Mészáros testvére luxusautókat árul, Matolcsy fia Dubajban bérelt villát
Heti lapszemlénk.
A lap információi szerint a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A kalocsa-kecskeméti érsek a mai nappal felfüggesztette a plébánost a papi szolgálata alól. Bese közszereplő, az elmúlt években a politikai kereszténység zászlóvivőjeként mutatkozott: ő szentelte meg a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostort, a PestiSrácok.hu és a Megafon irodáit, fellépett az LMBTQ-propaganda és Hodász András ellen, családi egyesületei pedig bő 100 milliós támogatást kaptak az államtól.
Augusztus végével 8 kastély megpályáztatásával megkezdődött a Lázár János egyik szívügyének számító kastélytörvény végrehajtása, amelynek lényege, hogy az állam privatizációra kínál 48 olyan kastélyt, amelyek közül többet EU-s és állami közpénzmilliárdokból újítottak fel az elmúlt években (gyakran kormányközeli vállalkozók). A törvény értelmében állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok, kertek, illetve az ezekhez tartozó ingóságok tulajdonjoga ingyen átruházható lesz. A most magánszereplőkhöz kerülő 8 kastélyt közel 22 milliárd forintból újítottak fel a Nemzeti Kastély- és Nemzeti Várprogramban.
A kínai CRRC ZELC Europe csoporthoz tartozó CRRC Zhuzhou Locomotive Co. azzal az Acemil Szállítmányozási Zrt.-vel tervez együttműködést, amelynek tulajdonosa 2022 júniusa óta a Tibidabo magántőkealap, így valódi tulajdonosa ismeretlen, de a Direkt36 korábbi oknyomozása talált arra utaló jeleket, hogy a cég Rogán Antal környezetéhez kötődik. Plusz az eredetileg Asian Central European Intermodular Logistic Zrt. néven alapított Acemil neve felmerült tavaly nyáron a Soroksárra, Tiborcz-érdekeltségű földterületekre tervezett kínai vegyianyag-elosztóközpont kapcsán.
Néhány hónapja jelentették be, hogy a középiskolások számára ingyenessé, sőt, a tananyag részévé teszik a KRESZ- és elsősegélynyújtási ismereteket. Sokáig semmit sem lehetett hallani a részletekről, most azonban kiderült, hogy mindkét tananyagot online sajátíthatják el a fiatalok. A kassza pedig egy egykori miniszter barátjánál cseng. Egy olyan üzletembernél, aki az állami, köznevelési megbízásokból már eddig is hatalmasat kaszált. A Klebelsberg Központ közbeszerzését ugyanis az E-Educatio Zrt. nyerte, melynek tulajdonosa Fauszt Zoltán, aki Palkovics László ex-miniszter barátja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki Nagy Márton miniszter és kínai kollégája, Szün Je-li, kínai kulturális és turisztikai miniszter tárgyalásáról, amelynek során együttműködési megállapodást is kötöttek. A megállapodás célja, hogy még több kínai turistát Magyarországra lehessen vonzani. Ennek érdekében egy kínai légitársaság a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren légikikötőt hozhat létre, amely Budapestről tovább szállíthatja a kínai utasokat nyugat felé. A beruházás feltételeit és részleteit nem közölték.
Címlapkép: Bese Gergő római katolikus plébános házszentelést tart a kormányfő hivatalának otthont adó Karmelita kolostorban vízkereszt napján, 2022. január 6-án. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!