Egyéb

„A melegek felelősek a Holokausztért” – családbarát álca mögé bújó szélsőségesek szerveznek konferenciát a Kormány támogatásával

A „természetes családmodell” álcája mögé bújó gyűlöletszervezet, a World Congress of Families tizenegyedik alkalommal fogja megszervezni éves nemzetközi nagygyűlését, ezúttal Budapesten. A Putyint támogató (és az orosz befolyásolási kísérleteket bizonyíthatóan kiszolgáló) szervezet a magyar kormány támogatásával tartja meg rendezvényeit május 25-28 között, egyes eseményeket a Parlamentben rendezve.

A World Congress of Families (WCF, Családok Világkongresszusa) egy amerikai szervezet, mely a „természetes család” (natural family) eszméjét kívánja képviselni szerte a világon. A WCF kapcsolatban áll számos keresztény-konzervatív csoportosulással, és célja, hogy a nem-természetes családokat (egyedüli szülő, nagyszülők általi nevelés, egynemű szülők stb.) leépítse. A nemzetközi találkozóik valójában hálózatépítő események a tagjaik és támogatóik számára. A WCF partnerhálózatának bevételei évente elérik a 200 millió dollárt (kb. 60 milliárd forint).

A hálózatépítésen kívül elsősorban lobbitevékenységgel hívják fel magukra a figyelmet. Jelen vannak az ENSZ-ben, de kifejezett hatásukat Afrikában éreztetik, ahol több ország is olyan családjogi, sokszor LMBT-ellenes törvényeket hozott, amiket szinte szóról szóra meg lehet feleltetni a WCF által kiadott „szakmai” anyagokkal.

 

scott-lively1[1]

Scott Lively. Forrás: rightwingwatch.org

Gyülőletbeszéd nagylángon

 

A WCF rendezvényeinek gyakori felszólalója Scott Lively, aki a homoszexualitás nyilvános megjelenítésének büntethetőségét próbálta megérvelni tíz éve, majd később tevékenyen részt vett az ugandai LMBT-ellenes, 2014-es törvény létrehozásában. Az Alkotmánybíróság által eljárási alapokon elkaszált jogszabály hatására az LMBT-közösség tagjai elvesztették volna számos alapvető emberi jogukat, viszont így is többüket megölték (volt, akit az utcán élve gyújtottak fel), és negatív hatása volt a törvénynek a HIV-fertőzötteknek szánt programokra is. Az események hatására számos állam leállította az Ugandába irányuló támogatásait, emiatt az ugandai kormány nem próbálkozott a törvény újbóli elfogadásával. Lively meglátásai között szerepel, hogy a melegek személyiségzavarban szenvednek, aminek számos agresszív antiszociális és veszélyes szexuális vonása van.

 

Nem mellesleg Scott Lively szerint a melegek felelősek a ruandai népirtásért és a Holokausztért is. Ezt abból vezeti le, hogy szerinte az egész németországi náci párt (NSDAP) és a náci ideológia alapja is a homoszexualitás.

 

A szervezet elnöke, Brian Brown számára kedvelt és visszatérő téma a pedofília normálissá válásával való riogatás annak esetére, ha a férfi-nő házasság visszaszorulna, továbbá egy szervezett összeesküvésként tekint a „homoszexuális napirendre”, amely vissza akarja szorítani a heteroszexuálisokat. Brown az elsők között köszönte meg Trump amerikai elnöknek, hogy az visszavont egy szövetségi irányelvet, mely szerint a transznemű diákokat nem érheti diszkrimináció az iskolában nemi identitásuk miatt; és úgy nyilatkozott (Brown) a homoszexualitásról, mint ami „nem logikus, és felemészti a lelket„.

 

Az orosz kapcsolat

 

A WCF kifejezetten jó kapcsolatot ápol orosz politikusokkal és vallási elöljárókkal. Olyan politikusokkal is kapcsolatot tart, akiket személyesen is szankciók alá helyeztek az ukrajnai orosz történt agresszió után. A WCF 2011 óta tart Oroszországban rendezvényeket, a szankciók után is, igaz ezeket már „álnéven”. Larry Jacobs ügyvezető igazgató (akit 2015-ben tartóztattak le bankkártyalopás gyanújával) 2010 óta találkozgat az orosz törvényhozás tagjaival, többek között Jelena Mizulinával, akit „Putyin keresztes lovagjának” hívnak, mivel rendszeres benyújtója LMBT-ellenes jogszabálytervezeteknek. (Mizulina USA-beli tulajdonait is lefoglalták a Krím annektálását követő szankciók során.) Jacobs 2010-ben kezdődő látogatásai után az összes orosz törvény, mely valamilyen módon akadályozza az LMBT-közösség, egyedülálló szülök, vagy házasságot nem kötő élettársak békés életét vagy jogait, feltűnően hasonló szókészletet használ a WCF-fel, mely a szervezet erőteljes lobbierejét bizonyítja. Egy 2014-es felmérés szerint az oroszok 72 százaléka morálisan elfogadhatatlannak tartja a homoszexualitást, és ez a szám évek óta növekszik. Hasonló érzületek vezetnek oda is, hogy jelenleg Csecsenföldön koncentrációs táborokba hurcolják a melegeket, ahol elektromos sokkal, éheztetéssel, és veréssel kínozzák őket, a gyanúk szerint pedig meg is gyilkolnak idővel egyeseket. Oroszországban gyakori a melegek és transzneműek következmények nélküli megverése, illetve egy esetben mérges gázzal támadtak egy melegbárra.

 

A WCF oroszországi munkájával párhuzamosan erősödött az orosz LMBT-ellenes intézkedések mértéke, ezt maga a szervezet is elismeri, és büszkélkedik vele.

 

A WCF 2014-ben a Kremlinben tartott kongresszust, melynek szponzorai között volt több jelentős orosz oligarcha is, többek között az a Vlagyimir Jakunyin, akit néhány éve még Putyin lehetséges utódaként emlegettek. 2014 decemberében kerültek nyilvánosságra olyan emailek, melyekben a WCF amerikai és orosz képviselői arról beszéltek, hogy a WCF feladata az „oroszokkal együtt dolgozva Oroszország nemzetközi geopolitikai napirendjét hirdetni”. Ez különösen pikáns annak fényében, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztásba minden jel szerint tevékenyen beavatkozott az orosz titkosszolgálat, és Trump elnök több volt tanácsadója ellen is nyomozás folyik ezen okból.

 

A korábban említett Brian Brownnak is vannak kapcsolatai orosz földön. 2013 nyarán egy, a Duma (orosz parlament) által felállított bizottság előtt tett javaslatot örökbefogadási törvények szigorítására. Csatlakozott hozzá ebben a szélsőjobboldali Nemzeti Fronthoz köthető „Harag Napja” melegellenes szervezet öt tagja is, akik az orosz állam melegellenes politikáját a Dzsingisz kán elleni és a nácik elleni világháborús harchoz hasonlították. Egy későbbi kerekasztalon, melyen Brown is részt vett, Dimitri Szmirnof befolyásos orosz ortodox lelkész úgy nyilatkozott, hogy „a melegjogok támogatását csakis a sátánizmussal lehet magyarázni”. Ezt a megjelenését nyilvánosan nem hirdette Brown, egy orosz tévének azonban interjút adott a témában.

 

brian-brown-of-nom-spreading-antigay-hate-to-mexico-750x563[1]

Brian Brown. Forrás: AP IMAGES.

Brian Brown alapította a National Organization for Marriage (NOM, Nemzeti Szervezet a Házasságért) csoportot is, amit többször is megbüntettek már, mert nem tüntette fel politikusoknak nyújtott pénzügyi támogatását. Ez a szervezet – 2012-ben kiszivárgott anyagok alapján – arra törekedett, hogy Obama elnök támadásával éket verjen a meleg és a fekete közösségek közé. A tervük szerint fiatal, dekoratív (sic!) fekete véleményvezéreket bátorítottak volna a férfi-nő házasság melletti kiállásra, miközben a meleg közösséget pedig az előbbi személyek letámadására provokálják. Az ilyen megnyilvánulásai után kapott kritikát pedig ahhoz hasonlította egy ponton, mint amit Jézus Krisztus él át a Bibliában.

 

A WCF hasonló lobbitevékenységet fejt ki többek között Ausztráliában, és számos kelet-európai államban (például Lengyelország és Szerbia) is.

 

Halottakkal kikövezett út

 

A legkomolyabb hatást Oroszország mellett afrikai államokban (elsősorban Uganda, Nigéria, és Kenya) tudták kifejteni. A korábban is említett (és szerencsére megsemmisített) ugandai jogszabály mellett az oroszországihoz hasonló hatást fejt ki a szervezet a térségben. A WCF már 2005-ben megvetette a lábát egy kenyai konferenciabeszélgetésen való részvétellel, de már saját rendezvényt is gründoltak 2009-ben, Nigériában. Itt Don Feder kommunikációs igazgató az afrikai családokra való veszélyként írta le a fogamzásgátlást és a homoszexualitást. Feder azt nyilatkozta egy ponton, hogy

 

a melegjogok arról szólnak, hogy olyan dolgokra tanítsák a gyerekeinket, amitől egy proktológus is öklendezik”.

 

Feder továbbá vallási alapon szelektálna az USA bevándorlói között, megfigyeltetne minden mecsetet, és úgy gondolja, hogy semmi keresnivalója egy abolicionista fekete nőnek a húszdollároson, mivel az amerikai történelmet „többségében fehér, keresztény férfiak csinálták„. (Federnek nem csupán ez az egyetlen rasszista megnyilvánulása.) A húszdollároson jelenleg Andrew Jackson szerepel, és azért akarják lecserélni, mivel jelentős szerepet vállalt etnikai tisztogatásokban, és olyan módon erősítette meg az államok szerepét, hogy többen a számlájára írják a polgárháborút kirobbantó feszültségek eluralkodását.

 

A WCF egyik partnerszervezete, a Family Watch International (FWI) elnöke, Sharon Slater mutatja fel a legnagyobb befolyást a kontinensen. Slater bejáratos a térség magas rangú politikusaihoz, és Jacobs-szel együtt felelős a nigériai szodómiatörvények eltörlésének megakadályozásáért. Az országban még gyülekezni sem szabad meleg állampolgároknak, és az identitásukért évtizedes szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.

 

Parádés adalék a történethez, hogy Slater szoros kapcsolatban áll azzal a Martin Ssempa lelkésszel, aki a 2010-es év egyik legerősebb mémeként híresült el. Ssempa egy videóban túlzott lelkesedéssel és részleteiben gesztikulál és beszél homoszexuális aktusokról a közönségnek, hogy láttassa azok (számára) deviáns jellegét.

 

A WCF 2014-ben kitüntette Theresa Okafort, aki Nigériában az LMBT-jogokért küzdőket a Boko Haram iszlamista terrorszervezettel való együttműködéssel vádolta meg. A Boko Haram nem mellesleg halállal bünteti a homoszexualitást, csak hogy teljes legyen a képzavar.

 

04731f3cf6418fa3e86284a56f989bcb[1]

Forrás: Roma Yandolin / Flickr.

A szervezet az ENSZ-ben is végez munkát, itt elsősorban olyan államoknak nyújtva szervezési és szakmai segítséget, mint Irán és Észak-Korea. Továbbá együtt dolgozik a Vatikánnal is, akiknek maga Sharon Slater hozott tető alá és moderált egy panelbeszélgetést, aminek a célja az volt, hogyan szoríthatnák ki teljesen az LMBT-családokat az ENSZ 2015 utáni fejlesztési terveiből.

 

Homoszexualitás = pedofília

 

A szervezetnek is megvannak a maga belső ellentétei. 2015-ös gyűlésükön Rafael Cruz tiszteletes (Ted Cruz szenátor apja) kijelentette, hogy

az LMBT-aktivisták következő lépése a pedofília legalizálása lesz„.

Ugyanezen a napon kitüntették Andrea Minichello Williams-t, aki egy hasonló brit egyesülés tagjaként úgy fogalmazott 2013-ban, hogy az „LMBT-aktivisták utálják, hogy erről beszélnek, de a homoszexualitás kapcsolatban áll a pedofíliával”. A WCF egyik vezetője, Janice Shaw Crouse, kiadott egy állásfoglalást, hogy Cruz szavai nem tükrözik az egyesület hivatalos álláspontját. Itt jött elő először, hogy a patchwork-mintára összefogott radikálisok még egymással is mennyire nem értenek egyet sokszor.

 

A magyar kormány büszkesége

 

A magyar kormány a májusra tervezett konferenciához minden tőle telhető segítséget megadott. Ugyan program még nincs a rendezvényhez, a fentiek után nem különösebben meglepő, ha szélsőséges felszólalókat, és orosz propagandát hallhatunk majd. A kormány részéről Novák Katalin családügyi államtitkár elnököli a helyi szervezőbizottságot, tehát magas szintig eljutott a kezdeményezés. A konferencia valójában egy eseménysorozat lesz, melynek Kossuth téri részén várhatóan kormányzati személyek, és a korábban is említett Brian Brown fog beszédet mondani.

 

Tehát Magyarország kormánya államtitkári szinten segédkezik a szervezésben, és beengedi a Parlamentbe azt a szervezetet, amely önmaga is elismerte, hogy legfőbb létrehozója volt az orosz, ugandai, nigériai meleg- és transzneműellenes törvényeknek, melyek hatására alapjogok sérültek, embereket üldöztek el, vertek és öltek meg, sokszor különös kegyetlenséggel, mindezt azért, mert nem heteroszexuálisak. Ez a szervezet kiszivárgott levelezések alapján céljának tekinti nem csupán az orosz állami befolyás terjesztését, de a kisebbségek közötti feszültségek szítását is. Ezzel a csoporttal és barátaikkal vállal most közösséget a Kormány.

 

Megkérdeztük a Miniszterelnökséget és az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy mennyiben tartják helyesnek a cikkünkben is ismertetett információk nyomán a további együttműködést a szervezettel. Válaszaikkal a cikkünket frissítjük, bár az utóbbi időszak történései alapján sok reményt nem fűzünk ehhez.

 

(Fontos kiemelni, hogy a worldcongressoffamilies.org honlap nem a szervezeté, és így ugyan kifejezetten szórakoztató, a velős önkritika nem tőlük származik – ha esetleg valaki ide tévedne.)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42