Egyéb

Közleményben állnak ki a szakkollégiumok a CEU mellett

Magyarország számos szakkollégiuma és azok közösségei közösen jegyzett közleményben állnak ki a Közép-Európai Egyetem mellett az elmúlt napok eseményeinek hatására. A közleményt az Átlátszó Oktatás is változatlanul közzé teszi.

SZAKKOLLÉGIUMI ÁLLÁSFOGLALÁS A KÖZÉP-EURÓPAI EGYETEM MELLETT
Alul nevezett szakkollégiumok tagjai szolidaritásunkat fejezzük ki a felsőoktatási törvény tegnap benyújtott módosítási javaslata által érintett Közép-európai Egyetem (CEU) mellett.

A szakkollégiumok a magyar felsőoktatás tehetséggondozás iránt elkötelezett, független és önszerveződő hallgatói intézményei. Alapértékeink között tartjuk számon a magas szintű akadémiai munka támogatását, a felsőoktatási intézmények autonómiáját és a demokratikus közéletben való pártpolitizálástól mentes szerepvállalást.

Úgy gondoljuk, hogy a CEU szerves részét képezi a hazai felsőoktatásnak, hozzájárulása jelentős mind a hazai tudományos élethez, mind a jövő értelmiségének képzéséhez. A tehetséggondozás a CEU és a szakkollégiumok közös missziója. A CEU több oktatója és volt diákja személyesen is részt vesz a szakkollégiumok tudományos munkájában, jelentősen hozzájárulva a szakkollégiumok által képviselt minőség fenntartásához.

Ma Magyarországon a CEU által kínált képzések alternatívát képesek nyújtani a hasonló színvonalon csak külföldi egyetemeken elérhetőekkel szemben. Ezáltal kiemelkedő szerepet játszik a magyar hallgatók és szakkollégisták itthon tartásában, tehetségük jövőbeni hazai kamatoztatásában.

A Közép-európai Egyetemnek helye van a magyar akadémiai és szakkollégiumi közegben, ezért saját
alapelveink mentén felelősségünknek érezzük az Egyetem vezetése, oktatói és hallgatói melletti kiállást.

ELTE Bibó István Szakkollégium közössége

Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium

Kepes György Szakkollégium

Kerényi Károly Szakkollégium

Liska Tibor Szakkollégium

Széchenyi István Szakkollégium

Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium

Társadalomelméleti Kollégium

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42