Egyéb

Így segít az ügyvédi kamara egy leendő ügyvédnek

Aki ügyvéd akar lenni, annak ügyvédiskolába kell járnia. Egy olvasónk beiratkozott a szerdai csoportba, de később kiderült, hogy egy másik képzése ütközik ezzel. Még bőven a végső jelentkezési határidő előtt írt egy levelet az ügyvédiskolát szervező Budapesti Ügyvédi Kamarának, hogy tegyék át másik csoportba, mert nem volt egyértelmű az ügymenet. Hogy mit válaszoltak?

Iratkozzon be egy másik csoportba!!!!!

ügyvedikamara.JPG

Megszólítás nélkül, de öt felkiáltójellel! Az eredetileg a kamarának küldött levél egyébként teljesen normális volt, nem volt bunkó, vagy kötekedő, egyszerűen segítséget kért egy leendő ügyvéd, attól a kamarától, amelyik elvileg érte dolgozik. A BÜK honlapja szerint a kamara az „ügyvédek szolgálatában” gondoskodik a jogaik védelméről, segíti a kötelezettségeik teljesítését és szervezi a szakmai továbbképzést.

Ehhez képest, amikor ez az ügyvédjelölt ezek után a második jelentkezéssel kapcsolatban még egy kérdést feltett (elektronikusan ÉS papír alapon is jelentkezni kell az ügyvédiskolába, nem olyan egyszerű ez), már semmilyen választ nem kapott. Hiába zárta a levelét így:

Köszönöm a segítségét, illetve szíves és mindenre kiterjedő tájékoztatását.

Választ azóta sem kapott.

Érdekes egyébként, hogy ha az előbbi oldalon a kamara történetéről szóló linkre kattintunk, egy hibaüzenetet kapunk: bejelentkezés nélkül nem olvashatjuk el a BÜK történetét.

Ha te is kaptál már vicces, vagy hasonlóan troll választ a Budapesti Ügyvédi Kamarától (vagy másiktól), küldd el az [email protected] címre!

Nyaljátok ki!

Nem teljesen biztos, hogy a kamara valóban az ügyvédek érdekében dolgozik: tavaly az egyik ügyvéd (Dr. Sz. K.) annyira kiakadt, hogy a kamarai tagdíj átutalásakor ezt a szöveget írta a közlemény rovatba:

teccenek kinyalni a seggem.

A kamara nem értette a humort: ügyvédhez méltatlan magatartás miatt fegyelmi eljárást indítottak az ügyvéd ellen.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42