közbeszerzés

Újabb munkálatok a Budai Várban 4,6 milliárd forintért

A Vár déli oldalán induló építkezést a Confector Mérnök Iroda Kft. kivitelezi – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Ötemeletes, csaknem 1200 négyzetméteres épületszárnyat építenek büfével, ajándékbolttal és felvonóval. Az épület tervezett helyén jelenleg a Budapesti Történeti Múzeum található.

Az épület pinceszintjén lesz az új gépészeti egység, a Nyugat felé kibővített földszinten pedig kialakításra kerül egy új fogadótér, ahol lesz büfé, ajándékbolt és ruhatár is. A pinceszint és a földszint közé pedig beépítenek egy liftet, hogy biztosítsák a déli udvarok és az Oroszlános udvar közötti akadálymentes közlekedést is.

Az első emeleten rekonstruálják az eredetileg Hauszman Alajos tervei alapján készült és a II. világháborúban lerombolt Szent István termet – bár ennek belsőépítészeti kialakítását nem tartalmazza a közbeszerzés, csak a körülötte lévő helyiségekét. Szintén az első emeleten lesz az úgynevezett Cercle terem, ami egy kortárs kiállítótér, és a második emeleten is helyet kap egy kiállítóterem. A munkálatok része továbbá a a külső homlokzat helyreállítása is.

Az eredménytájékoztató szerint a Confector fog dolgozni a festő- és kőrestauráláson, a villamosságon, a gépészeten, az ablakok cseréjén, a léttechnikán, a riasztón és tűzjelzőn, a felvonón és az akadálymentesítésen. A cég feladata továbbá 10 darab egyedi – részletesen nem ismertetett – bútor gyártása, illetve a régészeti megfigyelés is.

Az új épület tervezett helyén jelenleg a Budapesti Történeti Múzeum található.

A tervekről és a közbeszerzésről júniusban az RTL Klub híradója készített riportot. Ebben elhangzott, hogy a nyáron megjelent ajánlattételi felhívásból nem derült ki, mennyit szánnak az új épületszárny kialakítására. Az RTL Híradó megkeresésére a miniszterelnöség azt válaszolta, hogy az összeg titokban tartására azért van szükség, hogy ne befolyásolhassa az ajánlattevőket. Ugyanebben az adásban a DK politikusa, Arató Gergely kifejtette aggodalmait, miszerint szigorúan határozták meg a pályázók körét, és Arató azt mondta, hogy „egyáltalán nem csodálkozna, ha már meglenne a nyertese is a közbeszerzésnek.”

A tenderre összesen négyen pályáztak: a nyertes Confector Kft.-n kívül az EB Hungary Invest Kft., a Laterex Zrt., és az Újlaki Építő Kft. is ajánlatot tett.

A Confector Mérnöki Iroda Kft.-t 1990-ben alapították, jelenleg a Holman testvérek tulajdonában áll és 51 dolgozója van. A cég forgalma 2014 óta folyamatosan növekszik: nettó árbevétele 3,2 milliárd forintról 10 milliárdra emelkedett 2018-ra. Adózott eredménye a 2014-es 232 millió forintról 2 milliárd forintra nőtt 2017-re, majd 2018-ban visszaesett 285,6 millióra.

A Confector Mérnök Iroda Kft. dolgozott az Esztergomi Bazilika pincerendszerén 2010-ben majdnem egy milliárd forint értékben, és a zsámbéki Zichy várkastély felújításán 2015-ben 766 millió forintért. A Ferencvárosi Főplébánia Assisi Szent Ferenc templom felújítását 2018-ban 933 millió forintért nyerte meg, és ugyanebben az évben a Zoom.hu által feltárt hernádi TAO-mutyiban is megemlítették a céget. 2020 januárjában pedig szintén a Vár felújításához kapcsolódó munkát nyert a Confector: a Szent György tér területfejlesztését 154 millió forint helyett 208 millió forint értékben kapta meg. 

Historizáló populizmus 200 vagy 1000 milliárdért – a budai várnegyed átépítésének költségei

Zavaros koncepció, átláthatatlan tervezési folyamat és szinte felső korlát nélküli költségek – a látványos beruházások felszíne mögött ezek a meghatározó jellemzői a budai Várban zajló fejlesztéseknek. Lehet, hogy nem a miniszterelnök és néhány állami hivatal felköltözése az egyetlen szervezőerő, de a zűrzavarban egyelőre ez tűnik a meghatározónak.

Rutai Lili

A cégadatokat az OPTEN Kft. szolgáltatta. Címlapkép: a Budai Vár déli oldala (forrás: Wikipedia)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42