„A kislány rájött, hogy csak egy zárt intézet mentheti meg a prostitúciótól” – Vaskuti Gergely gyermekvédelmi szakértő

Lehet-e nevelőként ellensúlyozni a félelmet, amikor a futtató azzal fenyegeti a gyereket, hogy mindenkit agyonlő? Lehet-e ellensúlyozni a fiatalok drogfüggőségét? Melyik volt a legnehezebb pillanat a munkája során? Vaskuti Gergely pszichológus, kriminológus, gyermekvédelmi szakember, a Hintalovon Gyermekvédelmi Alapítvány munkatársa. 

Átlátszó: Ha jól tudom, más országokhoz hasonlóan Magyarországon is elsősorban a gyermekvédelmi rendszerben ellátottak válnak gyermekprostitúció áldozatává.

Vaskuti Gergely: Így van, a gyermekvédelemben élő gyerekek felülreprezentáltak a prostitúció áldozatai között. Meg merem kockáztatni, hogy – legalábbis nagyobb városokban – alig van olyan gyám vagy gyermekvédelmi szakember, aki soha ne találkozott volna prostitúció áldozatává vált gyerekkel. A gyermekvédelmi szakma meglehetősen tehetetlen ezen a téren, vagy legalábbis nem talált még megoldást arra, hogy nyitott intézeti keretek között miként lehetne megelőzni, hogy a gyerekek áldozattá váljanak, és szökjenek.

Elsődlegesen a szökések során kerülnek a gyerekek a prostitúcióba?

Én az egész pályafutásom alatt, amiből tíz évet „terepen”, vagyis gyermekotthonban töltöttem, nem találkoztam olyannal, mint ami a Szőlő utcában történt, tehát hogy a vezetők a gondjaikra bízott gyerekek prostitúciójának céljából, tulajdonképpen szervezett bűnözői hálózatot építsenek ki, vagy ennek legyenek részesei. Viszont abszolút létezik egy bűnelkövetői réteg, amely rátelepedett, és kihasználja a gyerekvédelemben élők sebezhetőségét. Ahogy Édes Anna idejében a stricik a pályaudvarokon vadásztak a vidékről feljövő, cselédnek szegődő fiatal lányokra, ma a gyermekvédelemben élőket akarják behálózni a futtatók.

Miért tehetetlenek a nyitott intézmények?

Ennek sok összetevője van. Az egyik az, hogy ezekben az intézményekben a dolgozóknak nincsen joguk arra, hogy visszatartsák a gyerekeket akkor, ha el akarnak menni. Még akkor sincs, ha ez a házirendbe ütközik.  Mi, ha prostitúció gyanúja merült fel, mindent megtettünk, forródrótban álltunk a kerületi rendőrkapitánysággal, leadtuk az autó rendszámát, ahova a gyerek beszállt, satöbbi, de ennél többet nem tudtunk tenni. Ez egy nagyon nehéz dilemma és diskurzus a szakmában, hogy mi a jobb: a nyitott vagy a zárt intézet. Ideális körülmények között nyilván a nyitott, de látjuk, hogy nem ideálisak a körülmények.

Sok olyan történetet hallottam, amikor a zárt intézet sorsfordító volt a gyerek számára, mármint jó értelemben. Te láttál ilyet?

Igen. A pszichológusa voltam például egy 12-13 éves kislánynak, aki rendszeresen szökött az otthonból, és valószínűleg szexuális kizsákmányolás áldozatává is vált. Emiatt elindult az az eljárás, amivel speciális gyerekotthonba lehetett áthelyezni. Messze velem volt a legbizalmasabb a kapcsolata, és néhány hetente felhívott, hogy megnyugtasson, mert tudta, hogy aggódom érte. Azt nem mondta meg, hogy hol van, mert tudta, hogy nekem akkor kötelességem a hatóságokat értesíteni. Nagyon okos kislány volt. Egy idő után elkezdte kérdezgetni, hogy megjött-e már a határozata.

Mármint amivel áthelyezhető egy zárt intézménybe.

Igen, igen. Kicsit dilemmában voltam, hogy mit mondjak erre, mert attól féltem, hogy akkor majd inkább nem jön be. De mégsem csaphattam be, és amikor megjött a határozata, akkor megmondtam neki. Megkérdezte, hogy ha bejön, akkor azonnal átviszik? Mondtam, hogy igen. Fél óra múlva megjelent. Erre várt. Rájött, hogy igazából neki a zárt intézetre van szüksége, csak így tud megmentődni a közegétől, a rá leselkedő veszélyektől. Meglátogattam, hogy elköszönjek tőle, és azt mondta, hogy imád ott lenni, és érzi, hogy ő még nem tudja magát megvédeni, kell neki, hogy ilyen keretek között legyen.

Tudod, hogyan alakult az élete később?

Vele sokáig kapcsolatban voltam, szóval nagy vonalakban tudom: lett egy normális párkapcsolata, gyereke született. De abban, hogy rendeződött az élete, kellett az, hogy voltak kötődései. Nagyon fontos ilyenkor, hogy legyen valaki, akivel a gyereknek vagy fiatalnak van kapcsolata, akire támaszkodni tud. Szerintem ennek a gyereknek az életében én is fontos voltam. Amikor már nem voltam a mindennapjainak a része, akkor is tudta, hogy felhívhat, hogy van egy ember, akire az élet fordulópontjainál tud számítani. Ahogy az is nagyon fontos volt, hogy a testvéreivel erős a kapcsolata. A nővére, aki szintén állami gondozott volt, visszaköltözött vidékre, a gyerekkori szerelmével él, és nagyon szépen neveli a családot. Tehát van egy ilyen megtartó érzelmi kapcsolatuk.

Visszatérve a nyitott intézmények kérdésére, mi szól mellettük?

Pszichológusként azt gondolom, hogy az a jó, ha belső indíttatásból szeretnének bent maradni a gyerekek, vagyis azért, mert jól érzik magukat a gyermekotthonban, és kötődnek az ott dolgozó szakemberekhez, akik ezen a szeretetkapcsolaton keresztül tudnak rájuk hatást gyakorolni. Ugyanakkor valósak azok a kérdések is, hogy van-e lehetőség ezt a kötődést kialakítani a folyamatosan szökésben lévő gyerekkel? Lehet-e nevelőként ellensúlyozni azt, ha a futtató szerelmet ígér, a gyerek pedig elhiszi, hogy végre valaki szereti? Lehet-e ellensúlyozni azt a félelmet, amikor megfenyegetnek, hogy ha nem jössz velem, akkor agyonverem anyádat? Lehet-e ellensúlyozni a szer utáni sóvárgást – ami tapasztalataim szerint gyakorlatilag minden esetben megjelenik az áldozattá válás mögött?

Úgy tűnik, hogy nem nagyon.

Nagyon fontos, hogy legyen olyan hely, lehetőség, intézmény, legyenek védett házak, ahová könnyen be tudnak menni a gyerekek, mert muszáj valahogy leszakítani őket a kizsákmányolókról. Úgy nagyon nehéz valakit kihúzni a vízből – még akkor is, ha az egy nagyon felkészült, magasan kvalifikált tantestület a legjobb módszerekkel –, ha közben folyamatosan indák meg polipok húzzák vissza a víz mélyére. Fontos, hogy ha valamilyen zárt intézetbe kerül egy gyerek, akkor értse, hogy ez nem ellene van, hanem a védelme érdekében.

Ha jól értem, a magasan kvalifikált nevelőtestület jelenleg nem általános.

Nagyon fontos a strukturális problémákról beszélni, elsősorban a szakemberek hiányáról és az óriási fluktuációról. Ez azért probléma, mert kevés egyéni figyelem tud a gyerekekre jutni. Másrészt, ha folyton váltakoznak a nevelők, akkor a gyerekek – akik eleve sérültek a kötődéseikben – nem tudnak velük bizalmat kiépíteni. Volt olyan gyerek, akivel elkezdtem dolgozni, és hónapokig nem jutottunk túl egy ilyen nagyon felszínes bizalmi szinten. Ezt visszajeleztem neki, és mondtam, hogy ha nem vagyok neki szimpatikus vagy bármi, akkor szóljon, és keresek más pszichológust. Azt mondta, hogy nem, nagyon szimpatikus vagyok, de tíz éve él a gyermekvédelemben, én vagyok a hetedik pszichológusa, adjak neki időt. És amikor másfél éve dolgoztam ott, akkor egyszercsak mondta, hogy na most már elhiszem neked, hogy te itt maradsz. És ebben az is ott van, hogy elhiszem neked, hogy fontos vagyok neked annyira, hogy itt maradj, és bízhatok benned.

Az intézményrendszerrel és általában a felnőttekkel szemben bizalmatlanok, ugyanakkor nagyon könnyen elhiszik, ha valaki szerelmet ígér nekik?

A gyermekvédelemben olyan gyerekek élnek, akik sok szempontból veszélyeztetettek: elhanyagoltak, már gyerekkorukban bántalmazták őket, tehát könnyen áldozattá válnak. Egy ilyen gyerek nagyon akarja, hogy valaki szeresse, valakinek fontos legyen, és erre a futtató tudatosan rá is játszik: ruhát vesz neki meg cigit, elviszi buliba. Azt mondja, hogy ő neki a legfontosabb, és amint 18 éves lesz, összeköltöznek. Vagyis tengernyi vizet ígér a szomjazónak. Aztán elkezd kisebb kérésekkel előállni, mondjuk hogy „bajban van a gyerekem és nincs pénzem, soha nem kérnék ilyet, csak most az egyszer kérlek, menj el ezzel az emberrel”. Azután ezek egyre gyakoribbá válnak, és amikor már ellenállna az áldozat, akkor átvált megfélemlítésbe és durva bántalmazásba.

Mi történik ilyenkor, miért nem lép ki az áldozat?

Volt olyan kislány, akitől kérdeztem, hogy figyelj, rálátsz erre a helyzetre, jól látjuk a helyzetet, látod, hogy esetleg meg tudunk védeni, akkor miért nem lépsz ki ebből az egészből? Azt mondta, hogy értsem meg, hogy ha ezt megtenné, akkor ez az ember beugratna ide a gyerekotthon kertjébe a BMW-jével, és mindenkit lelőne.

Ez reális veszély?

Nem, ez így ebben a formában nyilván egy marhaság. A futtatók nagyon sokszor kisstílű bűnözők, nem teljhatalmú maffiózók. Ráadásul igyekeznek is elkerülni a felnőtt szakemberekkel való találkozást, és egy esetleges feljelentést. De a lány válaszában benne van, hogy annyira félek attól, aki bántalmazott, hogy omnipotens hatalommal ruházom föl. Mert ha engem úgy meg tudott verni, vagy ha engem a kocsi után kötött, akkor bármit kinézek belőle. Másrészt ott van az is, hogy titeket féltelek, hogy nekem az a sorsom, hogy a testemmel fizessek. Legyen szó a futtatóról korábban, akinek megtettem dolgokat, és most titeket is a testemmel vagy a testem által védelek. Ez egy nagyon-nagyon összetett és nehéz dinamika.

Ez a kislány végülis ki tudott szállni ebből?

Akkor még nem. Vele az történt, ami szintén nagyon gyakori: amikor 18 éves lesz a gyerek, akkor kérheti az utógondozását, és kap valamilyen életkezdési támogatást, kb. 2 millió forintot, ha erre jogosult. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy hirtelen feltűnik a család, vagy a futtató elcsábítja azzal az ígérettel, hogy majd együtt élnek, de igazából elveszik tőle ezt a pénzt. Amikor ez a lány 18 éves lett, ajándékkal vártuk őt egész nap; nagyon közel állt hozzánk, és ő is nagyon bízott bennünk. A „pasijával” együtt jött vissza egy ilyen leopárdmintás szettben, hatalmas műkörömmel, műhajjal, azzal, hogy csak a cuccáért jött, hagyjuk őt békén. A pasi meg tele volt új ékszerekkel, és csak vigyorgott ránk. Ez volt a gyermekotthoni munkámnak talán a legnehezebb pillanata. Utána nem láttuk őt két évig.

Mi történt két év múlva?

Egy éjszaka, amikor „kiállították” (ez a leggyakrabban használt kifejezés arra, hogy futtatták), és fölvette egy autó, akkor az autósnak azt mondta, hogy bármit megcsinálok, amit kér, de utána vigyen el erre meg erre a címe, mert nagy bajban vagyok. És akkor bejött a gyerekotthonba. Azonnal védett házat szerveztünk neki, pár óra múlva már ott volt. Fél évvel később pedig a védett házból a nagymamájához ment, egy isten háta mögötti kis faluba. Már 16 éves korától nagyon nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ezzel a nagymamával, akivel akkor már régen nem találkozott, legyen egy élő kapcsolata. Megszerveztük, hogy kisbusszal odamehessen hétvégére, a nagymamának vittünk ételt, mert elég szegény volt, és utána visszahoztuk. Oda tudott végül elmenni, és ott lett egy szerelme, egy őt valóban szerető fiú. Jöttek utána többször a gyerekotthoni karácsonyi műsorra a gyerekeikkel.

Az az érzésem, hogy sokat veszített az ellátórendszer, amikor eljöttél onnan. Miért váltottál?

Volt egy központosítás a gyermekvédelemben, amikor több gyermekotthon összevonásával mamutintézményeket hoztak létre. Én ekkor lettem szakmai vezető, és rengeteg olyan operatív és adminisztratív feladatom lett, amit korábban két igazgatóhelyettes végzett. Egy idő után lényegében egy hivatalnoknak éreztem magam, aki szabadságterveket meg nyilvántartásokat gyárt, ahelyett, hogy azt csináltam volna, amihez igazán értek, és amit élvezek. Emellett úgy éreztem, hogy annyi rendszerszintű probléma és akadály van, hogy nem tudok elég hatékony segítség lenni a gyermekvédelemben dolgozva. Kívülről talán többet vagy máshogyan tudok segíteni.

Fülöp Orsolya

Nyitókép: Vaskuti Gergely.