Hírek

Napi Mutyimondó: Magyarországról jöttem, mesterségem

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

Matematikus
Már önmagában az is kirívó lehetne, hogy egy cég 2000 tonna kristálycukrot és ötvenezer darab számítógépes játékot értékesít egy alkalmazottal három hónap alatt, de ha ez még nem lenne elég, 2,3 milliárd forintos árbevétellel alig 1,8 millió forintot adózni sem semmi teljesítmény. Az Átlátszó birtokába került dokumentumok bizonyítják, hogy a kiemelt ügyekért és adózókért felelős főigazgató megakadályozta egyes áfa-csalás gyanús ügyekben a felderítést. Abban a láncolatos áfa-csalási esetben, amelyből a számokat idéztük például, Somos Katalin főigazgató nem továbbította a revizorok vizsgálatra való előterjesztését a NAV elnökének. Sőt, a céget jó adózónak minősítette indoklásában és a „valószínűség szintjén álló ok” hiányát említette.

Reklámszakember
hvg.hu arról számol be, hogy kicsit másképp, de visszatértek a TV2-re a múlt kedden betiltott kormányzati reklámspotok. Akkor a Kúria úgy döntött, ezeket a hirdetéseket nem szabad közérdekű közleménynek álcázva sugározni. A döntés szerint az, hogy „Magyarország jobban teljesít”, politikai reklámnak minősül. Nem kellett sokáig várnunk a magyaros megoldásra, a lakossági tájékoztatás fontosságára hivatkozva, mindössze a jelmondattól megszabadítva, visszatért a TV2-re ugyanaz a spot.

Klubvezető
Sorra derülnek ki a részletek Welsz Tamás életéről. Az Index hétfői cikkében azt írja, a múlt héten elhunyt férfi, aki bissau-guineai iratokkal kereskedett, megfordult abban a budai zártkörű klubban, ahová politikusok és politikához közel álló emberek járnak. A Csalogány utcai klub vezetője, Papp Albert az APEH közép-magyarországi régiójának igazgatója volt korábban. Papp a Simon-ügy miatti házkutatás után rákérdezett Welsznél, mi történt, aki azt ígérte, személyesen mindent elmond neki, ám erre a beszélgetésre már nem került sor.

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!


Világutazó
Az Index.hu úgy fogalmaz „négyszer kerülte meg a Földet” Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő. A szóvivő Baja polgármestereként párhuzamosan finanszíroztatta utazásait. Egy közérdekű adatigénylésre adott válasz alapján kiderült, hogy 2011 és 2013 között 163 ezer kilométert autózott szolgálati Skoda Superbjével. Az állítólag elhasznált benzin az Index becslése szerint akár 4,5 millió forintos kiadást jelent, amely nem jelenik meg Zsigó vagyonnyilatkozatában. Ráadásul, ha tényleg ennyit autózott, akkor ezalatt az idő alatt négyszer megkerülhette volna a Földet.

Bányász
Defacto blog szerzői közbeszerzési hirdetmények rendszerezett és kereshető adatbázisát tették közzé. A sokadik közbeszerzéssel kapcsolatos átláthatósági kezdeményezés gazdái azt bányászták ki a 72 ezer beadott pályázatból és 16 ezer nyertes pályázatból álló adatbázisból, hogy a pártokhoz köthető közbeszerzések között a ciklus végére mindkét oldalnak nagyjából 60-40 arányban húz maga felé a keze. A Defacto szerint a kormánypárthoz közeli cégek nyerési esélyei az idő előrehaladásával egyre javulnak a ciklus során, de a Fidesz-kormányok alatt gyorsabban ment az átrendeződés a közbeszerzések terén.

További érdekességek a mutyi világából:

Ami a tornazsákba belefér
Négy embert tartóztattak le az olasz Sistri-projekt ügyében. A Sistri hulladék-feldolgozó rendszer építésére 2009-ben, Silvio Berlusconi idején kapott megbízást az állami Finmeccanica cég. A Sistrit olyan szinten csak a közpénzek elcsatornázására használták, hogy a kezdeti, bemutató stádiumon soha nem lépett túl. Ehhez képest hamis számlázások révén negyvenmillió euró tűnt el. A pénzt kifejezetten kenőpénzezéshez használták. Volt olyan eset, hogy az elcsatornázott pénzek egy avezzanói focicsapat logóját viselő tornazsákokban kerültek vissza a Finmeccanica épületébe.

A CÖF-CÖKA arra reagálva, hogy a Képmutatás.hu-n az ő plakátjaikat a Fidesz kampányköltéséhez számolják, közleményt adott ki, melyben önálló civil alapítványként definiálja magát.

42 kilogramm aranyat foglaltak le a volt ukrán energiaügyi miniszter otthonában. Az ukrán média szerint Eduard Sztavickij a volt elnök, Viktor Janukovics belső köréhez tartozott.

30 hónapra ítélték el azt a Los Angeles-i férfit, aki a város tisztviselőjeként kenőpénzt fogadott el a koreai negyedben vagy annak környékén található ingatlanok ügyintézése során.

Állítólag 2,3 milliárd svéd koronát fizetett ki a TeliaSonera svéd távközlési cég azért, hogy ők építhessék ki Üzbegisztánban a 3G hálózatot. Az ügyben korábban felmerült az üzbég elnök lányának neve is, de a vizsgálat csak mostanra jutott el odáig, hogy megalapozottan gyanúsítsák Gulnara Karimovát. Úgy tűnik, ő lehetett az, aki hivatali tisztviselőként leszervezte az ügyletet.

Megosztás