Egyéb

Szerződés a csókosoknak és a NAV bosszúja

Az Átlátszó blogja a parlament honlapjára frissen feltöltött szerződéslistából szemezget, amely megmutatja, hogy milyen szolgáltatásokra, milyen cégekkel szerződött a Fidesz-frakció. A lista érdekes neveket tartalmaz. A Fidesz-frakció május végén például 4,4 millió forintra szerződött Várhegyi Attila érdekeltségével, a Prestige Media Kft.-vel.  Az egykori fideszes államtitkár és választmányi elnök, Várhegyi neve legutóbb az Origo-botrányban merült fel, a témával a Figyelő foglalkozottt igen behatóan, cikkükben azt állították: a volt államtitkár médiacége állhat az Origónál történt személyi változások hátterében. Érdekes véletlen, de a Fidesz-frakcióval kötött szerződés hatályba lépése után egy nappal bocsátották el az Origotól a főszerkesztőt. Kapott még megbízást a Fidesz-frakciótól kommunikációs tanácsadásra Kaminski Fanny cége, és ismét megbízták Huth Gergely Gerilla Press Kft.-jét is, amely 3,8 millió forintot kap háttéranyagok, elemző írások készítéséért.

 

Brutális különadó az útépítőkre

Sietve cáfolta a kormány a 444 birtokába került törvénytervezetet, amelynek alapján 15 százalékos különadót vetnének ki az összes útépítő cégre, feltéve, ha 2007 óta valamelyik közbeszerzési pályázaton nyert 100 millió forint feletti összeget. A sarc a Fidesz-közeli cégbirodalmakra is súlyos csapást jelentene, hiszen a sztrádaépítéstől kezdve a kisebb utak felújításáig rengeteg beruházás tartozik ide. A tervezet szerint az adó régi fideszes szokás szerint utólagos lenne, és a kormány ebből finanszírozná a legújabb uniós büntetést, miközben az egyáltalán nem a cégeknek, hanem az államnak róható fel. Az Indexnek azonban kormányzati körökből tagadták a törvénytervezet létét. A Magyar Nemzetnek pedig azt mondta a Kormányzati Információs Központ, hogy nem lesz különadó, de a szabálytalanul kiírt pályázatok miatt lehet, hogy nem a pályázatot kiíró magyar állam, hanem a pályázó cégek fizetnék a bírságot.

 

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

Kreatív közbeszerzések
Az Átlátszó a furcsa, épp az értékhatár alatt meghirdetett közbeszerzésekről ír. A cikk szerint a 25 milliós limitet sokféleképpen lehet megközelíteni, a Közbeszerzési Értesítőben három kategóriát is fel lehet fedezni: a 24,9 millió, 24,99 millió és 24.999.999 forintosak csoportját. Egyre többször trükköznek ugyanis úgy az állami pályázatokon, hogy a 25 milliós határnál csupán 1 (egy) forinttal kevesebbet írnak a becsült összeg rovatba, ami lehetőséget kínál amolyan könnyített pályáztatásra. A törvény szerint ilyenkor hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást lehet indítani, ami rengeteg visszaélésre ad alkalmat. Az egyik jellemző trükk, hogy miután kiválasztották a nyertest, a bekerülési ár hirtelen a többszörösére ugrik. Jól mutatja az ország helyzetét, hogy év elején a KIM az antikorrupciós kommunikációra is ilyen hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést írt ki.

Ki kapott a jóból?

HVG szerint itthon is újraindulhat a MÁV teherfuvarozó cégének eladása után kezdett nyomozás, amely azt firtatta, vajon az osztrák vevő által fizetett sikerdíjból landolt-e valamennyi magyar politikusoknál. Ausztriában ugyanis hat év után mégis lesz per az ügyből. Eddig ugyan négy osztrák ügyésznek tört bele a bicskája a magyar vasúttársaság teherfuvarozó cége, a MÁV Cargo privatizációja körüli korrupciós gyanú bizonyításába, de most az értékesítés „mellékkörülményei” miatt elindul a bírósági ügy. Az osztrák gazdasági és korrupciós ügyészség ugyanis lezárta 28 oldalas vádiratát, amelyre állítólag már az igazságügyi minisztérium is rábólintott.

NAV-os bosszú
Az Index birtokába került belső adóhatósági körlevél szerint a NAV szándékosan félreértelmezi a 98 százalékos különadóról szóló alkotmánybírósági döntést, és meg is bünteti azokat, akik vissza akarják szerezni a pénzt. Történik ez azután, hogy a strasbourgi bíróság elkaszálta a túlzóan magas végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvényt, és ugyanígy tett a magyar Alkotmánybíróság is. A NAV elnöke, Vida Ildikó által jegyzett belső körlevél szerint viszont a NAV-tól nem lehet visszaigényelni a pénzt, sőt, aki önellenőrzés keretében ezt kéri, azt ellenőrizni kell és meg is kell büntetni.

Arab kalandok Budapesten

A Heti Válasz összeállítást közöl az utóbbi időben Magyarországon befektető arab pénzemberekről, miután katari, szaúdi és emírségi elitbefektetők több üzletet is kötöttek Magyarországon. A dohai uralkodócsalád például a Balettintézet luxusszállóvá alakításával párhuzamosan a magyar élelmiszeriparba is beszáll.

 

Legyél a minioligarchánk, és gyere el az Atlatszo.hu 3. szülinapjára, ahol személyesen is támogathatsz minket adományoddal!

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Audi-vizsgálat. Részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság, hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez.  A bizottság elsősorban arra kíváncsi, milyen hatással lesz a beruházás a régiós fejlődésre, illetve hogy feltétlenül szükséges-e az állami támogatás ahhoz, hogy a fejlesztés megvalósuljon Győrben.

Juncker az offshore király. A Pogiblog az EU Bizottság elnökjelöltjének múltjával foglalkozik, miután a luxemburgi vezetőt legutóbb éppen a Financial Times nevezte offshore királynak. Az FT szerint Juncker miniszterelnöksége alatt folyamatosan akadályozta az adóparadicsomok kérdésének uniós rendezését, sokszor Ausztriával együttműködésben.

Somogyi fémesek. Számlákkal ügyeskedő fémkereskedők ellen emeltek vádat Somogyban. A gyanúsítottak 2009–2012-ben különböző adónemekben összesen 600 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Bolgár krimi. A New York Times hosszú cikket szentel a bulgáriai korrupciós helyzetnek, és annak, hogy szegény bolgárok is mennyire bele vannak már törődve a megváltoztathatatlanba.

New Orleans nem felejt. Tíz év börtönbüntetésre ítélték az egykori New Orleans-i polgármestert, aki ellen különböző korrupciós ügyek miatt zajlottak eljárások. Több százezer dollárnyi kenőpénzt fogadott el különösebb szívfájdalom nélkül.

 

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42