Egyéb

Így tálalta Papcsák a százmilliós szerződést

Az Átlátszó birtokában lévő dokumentumok szerint a volt zuglói polgármester még a bukása előtt két nappal kötött meg egy 400 millió forintos szerződést az önkormányzatnál. A szerződés értelmében a kerületi közétkeztetést végző kft. – amely 2011-ben hirtelen, hirdetmény nélküli közbeszerzéssel kapott megbízást Zuglóban – az új megállapodás értelmében évi 200 millió forintért üzemelteti az iskolai tálalókonyhákat. Ezt a tevékenységet, az ételek tálalását az önkormányzat intézményei eddig maguk végezték. Október 10-én, tehát az önkormányzati választás előtt pár nappal, viszont Papcsák Ferenc ezt a kft.-t bízta meg a feladattal. A cég természetesen kiváló fideszes kapcsolatokkal rendelkezik.

Bűzlik a letelepedési kötvény-üzlet
Az Átlátszó is foglalkozott azzal, hogy nincs minden rendben a letelepedési kötvény-üzlettel, most a HVG írt arról, hogy törvénysértés miatt bevonta a liechtensteini S&Z magyarországi letelepedési kötvények közvetítésére szóló engedélyét a parlament gazdasági bizottsága. A szintén jogszabályellenesen működő szingapúri Euro-Asia jogosítványát már fél éve felfüggesztették. Ezek az ügyek igazolni látszanak a letelepedésikötvény-program 2013. tavaszi elindítását megelőző kritikák jogosságát. Azt, hogy e papírok potenciális vásárlóinak a felkutatását átláthatatlan tulajdoni hátterű, zömében offshore országokban bejegyzett cégekre bízták.

Az államtitkár cége állami támogatást kap
Blikk írta meg, hogy L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár cége az elmúlt négy évben több mint 63 millió forint állami támogatást kapott, elsősorban a cég által megművelt földterületekre. Érdekesség, hogy a kormányváltás előtt, 2009-ben a cége csupán 2,8 millió forint állami támogatást kapott. Azt követően azonban, hogy 2010-ben a Fidesz színeiben bekerült a parlamentbe, máris 6 milliót. 2011-ben pedig beindult a támogatási dömping, 21 millióval segítették a kft.-jét, 2012-ben 16 millióval, tavaly újabb 18 millióval, s ez év vé­géig összességében messze meghaladta a 63 millió forintot az átutalt állami segítség. Az idén ötmillió forintot nyert el csak gépvásárlásra. L. Simon azt mondta a lapnak, hogy a támogatások és az állami megbízása között nincs összefüggés.

Új vagyonnyilatkozati rendszert!
Több korrupcióellenes civil szervezet, köztük az Átlátszó, a parlamenti képviselőknek küldött levelet, amelyben a vagyonnyilatkozati rendszer teljes megreformálását kérik. A jelenlegi rendszer ugyanis alkalmatlan arra, hogy betöltse az eredeti céljait, miközben az adózó polgárok joggal várják el, hogy a közpénzből fizetett tisztviselők és a közszféra más dolgozói érdemben adjanak számot a vagyonuk eredetéről. A civilek javaslata valódi nyilvánosságot szeretne elektronikusan kitöltött vagyonnyilatkozatokkal és az ezeket tartalmazó adatbázissal, amely a képviselők és politikai vezetők mellett a családtagok vagyonnyilatkozatát is teljes mértékben nyilvános formában tartalmazná. A legutóbbi ügy Mészáros Lőrincé, aki kihagyott a nyilatkozatából véletlenül 1 milliárdot. Vagy 900 milliót.

Matolcsy visszaszólt a Transparencynek
A jegybank elnöke sértődötten oktatta ki a Transparency International képviselőit, mert szerinte olyat kérdeztek az MNB-től, amihez senkinek semmi köze. Történt, hogy a  nemzetközi antikorrupciós szervezet magyar irodája aziránt érdeklődött, hogy milyen hatásvizsgálatok, megvalósíthatósági tanulmányok, vagy más felmérések, illetve előkészítő tanulmányok előzték meg azoknak az alapítványoknak a létrehozását, amelyeket az MNB több tízmilliárd forintnyi közpénzzel tömött ki. Matolcsy (akinek az aláírása furcsa mintázatot mutat) szerint a kérdésfeltevés jogszerűtlen,  a jegybank függetlenségének a záloga, hogy nem lehet tőlük csak úgy mindenkinek mindenfélét kérdezni.

Ingatlanmaffia Kistarcsán
Az Átlátszó egy évek óta tartó ingatlancsalási sorozatot mutat be cikkében, miután az oknyomozó portált kistarcsai és gödöllői lakosok keresték meg, akik úgy érzik, hogy a hatóságok nem kellő alapossággal foglalkoznak az ügyükkel. A két településen hosszú évek óta várják sokan, hogy végre bíróság elé kerüljenek azok, akik több tízmilliós értékben csaltak ki tőlük pénzt és ingatlant. A károsultak összefogtak, bizonyítékokat gyűjtöttek, de a nyomozás nagyon lassan halad.

 


Hahó, podcastosok! Az Átlátszó Rádió már az iTunes-on is. Meg a Soundcloudon.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Szijjártó csapata teljes. 444.hu összeszedte, hogy Szijjártó Péter legendás teremfoci (sznob nevén futsal) csapatából ki, milyen állami állásban múlatja az időt. Lassan mindenki elhelyezkedik.

Nyomozás a kitiltási ügyben. Az Index értesülései szerint nyomoznak a kitiltási botrány hátterében lévő korrupciós ügy miatt. Kormányközeli személyek kerestek meg állítólag egy amerikai céget, stratégiai megállapodást ajánlottak annak fejében, hogy a cég visszacsorgatja a megállapodással összefüggésben szerzett pénzek egy részét. Közben készül a magyar kitiltási lista is.

A hét videója. A hét legjobb videója az RTL Klub Házon kívül című műsorának Habony Árpád munkásságáról szóló riportja. Az RTL stábja végigveszi a “pénzt senkitől sem kapó” miniszterelnöki főtanácsadó karrierjét.

Vall az ügynök. Egy ex-CIA ügynök vall egy videóban arról, hogyan kínzott ártatlannak bizonyult, lakhelyükről elrabolt arabokat az ügynökség. A vallomás azért is érdekes, mert egybecseng egy, a héten nyilvánosságra hozott, nagy botrányt kavart jelentéssel.

Olimpiamutyi. Megint nincs elég ellopható pénz? A MOB vezetője szerint jövőre megpályázhatja Magyarország a 2024-es nyári olimpia megrendezését.

Mostantól sárga csekken is támogathatod a munkánkat és csatlakozhatsz az Átlátszó4000-hez. Kattints ide a csekkért! Ha banki átutalással akarsz bennünket támogatni, akkor pedig ide klikkelj!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42