Hírek

A telefontársaságok figyelnek minket

Mi lett volna, ha a berliniek zsebében 1989-ben ott lapult volna egy mobiltelefon? – tette fel a kérdést egy előadásában Malte Spitz, német zöldpárti képviselő, majd meg is válaszolta. Szerinte, ha a Stasi olyan ismeretekkel rendelkezett volna az emberekről, mint manapság a mobilszolgáltatók az előfizetőkről, talán sosem sikerült volna lebontani a berlini falat. Spitz egy per során megkapta mobilszolgáltatójától, a Deutsche Telekomtól azokat az információkat, amelyeket minden telefonos cég őriz minden egyes előfizetőről. A kapott adatokat nyilvánosan hozzáférhetővé tette és készített egy interaktív térképet is, amelynek segítségével nyomon követhető a politikus 6 hónapja. Láthatjuk, hogy a kérdéses időszakban merre járt, mikor utazott vonattal, mikor repülővel, hova járt sörözni, ki az, akit általában felhív és ki az, akinek inkább SMS-t küld. Ezeket az információkat, vagyis a Twitter-bejegyzéseket, a blogposztokat, vagy akár az állapotfrissítést a közösségi oldalakon, az uniós szabályok alapján 6-24 hónapig meg kell őrizniük a szolgáltatóknak. Igencsak aggályosnak véli ezt a fajta eljárást Malte, mert szerinte az, hogy ilyen tudás birtokában vannak a cégek, hasonlít ahhoz, ahogy Kínában vagy Iránban az állam nyilvántartja a lakosság minden lépését. Így könnyedén ellenőrzés alatt lehet tartani a társadalmat – tette hozzá a politikus.

 

Megosztás