Egyéb

Indul a Hello90 – Felrobban-e a kispolgári internet?

Nemsokára indul a Hello90, egy új blog amit a 17-23 évesek fognak írni. A pályázati kiírás alapján én mondjuk azt hittem, hogy közéleti blog lesznek, így is tettem fel a kérdéseket az egyik ötletgazdának, Kóbor Andinak, erre meg kiderült, hogy bulváros, popos, internetszemétből táplálkozó oldal lesznek. A stáb most alakul, kreatív embereket keresnek, akik még pénzt is kaphatnak ezért. Meg tudást.

1001592_683750841637656_719134773_n.jpg

Mi lesz a Hello90 fő profilja? Angela Merkellel álmodó közéleti blog lesztek, vagy lesz kultúra, életmód, esetleg bulvár rovat is?

Kóbor Andi: A Hello90 fő profilja nem a közélet lesz, abból van elég, sokkal inkább bulváros, popos, internetszemétből táplálkozó blogot tervezünk, amibe belefér a közélet is, de csakis a lehető legkönnyedebb stílusban. Az arány majd kialakul, a lényeg, hogy az oldalon olyan témák jelenjenek meg, amelyek a leendő stábtagokat és a célközönséget egyaránt érdekli. A cél az, hogy minél többen olvassák olyan fiatalok, akik közéleti portálokat egyébként nem fogyasztanak.

Miért pont a kilencveneseknek csináltok blogot? Ez az a generáció, akit a legtöbb felmérés szerint egyáltalán nem érdekel a közélet.

K.A: Pont ezért. Ez az a generáció, amelyikről nagyon keveset tudunk és amit igen, az elég negatív. Nem tudjuk, mit olvasnak, honnan tájékozódnak, csak azt tudjuk, nem szívesen olvasnak közéleti lapokat. Nemigen vannak nekik szóló oldalak és kevés az ennyire fiatal az online újságírás területén. Miközben mi is még ennek a generációnak a tagjai vagyunk, úgy beszélünk róla, mint valami távoli egységes közegről, amihez úgysem tudunk szólni. Meg szeretnénk mutatni, hogy a „mai fiatalok” nem egységesek és nem is életképtelenek, hanem épp ellenkezőleg. Másrészt a kilencvenesek nagy része jövőre első választó lesz, nem baj, ha felhívjuk erre az elhanyagolt korcsoportra a figyelmet.

Hogyan fog kinézni a gyakorlatban az oldal működése? Ha valaki bekerül, mennyi időt lesz érdemes majd ezzel foglalkoznia és mekkora ösztöndíjat kapnak a legjobbak?

K.A: A pontos szerkesztőségi struktúrát a stábbal együtt fogjuk kialakítani. Heti 2 nagy anyagot és több kisebb cikket tervezünk, de nem fogunk beszállni a napi hírversenybe. Mivel ez egy alapvetően önkéntes projekt, mindenki annyit tesz bele, amennyi neki belefér, ám heti 4-5 órát el fogunk várni a stábtagoktól. Nem tudunk nagy ösztöndíjat adni, ezres nagyságrendben kell gondolkodni hetente.

Hol fogtok megjelenni, van kapcsolatotok nagyobb portállal – rebesgették, hogy a 444.hu-n fogtok futni, igaz ez?

K.A: Erről még nincs végleges megállapodás, úgyhogy nem tudok semmi konkrétat mondani, de valóban kapcsolatban vagyunk egy nagyobb portállal.

//

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42