Egyéb

Elsőfokon pert nyertünk az ELTE ellen!

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint az ELTE-nek ki kell adnia, hogy az ELTE ÁJK HÖK-nél, kik és mennyit kaptak a közéleti ösztöndíjból és a hökös jutalomkeretből. A jutalom összesen havi 770 ezer forint, ehhez jön még a közéleti ösztöndíj, azaz a HÖK-ösök fizetése. Az ítélet szerint ezeket az adatokat visszamenőlegesen 2009-ig kell megkapnunk. Az ítélet nem jogerős.

575295_235400636610750_1506825352_n.jpg

Azért pereltük az ELTE-t, hogy megtudjuk kihez került a havonta 771 782 forint HÖK-ös jutalom az elmúlt években, hiszen közpénzről van szó. Az adatokat az elsőfokú ítélet szerint ki kell adnia az ELTE-nek, de bíróság szerint csak olyan hallgatók adatai nyilvánosak, akik a ÁJK HÖK választott képviselői és tisztségviselői, például az elnök, alelnökök, küldöttgyűlési tagok valamint a Jurátus főszerkesztője, tehát csak az ő adataik lesznek nyilvánosak, a „mezei” hallgatóké nem. A zárszámadásra is kíváncsiak voltunk, de mivel a HÖK nem készít ilyet (noha az Alapszabály szól erről), ezért nem is kaphatjuk meg. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is tette a dolgát, mert a Hivatal képviselője beavatkozóként, a mi oldalunkon vett részt a tárgyaláson.

A kimondottan jó HÖK-ös és kormánypárti kapcsolatokkal rendelkező Jaczkovics ügyvédi iroda képviseli az ELTE-t, havonta másfél millió forintért. Az iroda egyébként az MTVA-t is képviseli az atlatszo.hu pereiben (az atlatszo.hu-hoz egyébként az Átlátszó Oktatásnak a néven kívül semmi köze nincs), nagyjából a közérdekű adatok eltitkolására szakosodott. Az első tárgyaláson, azzal vádoltak minket, hogy rosszindulatúan és visszaélésszerűen kértük ki a HÖK-től az adatokat.

Előzmények

2012 tavaszán adtunk be közérdekű adatigénylést az ELTE jogi kar hallgatói önkormányzatához, hogy árulják el a HÖK-ös vezetők juttatását. Havonta hétszázezer forint jutalmat osztottak szét abban az időben a HÖK-ösök.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nekünk adott igazat, szerintük a HÖK közfeladatot lát el, a vezetők juttatása nyilvános kellene, hogy legyen. Ezért felszólította az ELTE-t, hogy adja ki az általunk kért adatokat. Az ELTE nem értett egyet velünk, se a NAIH-hal, úgyhogy a TASZ segítségével pert indítottunk ellene. Ebben a perben született most elsőfokú ítélet, a perben volt egy bírócsere is.

A mi keresetünk itt, az ELTE válasza itt, a NAIH beavatkozási kérelme pedig itt olvasható. Az ELTE kérte a beavatkozás elutasítását, amit a bíróság elutasított (két részletben).

Köszönjük a TASZ segítségét!
(Az ügy minden további részletéről a későbbiekben is be fogunk számolni)

 

//

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42