Ablakonként egymilliós függönyök, 500 millió eurós kölcsön Észak-Macedóniának
Heti lapszemlénk.
A Večernij List horvát napilap szerint Orbán Viktor magyar és Andrej Plenkovic horvát kormányfő nyaralás alatti, opatijai találkozóján szóba került a MOL és az INA viszonya, és Hernádi Zsolt MOL-elnök kiadatási ügye is. A hírt a 444 szúrta ki, emlékeztetve rá, hogy a magyar kormány hivatalos közleménye erről a fejleményről hallgatott. Múlt szombaton jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva, hogy a horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen vesztegetés miatt korábban kiadott elfogatóparancsot.
Jozef Roháč kedden a rendőrségen tett részletes vallomásában elismerte, hogy ő gyilkolta meg 1996-ban Prisztás Józsefet, nem pedig az a H. István, akit emiatt 2016-ban jogerősen elítélt a bíróság. Azt követően, hogy Jozef Roháč már több kihallgatásán utalt arra, hogy a Prisztás ügyben vallomást akar tenni, végül a napokban hallgatta ki a Nemzeti Nyomozóiroda a Prisztás ügyben elrendelt perújítási eljárásban. Elmondta, hogy tudomása szerint a megbízás az orosz-ukrán maffiától érkezett, de ezt csak attól a Jozef Hamalától tudja, aki a megbízást hozzá közvetítette. Jozef Hamala már nem él, évekkel ezelőtt meggyilkolták. Roháč vallomása azért rendkívüli, mert a Prisztás-gyilkosságban már két évvel ezelőtt született jogerős ítélet. A Fővárosi Ítélőtábla 2016 tavaszán meghozott ítéletében Portik Tamást mint felbujtót 15 év fegyházra ítélte, és ugyanakkora büntetést kapott H. István, azaz Hatyi, aki az ítélet szerint lelőtte az éjszakai életben közismert vállalkozót. A jogerős bírósági ítélet szerint Portik egy ingatlan miatt keletkezett elszámolási vita miatt ölette meg Prisztást 1996. november 1-jén fényes nappal, az óbudai Ladik utcában.
Miután a Gazdasági Versenyhivatal július 24-én jóváhagyta a tranzakciót, Nyerges Zsolthoz került Simicska Lajos jóformán minden üzleti érdekeltsége. Ez átrajzolja az erőviszonyokat az agráriumban is, ahol Nyerges a DPMG Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. tulajdonosaként eddig is jelentős szereplőnek számított, a Mezort átvételével azonban előrelépett a rangsorban. A G7 gyűjtése szerint a legtöbb termőföldet használó cégcsoport tulajdonosainak toplistáját Csányi Sándor vezeti 35 ezer hektárral, az ezüstérmes Nyerges (10,7 ezer ha), a harmadik pedig Mészáros Lőrinc családja.
Beremend község gondozott házai közül egyből szemet szúr a főúton egy elhanyagolt porta: a 25 millió vidékfejlesztési támogatásból felújított, négy éve elkészült közösségi házban egyetlen rendezvényt sem tartottak még. És már nem is fognak: hamarosan virágbolt nyílik benne. A helyiek már azt is tudták, hogy ki lesz a bérlő, és Orsokics Istvánhoz irányították a riportert. Orsokics Beremend polgármestere volt 2014-ig, tehát a projekt megvalósítása idején, nem mellesleg pedig a helyi vidékfejlesztési forrásokat szétosztó Leader egyesület elnöke. A virágost a pletykák szerint a felesége, Anikó működtetné, aki nemrég végzett el egy virágkötő tanfolyamot.
Sokan értetlenkedtek, amikor 2017-ben Széles Tamást nevezték ki Los Angeles-i főkonzulnak. Kinevezését annak köszönhette, hogy Kósa Lajos és Halász János bizalmasának számított Debrecenben, előbbit el is kísérte a nevezetes új-zélandi Rolling Stones-koncertre. Az elmúlt hónapokban ráadásul a NER-ből ismert „minden kritikusunknak utánamegyünk” stílusával is megismertette a kaliforniai magyarokat, amikor a helyi magyar ház alelnökét annak magánemberként posztolt kormánykritikus kommentjei miatt akarta eltávolíttatni a magyar államtól független szerveződésből. A kommentelőt Sárvári Álmosnak hívják, és a Los Angeles-i agglomeráció nagyjából 70 ezres magyar származású lakosságának vezető kulturális egyesülete, a United Magyar House második embere. Az áprilisi választások után nem sokkal privát Facebook-profiljáról egy kormánykritikus megjegyzést fűzött egy ismerőse posztjához, amiről Széles is értesült. Pereházy Miklós magyarház-igazgató szerint amikor a főkonzul Sárvári kirúgását követelte, akkor ezen megdöbbent, mivel mindenkit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága, és ezt az alapjogot Amerikában nagyon-nagyon komolyan veszik.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHeti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Heti lapszemlénk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!