Hírek

Napi Mutyimondó: nindzsák és gyíklények, ez nem vicc

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

 

Szar volt a bor Andy Vajna buliján
„Mi azt szeretnénk, ha erről nem írnátok semmit” – közölte az Átlátszó munkatársával a Berlinale magyar követségi fogadásának egyik szervezője februárban. A Berlini Nagykövetség önjelölt házőrzője ezzel azonban épp az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna, a Magyar Nemzeti Filmalap hamarosan közérdekű adatigénylést kapott arról, mennyibe került a 2014-es Berlinale Filmfesztiválon való részvétel. A fesztivál fő versenyében nem indult magyar film, az összesen 14 millió forintot a fogadásra és két magyar film népszerűsítésére költötték. A büdzsé fele a munkatársak kinttartózkodására és a fogadásra ment el. Az Átlátszón csütörtökön megjelent cikk szerint az adófizetők pénzéből rendezett magánbuli nem ért ennyit, a szponzoroktól kapott bor pedig olyan rossz volt, hogy azért viszont mégis jobb lett volna fizetni.

A halál oka: rejtély
A HVG.hu arról számol be, hogy egy rendőrautóban rosszul lett és meghalt Welsz Tamás. A 41 éves férfi a Simon-ügyben és a Sólyom Airways ügyében is érintett volt. Budapest-szerte buissau-guinea-i diplomataként ismerték, pedig csak üzletelt az ország hivatalos papírjaival. Lakásában találtak rá arra a bissau-guinea-i útlevélre, amelyben Simon Gábor szocialista politikus fotója volt, és amelyet állítólag arra használták, hogy több tízmillió forintot helyezzenek el a Magnet Bank egyik fiókjában. Simon Gábort március 10-én őrizetbe vették. A Hír24 úgy tudja, Welsz a házkutatáskor azt mondta a rendőröknek, hogy bevett valamit, ezért már nem tudnak tenni semmit. Halálának okát szakértő vizsgálja.

Nindzsák a motorvonaton

Minden idők legjobb motorvonat átadásáról számol be a Vastagbőr blog. A felújított kápolnásnyéki vasútállomáson félig kékre festett fenekű, kék-sárga-szürke nindzsaruhába öltözött kortárs táncosok üdvözölték a MÁV-START két új motorvonatját. A Vastagbőr a Pussy Riothoz hasonlította kinézetre a kormany.hu videóján látható táncosokat. Akár nindzsák, akár lázadó lányok, mindenképpen felhívták a figyelmet a Németh Lászlóné megtisztelő jelenlétével lezajlott átadásra.

 

A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

Készüljünk a kíberháborúra

A 444.hu arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy bár Magyarország az utóbbi időben elégséges mértékben kifejezte Oroszország iránti elkötelezettségét, a számítógépeinket Orbán Viktor külpolitikája sem fogja megvédeni attól, hogy belekeveredjenek egy esetleges kíberháborúba a Krím-félsziget kapcsán. A híroldal kezdőtől haladóig oszt meg hasznos tanácsokat azoknak a felhasználóknak, akik nem szeretnék, hogy egy rosszindulatú szoftver egy nemzet netes infrastruktúrájának lerombolására felállított robotsereghez csatlakoztassa a számítógépüket.

És mi lesz, ha itt a gyíklény invázió?
A Hello90 blog egy sikeres új-zélandi adatkérésen felbuzdulva azt próbálja meg kideríteni, hazánk miniszterelnöke nem gyíklény-e. A Miniszterelnökség nem méltatta válaszra Domschitz Mátyás kérdéseit, amelyek többek közt arra keresték a választ, hogy Orbán Viktor nem gyíklény-e, milyen költségei vannak a nemzet számára annak, hogy gyíklények irányítják a magyar politikát és Magyarország felkészült-e egy gyíklény invázió megfékezésére.

Már vadásznak ránk
Az Intercept arról ír, hogy az NSA, az amerikai Nemzeti Felügyeleti Hatóság megfigyelési módszertanáról kiszivárogtatott legújabb információk szerint az amerikai hírszerzés rendszergazdák e-mail és Facebook regisztrációihoz igyekezett hozzáférni, hogy azokon keresztül olyan szoftverekkel fertőzze meg a számítógépeiket, amelyek információt továbbítanak a merevlemezen tárolt adatokról vagy a rendszergazda által felügyelt hálózatról. Nem véletlen, hogy az NSA-botrányban ludas Egyesült Államok és Nagy-Britannia megkapta az Internet Ellensége címet az információszabadságért harcoló Riporterek Határok Nélkül szervezettől.

Mutyi elleni küzdelem Budapesten kívül

„Részt vettem nemzetközi konferenciákon és rájöttem, Hongkong milyen visszamaradott. Egy kicsit el is szégyelltem magam” – nyilatkozta a South China Morning Postnak Alan Lai Nin hongkongi ombudsman egy, a város információszabadsággal kapcsolatos teljesítményét vizsgáló jelentés megjelenése után.

A Kisalföld.hu az ELTE jogi kar HÖK vezetésének javadalmazásával kapcsolatos perben született határozat alapján közadat-igénylést nyújtott be ugyanebben a témában soproni és győri egyetemekhez. Elsőként a Nyugat-magyarországi Egyetem válaszolt nekik.

Az építőiparban használt mutyizási technikákról ír a Sonline a Mérnök szaklapra hivatkozva. A lapnak a Teljesítés-igazolási Szakértői Szerv (TSzSz) egyik somogyi tagja számolt be részszámlázásokról, mondvacsinált ürügyekről és bukócégekről.

 

Mong Attila

 

Megosztás