Tóth ezzel kapcsolatos kérdése tehát teljesen jogos.

 

Tóth Endre Momentumos országgyűlési képviselő és oktatáspolitikus itt járt Gyömrőn, és együtt ellátogattunk a Fekete István Általános Iskolához.

Közzétette: Bukor Attila – Momentum – 2023. november 15., szerda

 

Pintér Sándor belügyminiszter helyett szokás szerint Rétvári Bence válaszolt. A botrányos állapotú kórházi klímákról is pozitívan nyilatkozó belügyi államtitkár az iskolai konténerekkel kapcsolatban is optimista választ adott.

Először is azt közölte, hogy a baloldali kormányzás idején több mint 381 településen „vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét, 15 ezer tanárt bocsátottak el és 1 teljes havi bért vettek el a pedagógusoktól”. Ezzel szemben Rétvári szerint a Fidesz „soha nem látott iskolafejlesztési programot indított el”, és 2018-tól napjainkig 5680 iskolai és óvodai fejlesztés indult el, illetve valósult meg „közel 1.400 milliárd forint értékben”.

Ezután az államtitkár rátért a konténeriskolákra, melyekről először is azt írta, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően kerülnek kialakításra, hogy biztosítható legyen a biztonságos nevelő-oktató munka és az ahhoz szükséges tárgyi feltételek. Továbbá:

„A konténeres tantermekben történő tanulói elhelyezés modern, megfelelő, jól felszerelt, ápolt és egységes környezetet biztosít.”

Az államtitkár hozzátette, hogy a konténerek önállóan hűthetők és fűthetők, megfelelő szigeteléssel és tűzvédelemmel rendelkeznek, valamint szaniteregységek (mosdók) is vannak bennük.

Azzal folytatta, hogy Magyarországon több okból alkalmaznak konténereket: van, ahol az iskolaépület felújítása, máshol pedig a robbanásszerű gyerekszám-emelkedés miatt. „A gyerekek jó, biztonságos körülmények között tanulhatnak, sok esetben ugyanazon a helyen, ahol az iskola volt, így a szülők terhei is jelentősen csökkenek” Rétvári szerint.

Elmondása alapján ugyanakkor nagyon kevés konténertantermet használnak, de konkrét darabszámot nem mondott. Csak annyit közölt, az összes tanterem 0,27 százalékát teszik ki „a modern körülményeket, egészséges tanulói környezetet biztosító” konténerek. Azt megírta, hogy a 2022/2023-as tanévben 38 településen, a 2023/2024-es tanévben (és az idei, 2024/2025-ös tanév elején) 43 településen voltak ilyenek, de a távlati tervekről nem beszélt.

Holott biztosan emelkedni fognak a számok, hiszen nemrég a kormány 13 újabb településre rendelt konténertantermeket 1 milliárd forintért, további 5 helyszínt (köztük Gyömrőt) pedig opcióként jelölt meg a szerződésben.

Gyomro Kontenersuli Tothendre Fb 231107

A Gyömrőn épülő konténeriskola 2023 novemberében (fotó: Tóth Endre/Facebook)

A gyömrői Fekete István Általános Iskolával kapcsolatos kérdésre Rétvári tipikus »nesze semmi, fogd meg jól« választ adott a momentumos képviselőnek. Tóth, ugye, azt kérdezte, hogy MIKOR kezdődik az ingatlan felújítása és MEDDIG kell konténerekben tanulniuk az ottani diákoknak.

Fix számok vagy konkrét dátumok helyett azonban az államtitkár csak annyit írt, hogy a Fekete István iskola felújításának idejére a gyerekeket konténeriskolában helyezik el. (Annak megépítésére egy májusi kormányhatározat 2,5 milliárd forintot biztosított az illetékes Monori Tankerületi Központnak.) Ezután egy talányos mondattal zárta Rétvári a levelet: „A kivitelezés megkezdésére a konténeriskola elkészítése után kerülhet sor”.

Azt viszont nem tette hozzá, hogy a felújításra még nem adott pénzt a kormány, vagyis akár évekig maradhatnak a konténerekben a gyömrői gyerekek is.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 15-én. (fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42