Erőszakmentes, de kitartó ellenállással minden diktatúra legyőzhető

Gene Sharp amerikai politológiaprofesszor 1993-ban írt könyvet az elnyomó rezsimek elleni erőszakmentes ellenállásról. A tömör, világosan fogalmazó műben a szerző 198 olyan módszert sorol fel, amivel az állampolgárok békésen küzdhetnek a diktatúrák ellen, és előidézhetik bukásukat, ha elég kitartóak. A kötet inspirációt adott többek között a Szlobodan Milosevics szerb diktátort megbuktató Otpornak, és számos más mozgalomnak a világon, idén pedig megjelent magyarul is.

Támogatási kampány

Gene Sharp (1928-2018) amerikai politológusprofesszor 1993-ban írta meg elvi útmutatását az elnyomó rezsimekkel szembeni erőszakmentes ellenállásról. Művét világszerte szabadon publikálhatóvá tette, és az be is járta az autokráciákat: eljutott Afganisztánba, Szíriába, Kínába, Ukrajnába, Iránba és Venezuelába is – utóbbi két országban Sharpot az állam ellenségének nyilvánították. A kötet inspirációt adott a Szlobodan Milosevics diktátort megbuktató szerb Otpor-mozgalomnak, az arab tavaszhoz és az ukrán narancsos forradalomnak is.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Gene Sharp: Diktatúrából demokráciába – Elvi útmutatás a felszabaduláshoz
Kossuth Kiadó, 2020
125 oldal, 2990 Ft

A könyvet a szerző 1993-ban írta, amikor(ra) számos diktatúra bukott vagy legalább gyengült meg. Ezeket a folyamatokat vizsgálva gyűjtötte össze Sharp az autokrata rezsimek elleni erőszakmentes ellenállás módszereit. Rájött ugyanis, hogy kitartó erőszakmentes akciókkal hatékonyabban lehet a zsarnokok ellen küzdeni, mint erőszakos módszerekkel. A kötetet a diktatúrák leírásával kezdődik, hogy érthetővé tegye a működésüket, ami alapvetően szükséges az ellenük való sikeres fellépéshez.

Kitér arra is, hogy felesleges tárgyalni, alkudozni az elnyomó rezsimmekkel, mert az a továbbélésüket szolgálja; és nem érdemes idegen hatalmaktól várni a felszabadítást, mert csak az adott ország népe zavarhatja el a saját zsarnokját. Ez azonban egy nagyon hosszú folyamat, hiszen a zsarnokság évei után meg kell erősíteni a nép önbizalmát és elhatározását, hogy a csendes elégedetlenkedés helyett merjenek cselekedni. Ehhez meg kell erősíteni – ha pedig nincsenek, létre kell hozni – a kormánytól független társadalmi szervezeteket és intézményeket, továbbá megalakítani egy erős ellenálló csoportot, és kidolgozni egy alapos stratégiát.

„A diktatúrák alapja elsősorban az ország hatalmi megosztása. A vagyon és a hatalom kevés kézben összpontosul, a nép és a közösségek szegények és képtelenek arra, hogy komoly ellenállást fejtsenek ki a diktatúrával szemben.”

Sharp szerint a titok a türelem és a jól szervezettség. A lakossági szerveződések (családi közösségek, vallási közösségek, kulturális egyesületek, sportklubok, szakszervezetek, irodalmi körök, hobbista egyesületek) megfelelő terepet kínálnak a lakosság összekapcsolására, a kormánytól független önálló szerveződésekre, amelyek egy ellenállás megfelelő alapjai lehetnek.

Az emberek az érdeklődési körüknek megfelelő szervezetekben megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, közösen képesek megvalósítani az elképzeléseiket és eredményeket elérni (legyen az egy kulturális esemény vagy sportverseny), tehát rájönnek, hogy igenis számítanak, van erejük. Ezek a lakossági szerveződések, és az ezekből kinövő társadalmi intézmények rettentő fontosak egy demokráciában – ezért is próbálják eltiporni őket a zsarnokok.

„A lakosságot sok esetben úgy megosztják, hogy az elszigetelt egyénekből álló tömeggé válik és alkalmatlanná arra, hogy együttes erővel dolgozzon szabadságáért.”

Sharp többször felhívja a figyelmet arra, hogy nem csak a diktatúra megbuktatása fontos, hanem egy következő hatalomra jutásának megakadályozása is, vagyis a demokrácia kiépítése és megtartása. Gyakori ugyanis, hogy ha a nép nem elég óvatos, vagy épp nem elég kitartó, akkor könnyen átadja a hatalmat egy másik, a korábbinál akár még rosszabb zsarnoknak.

Aztán kezdődik minden elölről: az életkörülmények romlása, hatalmi visszaélések, a szabadság és az emberi jogok sárba tiprása, a nép megtörése minden értelemben. Nem szabad tehát alkut kötni: nem csak az éppen uralmon lévő zsarnoktól, hanem a diktatúra egész rendszerétől meg kell szabadulni a tartós jólét érdekében.

„Soha nem elegendő a diktatúra megbuktatása: az igazi cél a demokrácia megteremtése, illetőleg egy új diktatúra létrejöttének megakadályozása.”

Sharp a diktatúrákkal szembeni erőszakmentes ellenállás 198 módszerét sorolja fel, amelyeket három fő csoportba oszt: tiltakozás/meggyőzés, az együttműködés beszüntetése, és a közbelépés.

A tiltakozás/meggyőzés kategóriája 54 szimbolikus fellépést (felvonulások, demonstrációk, petíciók stb.) tartalmaz. Az együttműködés megtagadása három alcsoportra oszlik: társadalmi megtagadás (16 módszer, pl. intézmények kiközösítése), gazdasági megtagadás (49 módszer, pl. munkabeszüntetések, bojkottok), politikai megtagadás (38 módszer, pl. választások bojkottja).

Az erőszakmentes közbelépés lélektani, fizikai, szociális, gazdasági és politikai eszközökkel is történhet a szerző szerint, aki 41 módszert sorol ide a gerillaszínháztól a polgári engedetlenségen át az adminisztráció túlterheléséig.

„Az erőszakmentesség a siker kulcsa, és azt meg kell őrizni a diktátor és minden képviselője provokációjával és brutalitásával szemben.”

Témájából adódóan nem vérfagyasztóan izgalmas könyv, viszont remek összefoglalása a diktatúrák elleni hatékony és erőszakmentes módszereknek, amelyek többek között a Szlobodan Milosevics szerb diktátor ellen küzdő Otpor-mozgalmat is inspirálták.

A humor az egyik legfontosabb erőszakmentes eszköz a diktátorok megbuktatásában

A Szlobodan Milosevics szerb diktátorral szembeszálló mozgalom egyik meghatározó alakja kézikönyvet állított össze az általuk kidolgozott és tökéletesített módszerekből, melyek erőszakmentesen, de hatékonyan kezdik ki a diktátorok rendszerét. Szrgya Popovics egyszerű egyetemistaként lett a szerb Otpor! (Ellenállás) nevű mozgalom egyik vezetője 1998-ban.

Erdélyi Katalin