Egyéb

Valami bűzlik a Belvárosban

Furcsa körülmények között távozik Rogán alpolgármestere, a belvárosi ügyekben jól értesült Városszíve-blog szerint a döntésnek köze lehet azokhoz a rendőrségi vizsgálatokhoz, amelyek az V. kerület ügyeiben zajlanak. A hivatalos verzió az, hogy az alpolgármester az állami Eximbanknál kap állást, de a blog szerint érdekes, hogy a jegyző és a kerületi rendőrkapitány után Puskás András a harmadik, akit hirtelen állítanak fel a székéből. Az alpolgármesterről közben nem csak az derült ki, hogy százmilliós hitelt kapott könnyedén lakásvásárlásra egy banktól, de az is, hogy a százmilliós lakás mellett egy 66 milliósba is beszállt. Az is a Pasa Parkban van.

From Russia with Love
Elutasítja a nyomásgyakorlást, de az adóhivatalt küldi az RTL-re a kormány – foglalta össze a Vastagbőr-blog azt, ahogyan a kormány a hírműsoraiban a médiaadó bevezetése után kritikusabbá vált kereskedelmi tévécsatornával bánik. Olyan egyébként tényleg csak fél-önkényuralmi rendszerekben van, hogy ha a kormányfő gondol egyet, akkor ott gyorsan lesz egy adóvizsgálat, vagyis hogy furkósbotként, politikai fegyverként használja az adóhivatalt. Nálunk olyannyira ez történik, hogy már nem is titkolják, maga a nemzetgazdasági miniszter jelentette be, hogy ez lesz. Az RTL viszont nem vett vissza a kritikai élből az esti hírműsorában, a háború folytatódik.

 


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót.

 

A zsebszerződések vége?

A Magyar Nemzet szerint tömegesen próbálják eladni zsebszerződéses földjeiket a külföldi tulajdonosok.  Az illetékes minisztérium államtitkára szerint a zsebszerződések megszüntetésére ez legális és jól járható út, ami minden érintett számára kedvező végeredménnyel járhat. Néhány esetben megpróbálkoznak azzal is, hogy a törvény erejével lépjenek fel a külföldi tulajdonosokkal szemben, hogy azok „levonuljanak egy adott területről”.

Kocsis lelépőpénze

Tucatnyi távozó parlamenti képviselő kapott bruttó hárommillió feletti búcsúpénzt – írja a Blikk az Országgyűléstől kapott adatok alapján. Összesen több mint 500 millió forintról van szó, az érintett politikusok hathavi ellátással számolhatnak. A „pofátlan végkielégítések” ellen hozott, eredetileg 98 százalékos különadó miatt a búcsúpénzük kétmillió forint feletti részéből alig látnak valamit a képviselők. Igaz, idén ezt a különadót 75 százalékra mérsékelték, ami súlyos százezreket jelentett pluszban. A legtöbbet a fideszes Kocsis Máté zsebelte be, ő bruttó 4,8 millió forintot kapott, amiből valamivel több mint kétmillió marad meg tisztán.

Veszélyes masszázsfotel
Új trükkel palizzák be a nyugdíjasokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint. Egészségügyi vizsgálatra hívják őket, majd egy viszonylag „súlyos diagnózist” közölnek, amelyre megoldást kizárólag egy több százezer forint értékű lámpa vagy egy masszázsfotel megvásárlása jelenthet. És végül a reklamálókat elhajtják: a 14 napos elállási jog érvényesítését különböző kifogásokra hivatkozva megtagadják, persze jogszerűtlenül.

 

Legyél a minioligarchánk és támogasd az Átlátszót havi rendszeres összeggel!

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Putyint Bécsben is. Az osztrákok is „leszopják” Putyint? Ausztria vörös szőnyeget gurított Putyin elébe, miután az orosz elnök – miről másról – gázvezetékről ment tárgyalni Bécsbe. A Déli Áramlat elkerülné Ukrajnát, és Magyarországon keresztül vinne gázt a Nyugatnak. Ausztria természetesen a Moszkva elleni szankciókat sem támogatja.

Mégis volt. Mégse volt. A fejlesztési miniszter szerint igenis létezik hatástanulmány a paksi bővítésről, bár a bíróság épp a minap utasított el egy keresetet, mondván, ami nincs azt nem lehet kiadni. De nem adhatják ki, mert veszélyezteti a tárgyalásokat. Itt egy jó cikk a vitáról.

MSZP-mentőakció. Az MSZP törvénymódosítással mentené meg a csőd szélén táncoló Népszavát. Egy törvényjavaslattal érnék el, hogy az állam a médiumok piaci súlya alapján szabályozza az állami hirdetések elosztásának rendszerét.

Lebukott adóellenőr. Hónapokon át lehallgatták a telefonját annak az adóellenőrnek, akinek a napokban kezdődött meg a pere a Szolnoki Törvényszéken. Azért kellett bíróság elé állnia, mert a vádirat szerint súgott vendéglátós barátjának: elmondta neki telefonon, mikor várható adóellenőrzés.

Vád alatt a hercegnő. Három éve tart az a korrupciós ügy, amelyben végül a király nővérét, Krisztina hercegnőt is vád alá helyezték. A hercegnő 50 százalékos tulajdonosa annak a cégnek, amelybe a férje által elsikkasztott közpénzek vándoroltak, így a nyereségből ő is kivehette a részét.

Balkáni energiamutyi. Egy friss jelentés azokat a homályos hátterű vállalkozásokat és megállapodásokat mutatja be, amelyek a Balkán energiaellátását befolyásolják. Korrupciós ügyletek tucatja versus energiabiztonság. Érdekes olvasmány.

Szlovén ítélet. Bűnösnek találták és kétéves börtönbüntetésre ítélték a volt szlovén miniszterelnököt, de nagy valószínűséggel a jogi eljárás erős politikai befolyásoltság mellett zajlott.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide! Lájkolj minket a Facebookon is!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42