Hírek

Ki akartak babrálni Simicskával, de eltolták

Ezekről ne maradj le!

Ki akartak babrálni Simicskával, de eltolták (Index)
Adót akarsz csalni? Irány Luxemburg! (Átlátszó)
És akkor elkezdett özönleni a pénz a FIFA-hoz… (Alapblog)

Ha van 3 perced:

Ki akartak babrálni Simicskával, de eltolták
Pedig a kormány nagyon úgy szerette volna összebarkácsolni a törvényeket, hogy az Orbán egykori bizalmasából ellenfelévé vált oligarchával jól kibabráljanak. Nos, úgy tűnik, az új gazdák sem emelhetik majd termőföldjeinek haszonbérleti díját úgy, ahogy a Fidesz szerette volna. A törvényekben szereplő időhatárokat nem sikerült úgy összehangolni, hogy az visszamenőleg a Simicska-cég Mezorthoz tartozó földbirtokokra is érvényes legyen. (Index, Napi, HVG)

Állami milliárdokkal süllyedt el a pápai húsgyár
Ilyen-olyan csatornákon keresztül körülbelül 11 milliárd forint állami pénzt toltak a pápai húsgyárba, amely ellen a napokban felszámolást kezdeményeztek. A gyárat egyébként a pápai önkormányzat vette át még 2013-ban. A gáz, hogy már akkor bőven lehetett tudni, hogy ez lesz a sztori vége, amikor még nagyban tolták bele a több milliárdnyi közpénzt. Az összesen 11 milliárd valószínű részlegesen sem térül majd meg. (HVG)

Pert vesztett a jegybank alapítványa
A Magyar Narancs perelte be a Magyar Nemzeti Bank egy alapítványát, amelynek kuratóriumi tagjai közt  Matolcsy Györgyöt is megtalálhatjuk. Az alapítvány nem volt hajlandó adatszolgáltatásra, mivel szerintük nem közpénzből gazdálkodnak. A Magyar Narancs elsőfokon megnyerte Matolcsy alapítványa ellen a pert, a bíróság úgy döntött, hogy a Pallas Athéné alapítvány nagyon is közfeladatot lát el, közpénzből gazdálkodik. (Magyar Narancs)

Adót akar csalni? Irány Luxemburg!
A LuxemburgLeaks botrány kirobbanása alatt eltelt 1 év alatt sem haladt sokat előre a multinacionális és offshore cégek működésének átláthatóbbá tételének ügye. Egy friss uniós jelentésből kiderül, hogy a magyarországi vállalati beruházások 41 százaléka is adóparadicsomokból származik. (Átlátszó)

És akkor elkezdett özönleni a pénz a FIFA-hoz…
A májusban kirobbant korrupciós botrány csak a gyújtópont volt a FIFA történetében, azóta sorra buknak ki a balhék az elmúlt húsz évvel kapcsolatban a nemzetközi futballszövetségnél, amelynek sosem volt ilyen rossz a megítélése. A FIFA egész működése korrupció, csalások és botrányok sorozata, ezeket mutatjuk be a következő tisztújításig. Egy cikksorozat mutatja be, mi történt. (Alapblog)

Ha van még két perced:

Olasz újságírók szerint helytelen gazdálkodással és az egyházi alapok elherdálásával gyanúsítják a katolikus egyház szentszéki vezetőit, a pápa elismerte, hogy van korrupció. (NOL)

A határnál dolgozó TEK-esek négy csillagos szállodában pihentek, miközben a közrendőrök szénmonoxid-mérgezést kaptak egy közeli apartmanban. (444)

Orbán szerint azért támadják Felcsútot, mert ő ott született. Szerinte a falu azért fejlődik, mert mindig is nagyon tehetséges kis falu volt, szemben a többi településsel. (Index)

A rosszul tervezett bicikliút miatt lebénult biciklista 20 millió forint kártérítést kapott Székesfehérvártól, de most úgy tűnik, hogy ezt vissza kell fizetnie. (444)

Már kifizették a fiktív kötvényeket vásárló Quaestor károsultakat. 32 ezer ember 88 milliárd forintot kapott, de további 100 milliárd forinthoz is juthatnak az AB döntése után. (Index)

Letartóztatta a román korrupcióellenes ügyészség a kigyulladt diszkó működési engedélyét kiállító polgármestert. Több dolog sem stimmelt a hellyel, ahol sokan meghaltak. (444)

Meghalt Putyin cenzúrával vádolt médiamágnása. A milliárdos üzletembert szívroham vitte el, egy amerikai-orosz csapat vizsgálja a halál körülményeit. (444)

A FIFA után a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is elcsalhatta az eredményeket, a Nemzetközi Doppingellenes Ügyészég szerint. (444)

A VW menedzserek állítólag nem mernek Amerikába utazni, bár ezt a cég tagadja. Attól félhetnek, hogy szigorodtak az amerikai szabályok a vállalati visszaélések ellen. (HVG)

Tiltott állami támogatást kapott az észt nemzeti légitársaság, az EB felszólítására 91 millió eurót kellett volna visszafizetniük, így inkább becsődöltették a céget. Mint egykor a Malév. (444)

Fizess elő az Átlátszóra, mert mi végigvisszük az ügyeket! Havonta csak egy ezres: Tudnivalók itt.

Megosztás