Hírek

A számvevőszék is válaszolt a KiMitTudon

Újabb közérdekű adatigénylésekre érkezett válasz a KiMitTud portáljára. Az egyik adatigénylést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) részére küldte Romsics Balázs, amelyben a Költségvetési Tanács véleményét kérte másolatban a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatról.

Az ÁSZ válaszában azt írta: a Költségvetési Tanács (KT) elnöke Kovács Árpád, aki a gazdasági stabilitásról szóló 2011. tv. 22 §-a szerint vezeti, illetve képviseli a KT-t. Ezért az ÁSZ arra kérte az igénylőt, hogy a jövőben a KT-hez forduljon hasonló ügyekben. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kért dokumentum az Országgyűlés honlapján nyilvánosan is elérhető, az ehhez tartozó linket be is másolták.

A másik sikeres igénylést Magosányi Árpád küldte Páty Község Önkormányzati hivatala részére. Az igénylő egy olyan NAV-határozatot kért, amelyben a hatóság adóhiányt állapít meg a helyi útépítésekkel összefüggő ÁFA-fizetési kötelezettségekkel kapcsolatban. A téma a pátyi képviselőtestület egyik ülésén is előkerült – Magosányi az erről szóló jegyzőkönyvi részleteket szintén mellékelte. Az önkormányzat válaszában azt írta, hogy az igénylés során kért dokumentum hozzájuk nem érkezett.

Ugyanakkor az igénylő egy „baráti tájékoztatás” során úgy értesült: határozat ugyan nincs, csak vizsgálati jegyzőkönyv és arra készített válasz. Éppen ezért elindított egy újabb adatigénylést, ezeket a dokumentumokat kérve, amelyre július 10-ig kell válaszolnia az önkormányzatnak.

Szintén Magosányi volt kíváncsi a pátyi polgármesteri hivatal 2009-es szervezetfejlesztésének részleteire, amely kb. 20 millió forintba került. Az önkormányzat erre a kérésre is készségesen válaszolt, leírva, hogy a projekt keretében 2009-ben 6,3 millió, 2010-ben 15,7 millió forintot fizettek ki oktatási célokra, az önkormányzati honlap fejlesztésére és az intranet elérhetőségeire.

A KiMitTud, az atlatszo.hu közérdekű adatigénylő portálja június 2-án indult. Az azóta eltelt idő alatt több mint 100 adatigénylést indítottak el a 4295 adatgazda részére.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42