Heti lapszemle

A győri polip a Balatont szereti, Lakitelken 18 milliárd forintból lesz Hungarikum Hotel

Index: A győri polip csápjai balatoni luxusvillákban érnek össze

Nem csak a Balaton partján, Polt Péter legfőbb ügyész szomszédságában van luxusapartmanja a győri polgármester barátjának, Rákosfalvy Zoltánnak. Az ügyvéd a Balatonfüred fő útjáról nyíló kis utcák egyikében is felhúzott egy ingatlant. De nem csak ő: a másik három lakásban a győri polgármestert körülvevő üzletembereknek vannak érdekeltségeik.

444: Lezsák alapítványa 18 milliárdot kapott a kormánytól, hogy felépítse Lakitelken a négycsillagos Hungarikum Hotelt

Egy kedden megjelent kormányhatározattal újabb támogatást kapott Lezsák Sándor lakitelki Népfőiskolája. A következő három évben a kormány több mint 18 milliárd forinttal támogatja, hogy a parlament alelnökénél felépülhessen a négycsillagos Hungarikum Hotel. A hotel tervezésére egyébként korábban már elköltöttek 42 millió forintot, és az alapítványnak már most is van egy Hotel Club Tisza nevű szállodája, valamint nemrég egy munkásszállóból kialakították a Kincsem Fogadót is.

HVG.hu: Pikáns húzással lett részvényes az Est Médiában a főváros

Budapest is részvényes az Est Mediában, amely nemrég nagy bizniszt kötött egy állami megrendeléseknél befutó IT-cég felvásárlásával – derült ki a cégbírósági iratokból. A korábbi városvezetés elismerte, hogy a cég felhalmozott köztartozásának több mint 97 százalékát elengedték a csődeljárásban, a maradékért pedig részvényt kaptak. A főpolgármester hivatala szerint még sincs szó arról, hogy a tőzsdén spekulálnának a közvagyonnal, inkább gyarapították azt. Egy befektetői érdekvédelmi szervezet szerint viszont ez klasszikus hazardírozás.

Mfor.hu: 9 milliárdos szerződést húzott be Mészáros zászlóshajó cége

Egy megszokott hír, most azonban nem a közbeszerzési értesítőben, hanem a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelent meg, ugyanis a Mészáros és Mészáros Kft. a tőzsdei Opus érdekkörébe tartozó konszolidációba bevont társaság, így a főbb szerződésekről tájékoztatást kell kiadniuk. Az Opus közleménye szerint a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte a Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. által lefolytatott közbeszerzést, és konzorciumi tagként végezheti el Tiszavasváriban a volt Alkaloida hulladéklerakó kármentesítésének első ütemét.

24.hu: Baranyi Krisztina négy órakor bement volna a polgármesteri hivatalba, de tíz perccel a határidő előtt megtámadták a választás eredményét

Baranyi Krisztina, Ferencváros új polgármestere azt írta, délután négy órakor ment volna be a polgármesteri hivatal épületébe, ugyanis innentől kezdődött volna az átadás-átvétel. De tíz perccel délután négy előtt a 81 szavazatot kapó Munkáspárt megtámadta a választás eredményét, amire három nappal a választás utánig volt lehetősége. Ennek egyenes következménye, hogy Baranyi újabb három napig nem veheti át a hivatalát. Az eset nem egyedi, Budapest I. és VIII. kerületében is megtámadták a választás eredményét.

Címlapkép: a balatonfüredi lakópark, ahol Poltnak és Rákosfalvynak is van lakása (fotó: Átlátszó)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42