Egyéb

Hoffmann karácsonykor is dolgoztatja a tanárokat?

Január 1-jétől elvileg minden, a KLIK-hez tartozó iskolának a Magiszter nevű iskolaadminisztrációs rendszert kell majd használnia. Mivel eddig kevés iskola használta ezt, most zajlik az átállás, forrásaink szerint egyáltalán nem problémamentesen.

Átállási nehézségek

Hívatlanul csoportban jelent meg egy poszt, amely szerint egy iskola igazgatóhelyettese már előre elnézést kér az átállás körüli nehézségek miatt. A levél szerint külön nehezíti az átállást, hogy tanév közepén kell azt végrehajtani, amikor már a korábbi adminisztrációs rendszerben (Taninform) szerepelnek például a gyerekek jegyei. Ennek oka, hogy december 16-ig el sem tudták kezdeni a korábbi adatok lementését, amelyeket most majd valószínűleg PDF-ből kell bemásolniuk.

Az iskola jelenlegi e-naplós adminisztrációs rendszere, a Taninform, iskolánk tanárai és a diákok szüleinek 2013. december 31. után nem lesz többet elérhető. Az új rendszer (Magiszter) elvben 2014. január 1-től indul majd, de sajnos esélyét sem látjuk annak, hogy január közepe, vége előtt ténylegesen felálljon az új e-napló.

December 16. (hétfő) óta van lehetőségünk az adatok lementésére, és legkorábban a mostani hétvégén, a jövő hét elején tudjuk megkezdeni a lementett adatokat migrálni az új rendszerbe. Sajnos már az adatok lementése közben is folyamatos technikai hibák nehezítik az egyszerűnek nem éppen nevezhető folyamatokat, éppen ezért jelenleg megjósolni sem tudjuk, hogy januárban Önök mikor tudnak először belépni majd az új rendszerbe.

Az iskola tanárai és adminisztratív személyzete tehát az ünnepek alatt is dolgozhat, hogy januártól elérhetővé tegyék a felületet a szülők számára:

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez az átállás tanév közben, a félév zárásakor lesz, ráadásul szinte az ünnepek alatt kell elindítani a nehézkes adatátviteli folyamatokat.

Ahogy az origo.hu augusztus végi cikkéből kiderül, az iskolaigazgatók pontosan ettől tartottak, amikor tudomást szereztek a KLIK tervéről:

Ez utóbbi az a körülmény [a rendszer fokozatos bevezetése], amelytől a leginkább égnek áll az igazgatók haja. Ha a minisztérium a tanév során előírja az átállást – a központosítási törekvések fényében ez nem lenne meglepő -, akkor nemcsak ki kell dobniuk az eddig bevált, esetenként több százezer forintért beszerzett szoftverüket, de a tanév kellős közepén kell váltaniuk. Miközben a köznevelési törvény módosítása miatt egyébként is rengeteg a változás az iskolákban.

 

Mutyi az van-e?

Az Educatio Nonprofit Kft. augusztusban kétmilliárd forintos keretösszegű szerződést (ezen a linken volt korábban elérhető a szerződés, amelyet azóta töröltek) kötött. Másfélmillió tanuló, 140,000 tanár, 6600 „feladatellátási hely” (azaz iskola) és 600 fenntartó részére vásároltak az 2013. augusztus 25-i központosított közbeszerzési szerződés lejárta előtt egy évre érvényes ún. iskolaadminisztrációs licenszet. A 600 fenntartói licensz azért furcsa, mert csak 200 tankerület van, és a fenntartó elvileg az egy szem Marekné Pintér Aranka mind fölött, a mindenható KLIK feje.

A részvételi felhívást az előző kormány alatt írta ki a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, 2009.04.20-án jelent meg Közbeszerzési Értesítőben. A „központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények által korábban beszerzett Novell vagy azzal egyenértékű oktatási szoftverlicencek bővítésére, kiegészítésére, meghosszabbítására, verzió-követésére, cseréjére, valamint új szoftverlicencek beszerzésére és kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére” kiírt keretszerződésekre összesen 4 milliárd forint értékben lehetett pályázni.

A szerződés egy olyan központi portál felállítását és működtetését vetíti elő, amelyen keresztül az iskolák adminisztrációs tevékenységüket végezhetik (pl. elektronikus osztálynaplót vezehetnek). Eddig az iskolák többféle rendszer közül választhattak a piacon, amelyeket az igényeknek megfelelőnen az adott intézményre optimalizálhattak.. Voltak úgynevezett akkreditált rendszerek (pl. FŐKIR, TANINFORM, ARFOMO stb.) és voltak piaci alapon vársárolható vagy ingyenes rendszerek (Mayor, @Napló, Mozanaplo stb.) amelyek közül az intézmények válaszhattak és normatív támogatást is kaphattak a beszerzéshez.

A Educatio Nonprofit Kft. végül 3 céggel kötött szerződést a szoftverfejlesztésre:

  • A Freesoft Nyrt. már a 90-es évek óta foglalkozik szoftverek fejlesztésével. A portfoliója mára eléggé szerteágazó, foglalkoznak digitalizálássál, adatrögzítéssel és egyedi megrendelésre is gyártanak szoftvereket. Több nemzetközi partnere és itthon több állami szervnek végzett különböző munkákat. A cég főrészvényese Dr. Móricz Gábor, akinek a BÉT honlapján megtalálható információk szerint saját részesedéssel együtt és a Kaptár Zrt.-n keresztül közel 21%-os tulajdona van a cégben. Dr. Móricz alapítója volt a Fidesz-közeli CIG Pannónia Életbiztosítónak is, ami sikeresen bújt ki a biztosítókat sujtó különadó alól a NER hajnalán
  • A MultiRáció Kft. az 1990-es évek óta foglalkozik szoftverfejlesztéssel, egyik alapítója és tulajdonosa az a Banai Miklós fizikus, aki 2011-ben kétmillió forinttal támogatta a Fideszt
  • A KVENTA Kft.-t 1990-ben alapították fő tevékenységi köre kezdetektől fogva a számítástechnikai eszközök kereskedelme. A cég a kezdetektől fogva részt vesz aközbeszerzési pályázatokon. Referenciái között több hazai egyetem is szerepel. A cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa Németh Gábor Levente. Rövid történet itt olvasható.

Az intézmények több mint 90%-a más rendszert használt eddig, a Magiszter rendszerét összesen csak mintegy 400 intézmény használta aktívan. A több éve bevezetett rendszereket, megszoktak és megtanulták használni a tanárok, szülők, és a diákok. Egyébként az iskolák több mint kétharmadában eddig sem használtak elektronikus adminisztrációs rendszert annak ellenére, hogy erre ugyanúgy megvolt a lehetőségük és a forrásaik. Így több mint 4000 szoftverlincensz teljesen feleslegesen került beszerzésre.

Egy iskolai adminisztrációs szoftver bevezetése nemcsak a szoftverlicenszen múlik, hanem azt le kell oktatni a pedagógusok részére is. Ennek ellenére idei tanév már elindult mire megvették az új rendszer licenszét, így decemberig minden elektronikus adminisztrációt használó iskola az eddig használt saját rendszerében dolgozott. Az átállás aligha lesz zökkenőmentes, hiszen 6600 intézményben egyszerre kellene az összes szoftver használatát betanítani vagy megtanulni. A rendszer kiszolgálására elképesztő nagyságú szerverpark szükséges, ráadásul egy ilyen szerverpark az év több mint háromnegyedében kihasználatlanul állna.

 

Még karácsony idején is vannak tankönyvgondok

December 20-án, vagyis a téli szünet előtti utolsó tanítási napon ment ki a következő levél a tankönyvellátótól:

Az Arany László Tamás KELLO-vezér által aláírt körlevélből úgy tűnik, hogy még mostanra sem sikerült teljesen megoldani az év eleje óta jellemző tankönyvellátási problémákat, viszont a tanárok segítségét a téli szünet ideje alatt is elvárják. A szünet előtti utolsó napon kiküldött utasítás ugyanis szilveszteri határidőt szab, hogy a ,,fiktív diákoktól” megszabaduljanak a rendszerben.

Kálmán MihályPrinz Dániel

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42