Egyéb

Lehetne rosszabb is

A Trump-adminisztráció egyik legkínosabb interjúját láthatták március közepén a CBS interjúsorozatában. Az oktatási államtitkár Betsy DeVos gyakorlatilag teljes hülyét csinált magából, miután alapvető kérdésekre nem tudta a válaszokat, és az általa propagált alternatív oktatási formák hatásait sem ismerte.

Az Egyesült Államokban Betsy DeVos oktatsi államtitkár teljesen elásta magát egy márciusi interjúban. A Morning Consult felmérése szerint a Trump-adminisztráció egyik legutáltabb figurája az emberek körében. A regisztrált szavazók körében 40% az elutasítottsági aránya, pedig ezt még Jeff Sessions legfőbb ügyész sem tudta megugrani. Bő egy éve már megírtuk, hogy az alelnök szavazata kellett hozzá a Szenátusban, hogy a súlyos hiányokkal rendelkező DeVos megkapja az oktatásügyi kabinetet. A republikánus többségű Szenátusban több republikánus szenátor is DeVos ellen szavazott, így az alelnök szava döntött. Ilyen komoly pozícióról szóló szavazásnál még soha nem kellett alelnöknek közbelépnie. A bizottsági meghallgatásokon ízekre szedett DeVos lett így az Egyesült Államok tizenegyedik oktatási minisztere.

DeVos március közepén szerepelt a CBS 60 Minutes, vagyis 60 Perc című műsorában, ahol közérdeklődésre okot adó emberekkel interjúznak – mily meglepő – egy órában. Az interjú azonban borzasztóra sikeredett. Számos alapvető országos statisztikát, trendet nem ismert, pedig ezekkel napi szinten kell találkoznia. Lesley Stahl riporter már az interjú elején sarokba szorította azzal a kérdéssel, hogy vajon miért gondolják azt, hogy ha a gyengén teljesítő iskoláktól pénzt vesznek el, javulni fog az oktatás színvonala. DeVos nem volt tisztában azzal sem, hogy Michigan államban milyenek a viszonyok – pedig ő onnan származik. Azt is bevallotta, hogy ugyan komoly probléma a leszakadó iskolák sorsa, ő maga az elmúlt egy évben még nem látogatott meg egyet sem ezek közül.

Kevin Breuninger (CNBC) ki is gyűjtött néhányat a legmeredekebb megszólalásai közül:

  • DeVos szerint a pénzt a diákokra kell költeni a pénzt, nem a rendszerre, iskolákra.
  • Nem tudja, miért lett a legutáltabb kormánytag, de úgy sejti, hogy komoly szövetségek alakultak a háttérben ellene, az emberek pedig nem értik meg őt.
  • DeVos visszavont egy Obama-szabályozást, amely az egyetemi kampuszokon történt szexuális zaklatást átélőknek segített, viszont nem tudta megmondani, hogy milyen arányban vannak jelen hamis erőszakvádak – pedig pont ezek miatt görgette vissza a rendszert.

Az államtitkár meglátogatta a floridai gimnáziumot is, ahol nemrég történt a lövöldözés, és aminek a diákjai komolyabb fegyverszabályozésrt küzdenek. A diákok nem fogadták szívélyesen, közönséges ripacskodásnak hívták az eseményt. Így folyt le a beszélgetés erről:

DeVos: Elismerem a diákokat, hogy felemelték a hangjukat valamiért, és hiszem, hogy nem fogják elengedni ezt a pillanatot.

Stahl: Fegyvertartási szigorítást akarnak.

DeVos: Sok dolgot akarnak. Megoldásokat akarnak.

Stahl: Ön szerint fel kell fegyverezni a tanárokat?

DeVos: Ezt a lehetőséget meg kell hagyni az államoknak és a közösségeknek. Nem tudom fegyverrel elképzelni a tanáromat első osztályból. De aki képes erre, annak ott kell lennie lehetőségként.

Stahl: Úgy látja, hogy ön a vezetője ennek a kezdeményezésnek? Milyen ötletei vannak?

DeVos: Felállítunk egy bizottságot, ami megvizsgálja az államok jelenlegi gyakorlatát. Az államok koherens módon szabályozzák ezeket a kérdéseket.

Stahl: Érzi, hogy ez sürgős?

DeVos: Igen.

Stahl: Mert amit itt elmondott, abból úgy tűnik, hogy csak duma van, cselekvés nincs.

DeVos: Nem, nem, tényleg sürgős.

Nem valószínű, hogy sötét háttérhatalmi erők fogtak össze DeVos ellen, simán csak inkompetens. Ő az egyetlen államtitkár, akinek extra védelmet nyújt egy osztag marsall, ugyanis számos halálos fenyegetést kapott már. Minden iskolalátogatásakor tüntetnek ellene, ami nem csoda, miután olyanokat mond például, hogy a feketéknek fenntartott egyetemek a szabad iskolaválasztás úttörői – mintha valaha is szabad választás útján alakult volna ki egy párhuzamos rendszer.

Mindezt úgy sikerült összehoznia, hogy magától ment el a műsorba, és láthatólag semmit nem tanult az elmúlt egy év alatt az oktatásról. Michiganben gazdagként nőtt fel, még gazdagabb családba házasodott be, Grand Rapidsben minden a család nevét viseli – ennek ellenére sosem volt szakértője a területnek, amiben mozog.

Láthatjuk, hogy lehetne sokkal rosszabb is itthon.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42