Hírek

Letartóztatták a spanyol pártpénztárnokot

Június 27-én letartóztatták a spanyol néppárt (Partido Popular, PP) pénzügyeit jó három évtizeden át kezelő Luís Bárcenast, aki az idén januárban napvilágra került, vállalkozók be- és politikusok kifizetéseit rögzítő B-könyvelése, egy 48 milliós svájci bankszámla, illetve a spanyol korrupció egyik friss hajtása, a szövevényes Gürtel-ügyben vállalt szerepe miatt érdemelte ki a helyi bűnüldöző szervek érdeklődését. A hónapok óta szabadlábról tanúskodó Bárcenas bebörtönzését egy esetleges szökést vagy bizonyítékok megsemmisítését megakadályozandó rendelte el az illetékes bíró. A posztjáról 2009 júliusában lemondatott ex-pénztárnok idén januárig még havi 21 ezer euró, vélhetően szabálytalan juttatásban részesült pártjától, ahol sok álmatlan éjszakát okozhatnak még Luís, el Cabron titkai.

A Bárcenas-leak: Feketekasszából tápolta politikusait a pártpénztárnok

A korrupciókutatók álma válhat valóra Spanyolországban, amennyiben sikerül bizonyítani a január végén nyilvánosságra került ún. Bárcenas-lapokról, hogy valóban a kormányzó néppárt feketekasszájának titkos könyveléséből származnak. Az állítólag a pártpénztárnok által vezetett „B-kassza” a spanyol sajtónak kiszivárogtatott könyveléséből úgy tűnik, a néppárt számos vezető politikusa kapott majd két évtizeden keresztül, feketén jelentős bérkiegészítést, a hierarchiában betöltött szerepük függvényében többet-kevesebbet, 200 és 500 eurós bankjegyekben. Az ügynek van magyar vonatkozása is. Tovább a teljes cikkre.

Ugyanezen a napon a francia államot képviselő CDR konzorcium fellebbezést nyújtott be a Bernard Tapie üzletembernek az Adidas cég eladása ügyében folyó pereskedésére 2008-ban pontot tévő magánbíróság döntése ellen. Az államkincstárt 403 millió euróval megrövidítő eljárással kapcsolatban felmerülő korrupció gyanúja az egykori gazdasági miniszter Christine Lagarde, jelenlegi IMF-igazgatót is érinti, valamint a volt államfő közvetlen munkatársait is; maga Nicolas Sarkozy a kérdéses időszakban többször is találkozott a befolyásos közszereplő Tapie-val. Az Olympique de Marseille focicsapatot 8 éven át vezető, politikusi pályára is tévedt vállalkozót, regionális laptulajdonost 96 órás előzetes letartóztatás után péntek délután vád alá helyezték. Bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanúja miatt egyúttal eljárás indult Tapie ügyvédje, korábban pedig a magánbíróság egyik tagja és Lagarde volt kabinetfőnöke ellen, aki ma a részben állami tulajdonban lévő France Télécom/Orange vezérigazgatója.

A bíró, a politikus és az újságíró

A múlt hónapban 3 nap leforgása alatt három magas posztot betöltő francia politikusnak gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással. Március 19-én eljárás indult a szocialista költségvetési miniszter eltitkolt külföldi bankszámlái miatt, másnap házkutatást tartanak Christine Lagarde, IMF-vezér párizsi lakásán, 21-én pedig vádat emelnek Nicolas Sarkozy ellen. Korrupció, összeférhetetlenség, adócsalás és offshore: a botrányszéria nyomán a politikai élet „moralizációjának” esélyeiről vitatkoznak Franciaországban. Tovább a teljes cikkre.

Dobsi Viktória

Megosztás