
Amerikában és Kínában is Balásy cégén keresztül reklámozzák majd Magyarországot
A New Land Media nyerte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderét, amit a Visit Hungary és a Kisfaludy2030 Zrt. számára írtak ki. Az alvállalkozó a Századvég lesz.
A kedd este megjelent kormányrendelet szerint szerdától már nem a miniszterelnök, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszteri rangú vezetője irányítja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, amely a kormány alá rendelt szerveknél a közpénzek felhasználását, a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgálja, és nyomon követi a kormánydöntések végrehajtását.
Gyanúsan sokan jelentkeztek be egy Ostrom utcai magánklinika címére lakóként az I. kerületi időközi választást megelőző napokban. A Fidesz jelöltje által 60 szavazattal megnyert voksolás után a Momentum a helyi választási bizottsághoz fordult, mert szerintük jogsértés történt. Részben az ellenzéki párt információi alapján a lap Baczkó Norbert Fidelitas-alelnököt és ismerőseit azonosította mint akik egyaránt az időközi választást megelőző hetekben „költöztek be” az egészségközpont ingatlanaiba, és így akár szavazhattak is az időközi választáson.
A múlt héten a Pénzügyminisztérium tette közhírré, hogy augusztusban újabb 236 milliárd forinttal nőtt az államháztartás hiánya, így az elérte a 2872 milliárd forintot, az egész évre tervezett 3152 milliárdos hiánycél 91 százalékát. A Magyar Államkincstár (MÁK) azt közölte, hogy a költségvetési intézmények lejárt adóssága július végén 47,2 milliárd forint volt, ami történelmi összehasonlításban nem kiemelkedő, ám egyéves csúcs.
„A nyomozás folyamatos, de jelenleg változatlanul felderítési szakban van, azaz gyanúsítás közlésére, gyanúsított kihallgatására még nem került sor” – ezt válaszolta a Békés Megyei Főügyészség a lap kérdésére arról a költségvetési csalás miatt folyó eljárásról, ami a gyulai Göndöcs Benedek katolikus középiskolát érintő költségvetési csalás gyanúja miatt folyik.
A lap értesülése szerint a NAV nyomozói a napokban őrizetbe vették, majd a bíróság csütörtökön le is tartóztatta Gyömrő ellenzéki polgármesterét, Gyenes Leventét és társait. Az ügyben állítólag bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt van folyamatban eljárás.
Címlapkép: Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b) és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Energia-veszélyhelyzeti operatív törzs ülésén 2022. július 15-én. (fotó: MTI/Kovács Attila)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A New Land Media nyerte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderét, amit a Visit Hungary és a Kisfaludy2030 Zrt. számára írtak ki. Az alvállalkozó a Századvég lesz.
Fiatalokért Központ néven épülne rendezvényhelyszín a Velencei-tó partjára, a beruházás hátterében ingatlan-tulajdonosként az orosz milliárdos Megdet Rahimkulov egyik fia is feltűnik.
Az Átlátszó találta meg a milliárdos 9,6 milliárdos légitaxiját. A repülőről készült híradós riport itt újra megtekinthető.
A műhússal kapcsolatban számos érv és ellenérv merül fel, a magyar agrárminiszter azonban leginkább a hagyományos ételek sorsa miatt aggódik.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!