Egyéb

Állatoknak tankönyv és magyar állampolgárság egyszerűen

Kereskedni kezdtek a maffiózók a magyar állampolgársággal Ukrajnában, miután Magyarország bevezette az egyszerűsített honosítást. Az Index cikke mutatta be, hogy az állampolgárság közvetítésre egész üzletág épült ki a magyar származást igazoló lefizetett hivatalnokokkal, csaló ügyvédekkel, dublőrökkel és a helyzettel visszaélő oroszokkal. Az egyszerűsített eljárásban olyan személy kérheti a honosítását, aki bizonyítani tudja, hogy vannak magyar felmenői és beszél magyarul. Az Index szerint másfél millió és tízmillió forint közötti összegért a különböző szervező csoportok bárkinek elintézték a kérelmét. Hamisítottak nekik magyar ősöket lefizetett polgármesterek aláírásával magyar településekről, és akár még dublőrt is szereztek. A kormány megerősítette, hogy tapasztaltak ilyen visszaéléseket.

MLM a rák ellen
A legolcsóbb terápiás dózis ötvenezer forintba kerül abból a daganatos betegeknek árult készítményből, amellyel a nemrég elhunyt Bajor Imrét is kezelték. Az Átlátszó írta meg, hogy a sokak által csodaszernek nevezett gyógyszert a mérgezések és a halálesetek miatt az Egyesült Államokban be is tiltották, Magyarországon viszont egy magát kutatóorvosnak nevező férfi árulta pilótajátékszerű rendszerben a terméket. A forgalmazó cég értékesítése pár év alatt megütötte a kétmilliárd forintot, majd hirtelen összeomlott. A terméket viszont még mindig meg lehet rendelni egy olyan honlapon keresztül, amelyről az sem derül ki, hogy honnan és kitől vásárol a vevő.

Titkolózási lista
Nyolc beszerzést emelt ki a 444.hu, amelyeknél nem tűnt indokoltnak, hogy a nyilvánosság kizárásával vagy közbeszerzési eljárás nélkül költsék állami intézmények az adófizetők pénzét. Az elmúlt közel egy évben több mint 30 milliárd forint értékű beszerzésnél engedélyezték nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a közbeszerzés mellőzését. Ilyen volt az, amikor mentesítést kért a közintézmények takarításának százmilliós beszerzésére a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A lista első három helyére a rendőrségi épületek energiatakarékosságát növelő beruházás titkolása, a Miniszterelnökség budai vári költözése és a nemzeti újtdíj-fizetési rendszer fenntartása kerültek.

Jut is, marad is
A tavalyi több mint 220 millió forint helyett az idén már csak 70 millió forintot ajánlottak fel a támogatók adó egyszázalék formájában a Gyermekrák Alapítványnak. Tavaly az alapítvány számláján több mint 900 millió forint volt, amelyet egy rákos gyerekeket gyógyító központ létrehozására különítettek el. A 444.hu rámutatott, hogy 70 millió forintból még mindig ki tudja gazdálkodni az alapítvány a 30 millió körüli működési költséget. Az Index írta meg tavaly, hogy az alapítvány vezetője az adományokból vásárolt betegszállító autóban utazva kerüli meg a dugókat Budapesten.

 


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Civil összefogás. Az Átlátszó infografikát tett közzé, amely összehasonlítja a kormány által problémásnak tartott „piszkos tizenhármak” adó egyszázalék felajánlásait az ellenzéket lejárató kampányokat szervező Civil Összefogás Fórum felajánlásaival. A listát a TASZ, az Asimov Alapítvány és a NANE vezeti.

Esernyővel a metróban. Még mindig beázik a 4-es metró Kálvin téri megállója, az Index videóján látszik, hogy az új megállóban vödrökkel és felmosórongyokkal orvosolja a BKK a problémát.

Állatoknak tankönyv. Navracsics Tibor oktatási EU-biztosjelölt szerint a romlott Nyugat ellen kikelő tankönyv, amelyet több helyen kritizáltak a médiában, csak kísérleti tananyag. A hvg.hu megkérdezte tőle, hogy helyénvaló-e gyerekeken kísérletezni, mire ő azt mondta: „állatokon mégsem lehet egy tankönyvet kipróbálni”.

Kártyás vásárlás. A sárga csekkes befizetéseket kártyás vásárlásként számolhatja majd el a Magyar Posta, de nem számít majd bele az ingyenes készpénzfelvétel keretébe. Az Origo írta meg, hogy az összes lakossági pénzügyi tranzakció 29 százaléka postai készpénz-fizetéssel történik, amiért 600-800 forintos díjat számolnak fel a bankok.

Top tíz. A FinFisher lehallgató szoftverről szóló WikiLeaks-szivárogtatás legfrissebb anyaga szerint a magyar kormány olyan licencet vásárolt, amellyel tíz embert lehetett megfigyeltetni. Erre több mint 120 millió forintot költöttek.

Putyin barátnője. Alina Kabajeva fogja vezetni az orosz Nemzeti Médiacsoportot, amely tulajdonosa egy állami tévécsatornának, egy napilapnak és más médiumoknak. Az Egységes Oroszországért párt volt képviselőjéről azt mondják, ő Vlagyimir Putyin barátnője.

 

Független ember vagy? Pont téged keres az Átlátszó: ha lesz 4 ezer független ember, aki rendszeres havi összeget utal nekünk, nincs az a lázárjános, aki megállít bennünket.  Legyél független az Átlátszóval! Tudnivalók itt!

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42