Egyéb

Nincs pénz a Képzőművészeti Egyetemen, csúsznak a fizetések

Eljutott hozzánk a Magyar Képzőművészeti Egyetem vezetésének levele. Nincs pénz, csúsznak a fizetések.

Nem ez az első eset idén, hogy egy egyetem vezetésének arról kellett tájékoztatnia tanárait vagy hallgatóit, hogy fogytán a pénz. A Corvinuson lifteket kellett lekapcsolni, a rektor a volt hallgatóktól kért pénzt, de már be van tervezve a következő szénszünet is. Hasonló dolgok történtek a SZFE-n, de például Miskolcon is.

Az MKE vezetése az alábbi levélben kérte a dolgozók türelmét:

Tisztelt Munkatársak! Ez év eleje óta közismert, hogy az Egyetem olyan komoly gazdasági gondokkal küzd, amelyet saját erejéből megoldani nem tud. Az intézmény vezetése a 2013. évi állami támogatás csökkentésének ismeretében immár 10 hónapja folyamatosan küzd a helyzet megváltoztatásáért. Az egyetem január végén média nyilvánosság mellett ígéretet kapott a kormányzattól az elvont állami támogatás visszaadására, melyet a tanév kezdetéig írásban is megerősítettek. Az illetékes minisztériumi képviselők bár elismerik  és ígérik a támogatás megadását, a mai napig a hiányzó összeg folyósítása nem történt meg. A gazdasági hivatal minden pénzügyi lehetőséget megpróbált és kihasznált, hogy a hiány ellenére az intézmény működjön, mindenki időben megkapja a munkabérét. Az intézmény működtetéséhez sz…ükséges anyagi feltételeket 2013. szeptember hónapig tudtuk csak nagy nehézségek árán biztosítani, szeptember közepén azonban világossá vált, hogy az október elején esedékes bérekre nincs meg a fedezet. Azóta folyamatosan tárgyal az intézmény vezetése a minisztériummal és a kincstárral. A fenntartó kérésére eddig 5 különböző költségtervet készítettünk. A mai napon az 5. változatot az intézmény vezetői személyesen vitték be a minisztériumba, ahol azt az ígéreték, hogy várhatóan jövő hét közepén, 9- 10-én megkapjuk a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet. A nem várt nehézség enyhítésére a mai napon az intézménynél közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó munkatársaknak 50-50 000.- Ft -ot  utalunk  számlájukra, ezzel az intézmény bankszámláját teljesen lemerítettük. A havi járandóság fennmaradó részét a minisztériumi ígéret szerint jövő hét közepén tudjuk átutalni. Akkor kerül sor az ösztöndíjak folyósítására is. Addig is a megértésüket és türelmüket kérjük! Az intézmény vezetése

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42