Heti lapszemle

Nem mondják meg az augusztus 20-i ünnepség árát, és a Mátrai Erőmű adásvételének részletei is titkolhatók

Magyar Narancs: Nem árulják el Rogánék, mennyiért gurult a turul augusztus 20-án

Bencsik János, volt jobbikos politikus a Miniszterelnöki Kabinetirodától érdeklődött arról, hogy mennyibe került az augusztus 20-i állami ünnepség részeként az Andrássy úton felvonultatott három óriási szobor (amelyek néhány óra leforgása alatt dodzsemes Szent István, Gurulmadár és Pride-Csodaszarvas elnevezéssel vésődtek be a köztudatba), és mely cégek voltak a kivitelezőik. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára azt válaszolta, hogy az ünnep lebonyolítását az Antenna Hungária Zrt. végezte keretszerződés alapján azokból viszont nem derül ki semmi konkrétum.

Hvg.hu: Szinte semmilyen szabály nem vonatkozik a Matthias Corvinus Collegium építkezésére

Bár már tavaly is szabad kezet adott a kormány a Matthias Corvinus Collegium új központjának építésére az egykori budai munkásőrépület helyén, most újabb külön kormányrendeletet hoztak azért, hogy ne kelljen alkalmazni az általános előírásokat. Ebben külön kimondták, hogy az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletet nem kell alkalmazni.

Magyar Hang: Milliókért tolja a Fidesz-propagandát a Facebookon a köztévé

2019. április 15-e és 2021. szeptember 6-a között összesen közel nyolcmillió – pontosan 7 911 623 – forintot költött a közszolgálati tévé portálja, a Híradó.hu „társadalmi kérdésekről, választásokról vagy politikáról” szóló hirdetésekre a Facebookon – derül ki a közösségi portálon elérhető nyilvános adatokból. És hogy pontosan mire költenek? Szinte kizárólag olyan tartalmak propagálására, amelyekben Karácsony Gergely főpolgármester, ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt, illetve az ellenzéki előválasztás negatív kontextusban szerepel, illetve amelyben a Fidesz politikáját és Orbán Viktort dicsőítik.

Népszava: Titkolhatók a Mátrai-adatok

Nemzetbiztonsági érdekeket sért azon ügylet részleteinek közzététele, amelyben Orbánék Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől tízmilliárdjainkból megvették a további százmilliárdjainkat felemésztő szénerőművet döntött (az Alkotmányvédelmi Hivatal mellett, de az első fokkal szemben) a másodfokú bíróság. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Kúriához fordul.

Direkt36: Idén is bevetették a Pegasust: tavasszal megfigyeltek egy ellenzéki médiatulajdonost

Idén tavasszal több alkalommal is feltörték Páva Zoltán telefonját, aki korábban az MSZP-ben politizált, most pedig az ellenzéket nyíltan támogató Ezalenyeg.hu nevű portált üzemelteti. Az újság a 2019-es önkormányzati választási kampány idején indult el, és erőteljes közösségi médiás jelenlétének köszönhetően fontos szerepet játszott az ellenzék sikereiben. Az azóta számos új vidéki változatot indító híroldal komolyan készül a 2022-es parlamenti választási kampányra is, és ezúttal is az ellenzéki pártokat tervezi támogatni.

Címlapkép: Magyarország Kormánya/Facebook

Megosztás