Hírek

Milyen az igazságügyminiszter, amikor nem mond igazat?

Ezekről ne maradj le!

Így fogják kigolyózni Simicskát (444)
Milyen az igazságügyminiszter, amikor nem mond igazat? (Átlátszó)
Megszólalt Jolika irodavezetője (Index)

Ha van 3 perced:

Így fogják kigolyózni Simicskát
Úgy tűnik, hamis adatközlésre hivatkozva igyekeznek kizárni a Közgépet a közbeszerzéseken való indulásból. Az Orbán-Simikcsa háború óta a cég nagyon olcsó ajánlatokat ad be a kiírt tenderekre, hogy nyerjen. Mit lehet tenni, ki kell zárni valahogy a versenyből. Ebben pedig bármilyen adminisztratív hiba segíthet azoknak, akik hatással vannak arra, ki nyerjen közbeszerzéseket. (444)

Milyen az igazságügyminiszter, amikor nem mond igazat?
Az igazságügy-miniszter szerint Magyarország már csak azért sem tud a menekültekkel foglalkozni, mert a forrásait a romák felzárkóztatására költi. Trócsányi azonban csúsztatott. Az Átlátszó közérdekű adatigénylést adott be, eszerint a kormány még a menekültellenes kampányra is többet költött, mint a felzárkóztatásra. Az is kiderült, hogy miért nem volt nyílt pályázat a 300 milliós kormányzati gyűlöletkampányra. És az is díjnyertes. (Átlátszó444)

Megszólalt Jolika irodavezetője
A bedőlt Hungária Értékpapír ceglédi vezetője adott interjút, akit a bíróság házi őrizetbe engedett az előzetesből. Szerinte minden érdemi döntést a két tulajdonos, István és Jolika hozott, soha nem tűnt fel neki semmi gyanús, a húszszázalékos hozamot elérhetőnek tartotta. A felügyelet sosem érdeklődött náluk a furcsa milliárdos ügyfelükről, ahogy a NAV sem. (Index)

Nem lehetsz bűnös, ha hülye vagy!
Röviden erre hivatkozott az ügyészség, amikor úgy határozott, hogy Matolcsy György és alelnöke nem követett el bűncselekményt, amikor elfelejtették megemlíteni vagyonnyilatkozatukban az alapítványoktól kapott fizetésüket. Különös élvezet elolvasni az ügyészség indoklását. (Cink444)


Ha van még két perced:

Majdnem ingyen kellett dolgozniuk az álláshalmozó fideszes politikusoknak, de szerencsére tíz napon belül módosították a vonatkozó jogszabályt. Egy tollvonás és plusz 250 ezer. (Index444Blikk)

Felfelé is lehet bukni, avagy mi lesz azzal az illetékes elvtárssal a fideszes elitben, aki levélhamisítási ügybe keveredik, majd lemond? (Átlátszó)

Ismeretlen ismerős tarolt a BKK 20 milliárdos tenderén. Az Orangeways köreiből hirtelen kipattant cég szállíthatja a budai Várba az utasokat. (HVG)

Ide vezet az idegenellenes propaganda: a múlt hétvégi szlovákiai neonáci tüntetésen védtelen emberek is megsérültek, számos rendőri túlkapás is történt. (Világtérkép)

Nem kaptak fizetést, ezért feljelentették az ETO-t az eddig ott focizó játékosok. Tarsoly Csaba klubjából már több focista át is igazolt máshova. (HVG)

Újabb WikiLeaks-botrány: francia államfőket figyelt meg az NSA. A jelentésekben a franciák arra is panaszkodnak, hogy megfigyelik őket az amcsik. (HVG)

A tekintélyes New Yorker cikke szerint a csodánál is szinte több kell a FIFA-nál, hogy a nemzetközi szervezet megszabaduljon a korrupció kulturájától. (New Yorker)

Halálra vertek egy lengyel újságírót, aki kérlelhetetlenül nyomozott helyi ügyekben. Egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi történt, csak annyit, hogy halálos fenyegetéseket kapott. (IFJ)

Két bátor nő vezényli Romániában a korrupcióellenes harcot. Az egyik az ügyészség antikorrupciós igazgatóságának a feje, a másik a legfelsőbb bíróságé. (Yahoo)

Segítsd a Mutyimondót!
Ez a hírlevél és a Klubrádióban, a Tiloson, vagy a Civil Rádióban hallható rádiós kiadás egy egész csapat munkája. Ha tetszik, támogasd havonta annyival, amennyit megengedhetsz magadnak! Ha érdekel, csak nyomj egy emailt a [email protected] és elmondjuk, hogyan.

Megosztás