Állami beavatkozás nélkül néhány éven belül összeomolhat a víziközmű-szolgáltatás több magyarországi kistérségben, itt az új, kormányközeli médiakonglomerátum amely 476 médiacímet birtokolhat, és törvénymódosítás készül, ami ünnepnapokon betiltaná a fontos budapesti helyeken a tüntetéseket. Ezekről írtunk a múlt héten.
Állami beavatkozás nélkül néhány éven belül összeomolhat a víziközmű-szolgáltatás több magyarországi kistérségben. Aztán pedig mindenütt. Az ágazatot az állam beavatkozása, vagyis a rezsicsökkentés juttatta idáig. Ezt a kormány is pontosan tudja, hisz a szolgáltatás válság felé sodródásáról épp a Századvég Gazdaságkutató Zrt. írt átfogó tanulmányt.
476 médiacím vándorolt át az új, kormányközeli médiakonglomerátumba, a Közép-európai Sajtó- és Média Alapítványba. Két lépcsőben jelentették be, hogy előbb Mészáros Lőrinc megvásárolta Heinrich Pecina osztrák “üzletember”, Puch László “szocialista”, “baloldali” “üzletember”, továbbá Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és Liszkay Gábor kormányközeli jogász médiaérdekeltségeit. Majd bejelentették, hogy Mészáros Lőrinc a médiaportfolióját átadja alapítványnak, amely aztán bejelentette, hogy többek közt az Echo TV, a Figyelő, a 888.hu és a Lokál, a Ripost és az Origo tulajdonosai is felajánlották részleges vagy teljes megvételre a médiaérdekeltségeiket.
Helyesírási és logikai hibákkal van tele az a törvénymódosítás, ami ünnepnapokon betiltaná a fontos budapesti helyeken a tüntetéseket. Az alapötlet, a fontos helyszínek betiltása is alkotmányellenes, mert üres utcákat védene a törvény: akkor is tilos lenne ezeken a helyeken tüntetni, ha az állami ünnepséget máshol szervezik.
Az elmúlt héten ezen kívül többek között:
beszámoltunk róla, hogy nemrég állt bíróság elé Mondok József, Izsák egykori polgármestere, aki a vád szerint 35 milliónyi fejlesztési támogatást használt fel saját céljaira. De rajta kívül több fideszes vagy pártközeli potentát falusivendéglátás-projektjénél merült fel a gyanú, hogy valójában saját maguknak építettek nyaralót. Somogy megye főjegyzője a Zselicben vágott bele a falusi vendéglátásba, de a 20 millió forinttal megtámogatott projekt nem sok bevételt produkál. Igaz, ha minden jól megy, már csak két évig kell a vendéglátással bíbelődni.
megírtuk, hogy a Székesfehérvári Törvényszéken november 27-én immár jogerősen úgy ítélte a bírói tanács, hogy nem szegett kötelességet munkavégzés során a Fejér Megyei Hírlap két kirúgott szerkesztője, akik emiatt munkaügyi pert indítottak volt munkaadójukkal, a Mediaworks Zrt.-vel szemben. A meghamisított miniszterelnöki interjú ügyében egyébként mindmáig nincs valódi tettes, a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő médiavállalat viszont időközben büntetőpert is indított a veszprémi bíróságon. Nagyon keresik a bűnbakot.
a héten észrevettük, hogy újabb lobbistát fogadott fel a magyar kormány Washingtonban: a Barnes & Thornburg ügyvédi iroda egyik embere két és fél hónapon át dolgozik majd a követségnek, és ezért 50 ezer dollárt, azaz mai árfolyamon számolva több mint 14 millió forintot kap.
A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2018. november 16-án (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mailcímedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Azonnali: Felmondta a BKK az elektronikus jegyrendszer szállítói szerződését A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felbontotta az elektronikus jegyrendszer kifejlesztésére, kialakítására...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!