Egyéb

Megint áll a bál Vajna körül, de most a felesége is megkapta

Ezekről ne maradj le!

Ellentmondások és új szálak a Népszava eladása után  (Hír24)
Nagy ügyet nyert Strasbourgban a Helsinki Bizottság (és az Átlátszó)
Megint áll a bál Vajna körül, de most a felesége is megkapta  (Index, Bors)

Ha van 3 perced:

Ellentmondások és új szálak a Népszava eladása után
A Népszava és a Geomédia felvásárlására vonatkozó szerződést a XXI Century Invest AG nevében aláíró Daniel Vogt nyilatkozata után egyre több a kérdőjel a tulajdonosok valódi kilétével kapcsolatban.  Vogt azt mondta, egy Socus nevű mezőgazdasági szolgáltató cégtől vásárolták meg a lapokat, és agrárbefektetéssel is rendelkező befektetőké a cég. A cég vezetője mintha semmit sem tudna a bevásárlásról. (Hír24)

Nagy ügyet nyert Strasbourgban a Helsinki Bizottság (és az Átlátszó)
A szóbeli meghallgatás után csaknem pontosan egy évvel, az Emberi Jogok Európai Bíróságának tizenhét bíróból álló Nagykamarája döntött a Helsinki Bizottság adatkérésének ügyében, amit még 2011-ben adtak be a kirendelt védők adataiért. Az ügy jelentősége messze túlmutat a konkrét adatkérésen. Eldőlt, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye továbbra is védi a közérdekű adatokhoz való jogot. A meghallgatáson az atlatszo.hu jogászai is képviselték a Helsinkit. (Átlátszó)

Biztonsági céget alapított Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány
A tábornoknak egy korábbi cégével nem volt nagy szerencséje: az utazásszervező vállalkozás néhány évnyi működés után 2011 őszén jogutód nélkül megszűnt. Közben zajlik az a büntetőper a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsán, amelyben volt rendőri vezetőket – köztük Gergényi Pétert – elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolnak a tíz évvel ezelőtti MTV-székház ostroma és az október 23-ai tömegoszlatás miatt. (Átlátszó)

Menesztették Spéder emberét az MFB éléről
Elbocsátották a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatóját, Nagy Csabát. Az üzletember 2013-tól töltötte be az állami pénzintézet vezetői posztját, személyét a sajtó Spéder Zoltán üzletemberrel és Lázár Jánossal kötötte össze. A kegyvesztett oligarcha nemrégiben vonult ki szinte minden cégéből, miután összehangolt kormányzati és médiatámadás is indult ellene. (MNO)

Megint áll a bál Vajna körül, de most a felesége is megkapta
Annyian nekimentek a Telekomnak az elmúlt napokban azért, mert műsorválasztékukban a Foxot és a National Geographicot két Andy Vajna-féle csatornára cserélték , hogy a cég reagálni kényszerült.  Közben áll a bál Vajna Timi műsora miatt: 150 millióért gyártanák le, amit még a TV2 tulajdonosa, egyben férje is szemtelenül túlzónak talált. Még nem tudni, ki viszi képernyőre másfél hét múlva a Miss Universe döntőjét. (Index, Bors)

Ha van még két perced:

Lehet, hogy nem is Rogán Antal, hanem felesége vakációzott a gyerekekkel Dubajban. Az Együtt politikusa, Juhász Péter robbantotta a hírt, ami lehet, hogy csak részben volt igaz. (HVG)

Svájci pénzből hőszigetelik a vámosszabadi menekültszállást. Márciusban még arról volt szó, hogy bezárják, majd két hónap múlva kiderült, hogy meghagyják, most pedig költenek is rá. (Átlátszó)

Matolcsy egy interjúban is ragaszkodott ahhoz, hogy a magánélet részét képezi szerinte, hogy abban a lakásban lakik-e, amelynek tulajdnosa az MNB által felügyelt egyik óriásbank. (VG)

Svájci pénzből ronda a BAH-csomópont zöldsávja. Érdemes megnézni a képeket. (444)

Helyi közösségeket fejlesztettek volna, de a város szerint erre nincs szükség Egerben. Norvégos civilekbe rúgtak bele, nem akármilyen módon. (Mancs)

Sokba kerül a Samsungnak a befolyásos unoka németországi lovastúrája.  Az ügyészség azt a korrupciós botrányt vizsgálja, mely megrengette Park elnök asszony hatalmát Dél-Koreában. (HVG)

Korrupcióval gyanúsítják Neymart. Bíróság elé kell állnia Spanyolországban az FC Barcelona brazil labdarúgójának. (Inforádió)

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42