Egyéb

MLM és áfonyaszörp

MLM és áfonyaszörp
A volt belügyminiszterről, Lamperth Mónikáról írja az ATV szerkesztője, hogy egy ún. szuperélelmiszereket árusító cég vezető munkatársaként mutatták be neki. Az újságíró egy termékbemutatón vett részt, ahol találkozott a volt MSZP-s miniszterrel és áfonya ízű termékmintával is megkínálták. Vérnyomáscsökkentő és potencianövelő is van a cég termékei között, ezeket hálózatban, ügyfelek beszervezésével árusítják. Az ATV úgy tudja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal tavaly eljárást indított a cég ellen, amelynek az MDF egykori ügyvezető elnöke, Herényi Károly is tagja. Sőt, úgy tudni, ő az új belépők egyik aktív szervezője. A magyar politikai élet minden bizonnyal elég tapasztalatot adott és megfelelő ihletet is biztosít ezeknek a közéleti szereplőknek az üzletépítéshez. Herényi Károly ezt el is ismerte az ATV műsorában, mondván, a kereskedelmi hálózat építése is politika.

Magyar mosoda
Az olasz maffia Magyarországon folyatta át azt a több mint húszmillió eurót, amelyből a Lazio focicsapatot vették volna meg. A Camorra  nápolyi maffiaszervezet  „pénzügyminisztereként”, a Gyerekarcú néven ismert maffiózó úgy döntött, együttműködik az olasz igazságszolgáltatással. Kábítószer-kereskedelemből és zsarolásból szerzett, valamint közbeszerzésekből elcsalt pénzekkel végzett üzleti tevékenységet Rómában a Camorra. A férfi a hatóságoknak elmondta, hogyan csatornázták vissza a feketén szerzett pénzt az építőiparba, a szórakoztatóiparba és a politikába. Ennek a rendszernek volt az egyik összetevője az a summa, amit Nápolyból Svájcon és Magyarországon keresztül juttattak Rómába. A szállító a Lazio egyik labdarúgója volt, aki 2012-ben meghalt.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

 

Mars-lakók
Részletre és az ár harminc százalékáért vehetett magának önkormányzati tulajdonú lakást az V. kerület vagyonkezelőjének vezetője, írja a Magyar Narancs csütörtöki cikkének utánajárva a 444.hu. A Magyar Narancs arról írt, hogy a Szerb utca 9. szám alatt olyanok laknak, akik a sorozatként ki tudja, mennyire mérhető, korrupciós ügyként azonban annál nagyobb ismertségnek örvendő Marslakók című közmédia sorozat készítéséhez köthetők. Ott lakik például a sorozatot gyártó Jáksó László volt élettársa és a producer is. De a lap szerint rendszeresen megfordul még a Szerb utcában Orbán Viktor tanácsadója is.

Indul az ÁSZ integritás felmérése
Egyedülálló magyar modellnek nevezte az Állami Számvevőszék a saját integritás felmérését. Az ÁSZ tavaly 1500 szervezetet kérdezett meg a korrupció elleni fellépésről. Ez a negyedik alkalom, hogy a Számvevőszék azt igyekszik kideríteni, mi a korrupció elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze. A Transparency International hasonló, 2013-as kutatása szerint az állami cégek átláthatósága problémás. Az általuk vizsgált magyar állami vállalatok nagy része a minimális átláthatósági követelményeknek sem felel meg, ami a korrupció elleni küzdelem egyik fontos eszköze lenne.

Jó ütemben

Vagyonvesztési rekordot állított fel egy PM-es képviselő. Sipos Péter 2013-as adóbevallásához képest 2014-re szinte mindene eltűnt. A képviselő Biatorbágyon jó ütemben vásárolt telkeken adott túl 2008-ban, így ő lett az ország egyik legtehetősebb honatyája. A jó ütemben itt azt jelenti, hogy a Sipos és üzlettársai által vásárolt telkeket pár évvel a tranzakció után belterületté minősítették, így már jó áron tudták őket továbbadni. 2013-ban azonban a NAV jelentős adótartozás megfizetésére kötelezte a képviselőt, akinek zutty, eltűnt óriási vagyona a nyilatkozatából.

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

További érdekességek itthonról és külföldről:

Közérdekű adatigénylés norvég módra. Az Átlátszó arról ír, hogy az Asimov Alapítvánnyal közösen a közérdekű adatigénylés használatáról tartottak civil szervezeteknek műhely-foglalkozást a Norvég Civil Alap támogatásával. A workshop célja az volt, hogy megmutassák hogyan lehet újságírói eszközökkel feldolgozni a közadat-igénylésre kapott válaszokat.

Kér, de nem fizet. hvg.hu szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének érdekeltségébe tartozik két cég, amelyek nem fizettek kamarai regisztrációs díjat. A kötelező ötezer forintos hozzájárulást egyáltalán nem kedvelik a hazai vállalkozások, mert nem látják értelmét, ezért sokan nem is fizetik be. Az Átlászó szerint az MKIK nem hajlandó megmondani, hányan fizették be a díjat és mire költ cégenként ötezer forintot a kamara.

Már keresik. 15 millió forintért ingatlanközvetítővel szerződött le az Országgyűlés Hivatala ahhoz, hogy szállást és irodát biztosítson a vidéken élő képviselőknek. Úgy tűnik, a korábbi hírekkel ellentétben, mégsem lesz ötcsillagos luxushotelben szállásuk a honatyáknak. Az Átlátszó úgy tudja, három- és négycsillagos szállodákkal már kötött szerződést az Országgyűlés Hivatala.

Öt. Ennyi erősen megkérdőjelezhető állítást szedett össze a 444.hu Kovács Béla jobbikos EP-képviselő önéletrajzi interjújából. A valóságtól eltérő állítások közt szerepel például az is, hogy hány fok volt Leningrádban 1980 júniusában. Kovács Béla szerint mínusz negyvenhét fokot mértek, a 444.hu szerint viszont nem lehetett kevesebb, mint öt.

Korrupció egyenlő zsarnokság. Az amerikai alelnök arról beszélt Romániában, hogy a román társadalom hatalmas utat tett meg a diktatúra vége óta, de folytatnia kell a harcot a korrupció ellen, ami a zsarnokság egy formája. Mindezt olyan prominens állami vezetők előtt mondta, akik között nyilvánvalóan jó pár korrupt alak is ült.

A kenőpénz normális. Legalábbis a török fiatalok háromnegyede szerint természetes dolog, hogy az ember kenőpénzből gyűjtse össze a betevőt. A felmérést kitöltők közel háromnegyede úgy vélte, fontosabb, hogy az ember vezető beosztást töltsön be egy cégben, mint az, hogy értsen a szakmájához.

Az alkalmazottak tudják. A csalásos ügyek negyven százalékára derül úgy fény, hogy a dolgozók jelentik az esetet. Egy csalásokkal foglalkozó 2014-es jelentés szerint a visszaélések fő helyszíne a cégeknél a könyvelés és a bevétel öt százalékától fosztja meg ez a fajt a korrupció a vállalkozásokat. A leggyakoribb visszaélési mód a sikkasztás.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42