A Corvinuson a plágium nem etikai vétség, ha nincs megírva az Etikai Szabályzatban

A Corvinus Etikai Bizottsága szerint 2002-ben fogalmilag sem lehetett az Egyetemen etikai vétséget elkövetni plágiummal, mivel akkoriban nem volt még Etikai Szabályzat, amiben ez benne lehetett volna. Ezzel menti ki magát a Gazdaságtudományi Kar dékánja, aki egykori mentorának tankönyvfejezeteit használta fel a saját neve alatt.

Mint azt a nyáron megírtuk, Zoltayné Paprika Zita egy általa szerkesztett tankönyvben meglehetősen szabadosan használta fel Kindler József korábbi írását – lényegében Kindler nevét fel nem tüntetve ollózta át a szöveget Kindler tíz évvel korábbi művéből. Paprika Zita kérdésünkre azt válaszolta, hogy életszerűtlen, amit írunk, és tartsuk tiszteletben a néhai Kindler emlékét. Maga ellen azonban vizsgálatot kezdeményezett az Egyetem Etikai Bizottságánál. Paprika arra is hivatkozott, hogy ez valójában egy korábbi közös munkájuk terméke, erre azonban nem szolgáltatott bizonyítékot, és most sem ezzel védekezik. A kilencvenes évek magyar tudományos életében azonban nem lenne példátlan, ha Kindler neve alatt jelentek volna meg akkori fiatal beosztottjainak írásai.

A vizsgálati határozatból Paprika részleteket töltött fel a Corvinus honlapjára, igaz egy meglehetősen eldugott, belső oldalra (Corvinus Hírek), ahová nem mutatnak külső linkek, és a Google sem tudja megtalálni.

 

A Bizottság megállapította, hogy tekintettel arra, hogy az eljárás alapjául szolgáló cselekmény elkövetésének időpontjában a BCE nem szabályozta az etikai vétségek körét, ezért nem minősíthette a pontos tudományos hivatkozások megsértését sem etikai vétségnek, így a jelen eljárás tárgyát képező cselekményt sem lehet etikai vétségnek tekinteni.

 

Jól olvassák. A Bizottság szerint nem etikátlan a plágium, hiszen amikor azt elkövette, az Egyetemnek (ami akkor BKÁE néven futott) még nem volt Etikai Szabályzata, és más helyen sem írták le azt, hogy a plágium nem szép dolog. Általunk megkérdezett akadémikusok azonban úgy nyilatkoztak, hogy már a kilencvenes években széles körűen tanították a helyes hivatkozási formákat, de legalább felhívták a fiatal akadémikusok figyelmét a plágium és a hanyag hivatkozások elkerülésére. Riasztóan hasonló a helyzet Semjén Zsolt plágiumához, ahol az ELTE azzal a megállapítással zárta le a vizsgálatát, hogy “sem az akkori, sem a most hatályos jogszabályok nem adnak eligazítást arra az esetre sem, ha az oklevél kiadását követően derül fény arra, hogy az oklevél kiadásának esetleges feltételei nem álltak fent”.

A határozat kínosan kerüli a plágium szó használatát. Kiemeli azt is, hogy a témában nincs szabályszerűség, csupán a pontosság fokai, tehát Paprika nem tudta volna szabályosan, csak pontosabban hivatkozni a két fejezetet. A Bizottság azonban téved a kérdésben.

A világ lényegileg összes egyeteme, kutatóintézete, akadémikusa által használt hivatkozási formák rögzített szabályrendszerekként jelennek meg. Egyetemek, folyóiratok számos alkalommal alkotnak maguknak saját követelményeket, de ezek a legtöbbször apróságokban térnek csak el valamely elterjedt formától. A következőkben kilistáztuk, hogy mikor jelentek meg a legelterjedtebb hivatkozási formák először, és hogy hány év különbség volt a szabályrendszer Paprika Zita általi figyelmen kívül hagyása és megjelenése között.

Talán hozzá sem kell tenni, hogy a formális hivatkozási rendszerek ismeretének hiánya sem jogosít fel senkit a plágiumra (bár ez PhD-birtokosként felettébb különös), már az is megfelelő lett volna, ha egyértelműen jelöli a forrást. Legalábbis ezt már 121 éve is meg tudták csinálni.