Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
Bár a BDPST-csoportot már 55 milliárd forintnyi baráti, állami óriáshitel nyomja – a kormányfő vejének üzleti „előkóstolóit” pedig további tízmilliárdok –, a Tiborcz István-féle érdekkör mégsem húzza be a féket. Ehelyett további vagyontárgyakat áramoltatnak magukhoz. Ráadásul a NER olyan tartóoszlopai kínálják fel nekik portékáikat szíves megvételre, mint a nyitóképünkön szereplő Balázs Attila, Adnan Polat és Mészáros Lőrinc. Galyatetői grandhotel, naperőmű-óriásprojektek, erdélyi tejporgyár- és gyümölcsfeldolgozó-részesedések kerültek a kiskosárba a közelgő választások előtt – derítette ki a lap.
Vélhetően minden idők legdrágább hazai ünnepségsorozatával készül az idei augusztus 20-ára a kormány: a Szent István Napok névre keresztelt, több napos budapesti rendezvénysorozat számos helyszínen zajlik majd. Budapest utcáin a járókelők ma már láthatták az ünnepség egyes szereplőit, egy hatalmas lila (pink? magenta?) turulmadarat, egy ugyanilyen árnyalatú csodaszarvast és egy gigantikus, aranyozott, gurulós Szent Istvánt. Sajnos, a pink/lila/magenta csak egy védőfólia a szobrokon.
A kormány állami készfizető kezességet vállal egy védelmi ipari fejlesztéshez szükséges hitelfelvételhez – derül ki egy augusztus 13-ai kormányhatározatból. A hitel összege 150 millió euró (53 milliárd forint) az állami kezesség az ebből eredő tőkekövetelés 80 százalékára vonatkozik. A hitelt az MFB Magyar Fejlesztési Bank nyújtja a HSC Aerojet Zrt.-nek. A cég vezérigazgatója Szalay-Bobrovniczky Kristóf, volt londoni nagykövet, aki nem mellesleg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje. A pénz a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár megvásárlásához kellhet.
Óvatos becslés szerint is több százmillió forintos haszonnal értékesíthet dunai panorámás építési telkeket Esztergomban Hernádi Zsolt Mol-vezér rokona, Bacsa György érdekeltsége. A mára húsz telekre felszabdalt egykori Gyopár kemping területéről van szó, melynek megvásárlása a 24.hu információja szerint családi segítséggel lett bombaüzlet: a több mint kéthektáros telket ugyanis Hernádi Ádám esztergomi fideszes polgármester előterjesztésére minősítették belterületté, ezzel pedig jelentősen megnőtt az értéke. Hernádi Ádám a Mol elnök-vezérigazgatójának unokaöccse.
Jogszerűtlenül utasította el a Békés Megyei Kormányhivatal vadászati osztálya három bélmegyeri vadásznak a vadászati jogosultságra történő nyilvántartásba vételét, ezért a bíróság megsemmisítette a határozatot – derül ki a Szegedi Ítélőtábla friss ítéletéből. A három vadász korábban a térségben felbukkanó és őket kiszorítani igyekvő Mészáros Lőrinccel került szembe. A kormányhivatal mintha Mészáros érdekeit tartotta volna szem előtt.
Címlapkép: Lányi Tamás fotói
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!