Hírek

Napi Mutyimondó: voksturisták és a Lázár-Rogán-Radóc utca tengely

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

Nyomozás Rogán ellen?
A HVG értesülései szerint az ügyészség Rogán önkormányzatánál vizsgálódik.  A lap úgy értesült, hogy immár hónapok óta zajlik egy nyomozás ismeretlen tettes ellen a belvárosi önkormányzatnál, de valószínűleg nem a vagyonbevallási botránya miatt, hanem a kerület gazdálkodásának ügyében. Ismeretes, hogy az elmúlt hetekben vitát kavart az V. kerületi polgármester vagyonbevallása, illetve mindaz, ami abból hiányzott, továbbá, hogy egyáltalán miként tudott az állami fizetéséből ekkora vagyont felhalmozni. Az ellenzék a legfőbb ügyészhez fordult a szerintük valótlan tartalmú vagyonbevallásainak vizsgálatáért, az Index pedig közölte: a hivatalos jövedelméből aligha telhetett a Pasa-parki luxuslakásra, hiszen 1998 óta összesen vitt haza képviselőként 130 millió forintot. Ami sok, de nem elég. Ahhoz, hogy a lakás ára összejöjjön, Rogán Antalnak magával kellett még vinnie jó pár (száz)milliót.  Közben az érintett önmaga ellen is kért adóhivatali revíziót, hogy tisztázza magát.

Mindeközben Japánban
Egy képviselő lemondott, mert volt egy 8 millió dolláros hitele, amiről hallgattott, mint Simon Gábor vagy Rogán Antal. És közben ilyen képet vágott, már csak ezért megéri klikkelni.

A nagy Lázár–Rogán–Radóc utca háromszög
Folyik a helyezkedés a Fideszben az új kormánnyal kapcsolatban. Amire érdemes figyelni, az persze a pénz, főleg az uniós támogatások sorsa. A HVG.hu szerint ezentúl a  Lázár–Rogán–Radóc utca háromszögben dől majd el az uniós pénzek jövője, miután a Miniszterelnökséget vezető államtitkáron, Lázár Jánoson túl a frakcióvezető Rogán Antal is ezerrel hajt a fejlesztési miniszteri posztra, ugyanakkor Simicska Lajos is szeretné megtartani befolyását (az ő egyik cégének van a központja a Radóc utcában). Ez utóbbi jele lenne, ha maradna Németh Lászlóné a kormányban. Ő az, aki Nyerges Zsolt nagyvállalkozó állatorvos végzettségű testvérét is magával vitte az NFM-be kinevezése után. Állítólag Lázár belemenne abba is, ha maradna a jelenlegi felállás, mivel az államtitkárok révén akkor is rajta tarthatja majd a szemét a pénzek elosztásán, ha kancelláriaminiszter lesz.

Fideszes belharc a közoktatási szoftverek piacán
Az Átlátszó arról ír, hogy miként csatáznak egymással a különböző fideszes érdekcsoportok a közoktatási szoftverek piacán. A  miniszteri biztos korábbi cégét tavaly nyáron kigolyózta az állam a közoktatásban elfoglalt piacvezető helyéről, mikor egy másik, ám szintén nem baloldali konzorciumtól vette meg az iskolákban használt bodokyisztrációs szoftver egy éves licencét. Most azonban a vetélytársával szemben ez a vállalkozás nyerte el azt a közbeszerzést, amely hatással lesz a jövőbeni szoftverbeszerzésekre, így a cég talán végül újra helyzetbe kerül.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Indul az egyéni jelöltek revíziója
Amint megvannak a vasárnapi választások jogerős eredményei, a pártoknak 15 napon belül el kell számolniuk a jelölteknek járó egymillió forintos kampánytámogatással. A Magyar Államkincstár elnöke szerint összesen félmilliárd forintnyi támogatást osztott ki az állam több mint ezer jelölt között. A törvények szerint most pontos elszámolásnak kell következni, ha pedig  az egyéni képviselőjelölt nem érte el a 2 százalékot a választás során, akkor vissza kell fizetnie a pénzt. A választások előtt sokan figyelmeztettek arra, hogy az elszámolásnak számos buktatója lehet, főleg, ha egyesek fiktív számlákat is felhasználnak. Érdemes lesz figyelni.

Vizsgálat a voksturisták ügyében
Az Átlászó derítette fel, és hozta nyilvánosságra, hogy mi történt Abaújlakon még 2010-ben, hogyan trükköztek a választások előtt fiktíven bejelentkezett voksturistákkal. Nos, az erőfeszítések nem voltak hiábavalók, végre megkezdődött az ellenőrzés. A jegyzői vizsgálat érinti a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté édesapja házát is, ahová öten jelentkeztek be a 2010 őszi önkormányzati választás előtti hetekben.

Mindeközben Indonéziában
választások általában a legjobb alkalmak egy kis zavartalan pénzmosásra. Mondom Indonéziában.

Lázár arccal Moszkva felé
A Magyar Nemzet írta meg, hogy a Miniszterelnökségetvezető államtitkár levelet írt a norvég kormány fejlesztésért felelős tagjának. Szerinte ugyanis belpolitikai beavatkozásnak tekinthető, ahogyan a norvég állam támogatja a különböző magyar civil szervezeteket. Lázár szerint inkább a magyar kormánnyal kéne konzultálnia a norvég alapnak, és közintézményeken keresztül áttolni a pénzt, gondolom úgy, ahogyan a kormányközeli civil alapítványokkal csinálják. Lázár bejelentése egyébként egy nappal azután történt, hogy Oroszországban Putyinelnök ismét betámadta a még megmaradt civil szervezeteket, mondván, azok csak a rezsim megdöntését célozzák. (Disclaimer: az Átlátszó is kapott támogatást a Norvég Civil Alapból. Ellentében azonban a különböző kormányközeli civilekről, amelyek gazdálkodásáról alig tudható valami, az oknyomozó portál mindent nyilvánosságra is hozott ezzel kapcsolatban.)

További érdekességek itthonról és külföldről:

Erőt, egészséget, Orbán-pajtás! Az E.On Hungária és a Budapest Airport német vezetője is szívélyes, baráti hangulatú levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnöknek a választási győzelemhez, egyben erőt, egészséget kívánva a munkájához. Nem, ez nem 1972, hanem 2014.

Ukrán szankciók és következményeik. Az orosz barát krími kormány vezetője is az egyik célpontja a nyugati szankcióknak, de a cége zavartalanul működik Nyugat Európában és a világ számos pontján. Egy orosz oligarcha luxemburgi holding cége közben bekeményített egy finn érdekeltségénél, így tiltakoznak a főnöküket érintő szankciók miatt.

HP bukta Lengyelországban. A Hewlett-Packard számítógépes cég korábbi lengyelországi vezetőjét megvádolták Varsóban egy kenőpénz-ügy miatt. Az ügyészek szerint bizonyítható, hogy félmillió dollárt fizetett ki a cég állami, pontosabban rendőrségi szerződések elnyerése érdekében.

Megosztás