A leghosszabb év a magyar történelemben
Ablonczy Balázs történész kötete 1944-ről mesél a kisemberek sorsán keresztül. Az ügyeskedésekről, menekülésről, kitelepítésről, éhezésről, bombázásokról.
A feminizmus rövid történetét, néhány jelentős nőt és eseményt mutat be egy nemrég megjelent könyv érdekes, színes, vicces, de történelmileg pontos képregényekben.
Marta Breen író és Jenny Jordahl illusztrátor közös műve először Norvégiában jelent meg 2018-ban. A következő évben a Norvég Kulturális Minisztérium ifjúsági szakkönyv-díját és a Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvásár különdíját is elnyerte.
Az egész világon egyre nagyobb a fiatal és az idősebb nők igénye is a „herstory” jelenlétére, azaz a női történelem megismerésére. Magyarországon különösen hiánypótló ez a mű, amit Molnár Kata fordított és a Cser Kiadó adott ki tavaly.
A könyv bemutatja az utóbbi 200 év nőmozgalmi céljait és hullámait, valamint azokat a nőket Angliától Iránig, akiknek fontos szerepük volt abban, hogy mára már az egyenlőség felé közelítenek a nemek, és akiket a történelemkönyvek nem említenek meg. A teljesség igénye nélkül leírja, hogy miket értek el világszerte a nők, de figyelmeztet arra is, hogy milyen problémákkal kell ma is foglalkozniuk.
Marta Breen – Jenny Jordahl: Nagyszerű nők – A feminizmus rövid története
2019, Cser Kiadó
128 oldal, 3495 Ft
A kötet Szederkényi Olga szerkesztő, rendező előszavával kezdődik, amiben tizenkét tanácsot ad a nőknek azért, hogy olyan ember válhasson az olvasóból, „akit nem tesz zsebre a világ”.
Maga a képregény viszont az 1800-as éveknél indul, amikor a nőknek még gyakorlatilag semmilyen joguk nem volt. Bemutatja az amerikai polgárháborúban és a rabszolgaság eltörléséért harcoló nőket, Elizabeth Cady Stantont, Lucretia Mott-ot, akik az Amerikai függetlenségi nyilatkozatot alapul véve megírták a nemek egyenlőségének nyilatkozatát is, és megszervezték a nőmozgalom első találkozóját. Megismerhetjük belőle Harriet Tubmant is, aki rabszolgaként született, és szökése után több mint 100 feketét mentett ki a rabszolgasorból.
Ír a francia forradalom legjelentősebb női gondolkodóiról, Olympe de Gouges-ról és Mary Wollstonecraft-ról, a brit szüfrazsettek között Millicent Fawcet-ről és a Emmeline Pankhurst-ről és lányairól, a feminizmus első hullámának követeléseről és mártírjairól, például Emily Wilding Davidson-ról, aki a lovak elé vetette magát.
Bemutatja a feminizmus és a szocializmus, a feminizmus és a békemozgalmak kapcsolatát, és azokat a nőket, akik a XX. században hallatták a hangjukat. Elmeséli a fogamzásgátlás történetét Margaret Sanger ápolónővel kezdve, aki bevezette Amerikában a pesszáriumok használatát, megnyitotta az első női klinikát, és a hormontabletta feltalálásában is szerepet játszott.
Leírja az első abortuszpert és a máig tartó küzdelmet, ami a nő méhe feletti önrendelkezésért folyik.
Bemutatja a női politikusokat és azokat a jogokat, amiket ma már egyértelműnek gondolunk, pedig pár évtizeddel korábban egyáltalán nem voltak azok: hogy a nő tanulhat, vagy hogy nem lehet kirúgni a munkahelyéről a terhessége miatt.
Pár oldalon keresztül foglalkozik a homoszexualitás történetével Lesbostól Hitlerig, majd azokkal a problémákkal, amikkel a meleg nők és férfiak ma is találkozhatnak.
Bemutatja a pakisztáni Malala Yousafzai-t, aki a világ legfiatalabb Nobel-békedíjasa, és eddig a 21. század egyik legjelentősebb nője 22 évesen.
Végül pedig megnevez pár olyan problémát, ami ellen a feminizmusnak még mindig harcolnia kell: például a kényszerházasság, a szeméremajkak megcsonkítása, a menstruációs szegénység és a veszély, amivel a menstruáló nők találkoznak, az embercsempészet, a nemi erőszak és a szexuális zaklatás.
A Nagyszerű nők egy izgalmas, történelmileg pontos, hiánypótló kiadvány, ami a feminizmus kezdetétől a #MeToo-mozgalomig bemutatja a feminizmus lényegét és célját. Helyenként ironikus és vicces, máskor komoly és szívszorító. Tökéletes bevezető a nőtörténelembe, a nemi egyenlőségbe és a feminizmusba fiatal olvasóknak, de szórakoztató és új információkkal teli egy felnőtt számára is.
Rutai Lili
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAblonczy Balázs történész kötete 1944-ről mesél a kisemberek sorsán keresztül. Az ügyeskedésekről, menekülésről, kitelepítésről, éhezésről, bombázásokról.
Az I. világháború kirobbanásakor is azt mondták a hatalmasok, mint manapság, így nagyon időszerű a kérdés, hogy ki a felelős egy háborúért.
Lea Ypi könyve egyszerre családtörténet és történelemi regény, ami társadalmi és politikai témákat feszeget.
Radnóti Sándor A táj keletkezéstörténetei című kötete művészet-, kultúr- és filozófiatörténeti munka a tájról és az azt alakító emberről.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!